Brüsszelben ma nyílik meg és 15-éig látható a Never again 1945 - 48 című
kiállítás, amely a felvidéki magyarok deportálását mutatja be. A tárlat tavaly
a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában már látható volt. Fehér
Csaba állította össze a kiállított képeketi, a védnökséget Olajos Péter a
Magyar Demokrata Fórum Európai parlamenti képviselője vállalta.
A komáromi kiállításon Brüsszelből is érkeztek látogatók, ekkor kérték fel
Fehér Csabát, egy brüsszeli tárlatra. Ez év márciusában még úgy volt, hogy a
kiállítást a múzeum fenntartója, tehát Nyitra-megyei önkormányzat szervezi meg
Brüsszelben, a politikai helyzetnek köszönhetően azonban ez nem lehetséges,
ezért vállalta Fehér Csaba, hogy magánszemélyként vesz részt a szervezésben.
Dušan Čaplovič a SITA hírügynökség értesülése szerint történelemhamisításnak
tartja a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma deportálásokról szóló
kiállítását, melyet ma Brüszszelben is bemutatnak. A kormány kisebbségekért
felelős alelnöke szerint a Soha többé címmel megrendezett kiállítás
elhallgatja, hogy Szlovákia és Magyarország között lakosságcsere ment végbe,
így szerinte a magyarokat nem a kollektív bűnösség alapján deportálták.
Čaplovič álláspontjában kifejti, hogy a rendezvény szándékosan elferdíti a
szlovák–magyar történelmi kapcsolatokat és feléleszti az ellentéteket a két
nép között. A politikus szerint az MKP parlamenti képviselői részéről érezhető
az etnikai feszültség növelésére irányuló szándék – a kiállítás
meglátogatására buzdított az Európa Parlamentben a magyar párt két
képviselője, Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád is.
Forrás:
www.felvidek.ma 2006-09-12 14:31
A tablóképek:


A képekre kattintva azok nagyobb
felbontásban nyílnak meg!
Jobb minőségű képek ügyében, kérem
forduljon Társulatunkhoz. Köszönjük!