„Óh, szegény magyar hívek, mit vétettek, hogy bennünket, így felnégyeltek?” (p. z.)

Azt tettük csupán, amit az újonnan kialakult helyzetünkből adódóan, mint magyar nemzetiségű katolikus híveknek és a rájuk bízott lelkipásztoroknak, lelkiismeretünk hangját követve, tennünk kellett.
 

Meg vagyunk róla győződve, hogy nyílt levelünk több gondolatával, még szlovák paptestvéreink is egyet tudnának érteni. Ugyanis, az egyházmegyék átrendezésének következtében, számukra is új helyzet állt elő, amellyel szemben nekik is lehetnek fenntartásaik, hisz utóvégre az ő véleményüket sem kérte ki senki az átrendezés előtt.
Minden tiszteletünk és hálánk azon szlovák paptestvéreink iránt, akik a nemzetiségileg vegyes területen lelkipásztorkodnak, ám távol áll tőlük a magyar nemzetiségű hívek asszimilálásának szándéka. Ők áldozatok árán is – gondolunk itt elsősorban egyes esetekben nyelvi problémákra – a hívek anyanyelvén végzik papi szolgálatukat.
A várhatóan növekvő magyar paphiány miatt, idővel jöhet¬nek majd – északról délre – olyan pásztorok is, akik majd szíveseb¬ben fognak a saját anyanyelvükön evangelizálni, misézni és egyéb liturgikus cselekményeket végezni, mint sem tennék ezt a hívek anyanyelvén. Főleg, ha erre, bizonyos körök buzdítani is fogják őket.
Úgy érezzük, hogy részünkről a felelőtlenség jele lenne, ha ezekre s a várható veszélyekre nem hívnánk fel a figyelmet.
Legyen az Úr velünk, hogy híveink hitélete a megváltozott helyzet ellenére se lankadjon, hanem inkább erősödjön!