Kereszt és Lourdes-i barlangszentelés a dunaszerdahelyi egyházi iskola előtt

Tizenhat éve a Csallóköz szívében működő Szent János Egyházi Alapiskola épülete előtt került sor június 17-én az ünnepélyes kereszt és Lourdes-i barlangszentelésre. Aranyossy Teodóra igazgatónő, a pedagógusok és diákok e jeles napon ünneplőbe öltöztek és úgy készültek a tanítás utolsó heteiben zajló ünnepségre.
A szentelést az iskola egykori
diákja, ma a magyarországi Bükkön működő, vajkai származású Író Sándor végezte,
Kiss Róbert helyi esperesplébánossal és Nagy Pál lelkiatyával. Először a kereszt
szentelésére került sor, amely régen a katolikus templom mellett állt, majd a
templom renoválása után új helyet kerestek számára. A méltó hely, a keresztény
iskola előtti udvar lett. A Lourdes-i barlang felépítését és a kereszt javítását
a Szent Mária Gyógyszertár tulajdonosa, Molnár Tamás és családja, valamint
Malagyi Erzsébet nyitrai hívő finanszírozta.
A meghitt ünnepséget az iskola diákjainak ének tette szebbé Hozák Mária
igazgatóhelyettes vezetésével.
A kereszt és a Lourdes-i barlang felszentelése után Kiss Róbert esperesplébános
szólt a jelenlevőkhöz. Elsősorban megköszönte a Városi önkormányzatnak, hogy az
első osztálytól a kilencedik osztályig egy épületben működhet az iskola, majd
köszönetet mondott az iskola igazgatójának, pedagógusainak, hogy egyengetik,
kormányozzák az iskola sorsát, a szülőknek, hogy ebbe az iskolába íratják
gyermekeiket, a híveknek, hogy nemcsak imáikban, de sokszor anyagilag is
segítették az iskolát.
A szentelést végző Író Sándor figyelmeztette a diákokat, hogy ügyeljenek azokra
az értékekre, amelyek körülveszik és nevelik őket a hitre. A kereszthordozás
fontosságáról szólt, hogy akárhányszor elhaladnak előtte, mindenki gondoljon
bele, hogy a keresztet neki is vinnie kell. Buzdította a jelenlevőket, hogy az
anyanyelvi oktatást helyezzék mindig az előtérbe és bátran vállalják
kereszténységüket és magyarságukat a mindennapokban. Végezetül Reményik Sándor
Templom és Iskola című versét hallgathatták meg az ünnepségre összegyűlt diákok,
pedagógusok és hívek.
© Pázmaneum, Karaffa Attila
Fotók

A következő linkre kattintva megtekintheti a megemlékezésen készült fényképeket:
http://picasaweb.google.com/atosds/KeresztSLourdesIBarlangszentelSADunaszerdahelyiEgyhZiIskolaElTt