Szent Erzsébet Rózsája-díj
Főtisztelendő Lelkiatyák, kedves Hívek!
![]()
Szent
Erzsébet születésének jubileumi évében a Magyar Katolikus Püspöki Kar imaévet
hirdetett, amelyhez Főegyházmegyénk magyar ajkú hívei is csatlakoztak. Ebben az
imaévben különös figyelmet szentelünk a Szent erényeinek, hiszen példaképe lehet
különböző korú és állapotú embereknek. Követhetik őt a gyermekek, a
menyasszonyok, a feleségek, az édesanyák, az özvegyek. Védőszentjüknek tekintik
őt az orvosok, a betegápolók és a karitatív tevékenységet folytató személyek.
A nemzet lelki megújulásáért meghirdetett imaév kitűnő alkalom volt arra, hogy felkészüljünk az evangéliumi szeretet gyakorlására, hisz „a hit is halott tettek nélkül” (Jak 2,26). Ez a szeretet sokféleképpen megnyilvánulhat, de az üdvösség mércéje az Úr Jézus szavai szerint az, amit „a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek”. Konkrétan: „éhes voltam és adtatok ennem, szomjas voltam és adtatok innom, idegen voltam és befogadtatok, nem volt ruhám és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és fölkerestetek." (Mt 25,35-36).
Az Egyház értékeli a rászorulóknak nyújtott karitatív munkát, mert ez nagyon szép keresztény cselekedet. Ennek jeléül külön kitüntetéssel jutalmazza azokat a híveket, akik ezen a téren Krisztus szeretetének kimagasló fokát érték el.
Ezért én is buzdítom Főegyházmegyénk híveit karitatív tevékenységre Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán, és példaképül kívánom állítani mások elé azokat, akik Krisztus szeretetével önzetlenül segítenek a rászorulókon Jézus tanítása szellemében.
Ezért kihasználva a Szent életéhez kapcsolódó kerek évfordulót, Szent Erzsébet Rózsája Díjat alapítok.
A Díj és a jelölteket elbíráló Tanács szabályzatát ezen levélhez mellékelem.
Bízom benne, hogy ez a DÍJ is hozzájárul nemzetünk lelki megújulásához.
Orosch János
püspök, általános helynök
A „Szent Erzsébet Rózsája”-díj és a jelölteket elbíráló Tanács szabályzata