A Szent Korona-tannal ismerkedtek a zoboraljai
Nagykéren

A Nagykéri Római Katolikus Plébánia és a Pázmaneum Társulás 2008. augusztus
31-én, vasárnap Nagykéren tartotta a Felvidéki Imakilenced 6. állomását,
amelyen Szent István királyunk közbenjárásáért imádkoztak.
A lelki program rózsafüzér imádsággal kezdődött, majd Dr. Galavits József,
győri székesegyházi kanonok-plébános tartott előadást a Szent Koronáról. A
jelenlevők megismerkedhettek nemzeti ereklyénk keletkezésével, és a hozzá
kapcsolódó mondákkal és történelmi forrásokkal. Rövid történelmi áttekintés
keretében Galavits professzor úr ismertette a Szent Korona kalandos útját.
Külön magyarázatot szentelt az államiságot jelképező ereklye részletes
bemutatására, annak díszítésére és azok magyarázatára.
Az ünnepi szentmise elején a nemrégiben odahelyezett Bíróczi István
esperesplébános köszöntötte oltártestvéreit és a híveket. Különösen az előző
működési helyéről, Nagymegyerről érkezett zarándokokat, akik egy autóbusszal
indultak el otthonról, hogy találkozhassanak volt plébánosukkal.
A főcelebráns Galavits kanonok úr mellett két volt nagykéri káplán foglalt
helyet, akiket az egész falu nagy szeretettel fogadott.
Galavits József kanonok a szentbeszédében első szent királyunk életpéldájára
hívta fel a figyelmet és buzdította a jelenlevőket, hogy minden nehézség
ellenére is maradjanak meg vallásukban és tartsanak ki nemzetiségük mellett.
Szent István tudatos állami- és egyházi szervezőképességéről és előrelátásáról
is szólt. Gondoskodása több téren is megmutatkozott. Gondoskodott a családról,
ahol a több gyermeket áldásnak tekintették, nem úgy, mint a társadalaomban.
Gondoskodott a környezetről és arról is, hogy a népek között békesség és
szeretet legyen, amiről Szent Imrének az Intelmekben is ír. A különböző népek
erősíthetik egymást, ha betartják jogaikat. Sajnos a mai világban erre kevés
példát találunk. Elkeseredettségének adott hangot, hogy az erkölcsi
törvényeket könnyen veszik az emberek, a családi kötelékek meglazultak, a
nemzetiségileg vegyes országokban a felelős politikusok ugrasztják egymásnak a
népeket, a környezetszennyezéssel nem törődnek. Első szent királyunk törvényei
ma is aktuálisak, mondta a főcelebráns és a mai kor emberének csak egy
mentőkörülménye van, az elmúlt 40-50 év embertelen szocialista-kommunista
rendszere, ahol a nemzetet, a családot és az erkölcsöt nem ismerték.
Végezetül kérte a Teremtőt, hogy Szent István népe újra erős legyen és ne
veszítse el az országot és a jogos büntetés után egy jobb kor köszöntsön a
magyar nemzetre.
A szentmise végén Karaffa János atya, a Pázmaneum elnöke köszönte meg Bíróczi
atyának, hogy befogadta az Imakilenced 6. állomását és köszönetét fejezte ki a
nagykéri híveknek is, akik gyakori rendszerességgel mindig elutaznak az
Imakilencedek helyszíneire és imáikkal buzdítják katolikus testvéreiket.
Szalay András atya pedig meghívta a jelenlevőket az Imakilenced 7. állomására
Ipolyszakállosra szeptember 28-ára. A nagykéri állomás a Pápai- és a Magyar
Himnusz eléneklésével zárult, majd a helyi egyházközség szeretetlakomára hívta
a lelkiatyákat és a zarándokokat.
©
Pázmaneum
Fotók

A következő
linkre kattintva megtekintheti az Imakilenceden készült fényképeket.
http://picasaweb.google.com/atosds/ASzentKoronaTannalIsmerkedtekAZoboraljaiNagykRen
Fotók: ©
atos
Nagyobb felbontású fényképeket kérje a
pazmaneum-kukac-stonline.sk címen.