Püspöki pásztorlevelek
- 2009. december 27. Rudolf Baláľ besztercebányai megyéspüspök pásztorlevele a Szent Családról
Kedves Testvérek,
ma a Szent
Családot: Jézust, Máriát és
Józsefet ünnepeljük. Az ige
liturgiája Szent Lukács evangéliumának
részletét tárja elénk, aki –
amint hallottuk – érdekes dolgot mond el Jézus
ifjú kori életéről.
Gondolkozzunk el közösen Isten igéjén.
Képzeljük el a Szent Családot. Csodálatos, sőt idillikus kép, amint
József, Mária és Jézus a hagyományoknak megfelelően a húsvéti ünnepekre
zarándokolnak Jeruzsálembe. Az evangelista nem időzik el afelett, hogy
miként zajlott az ünnep Jeruzsálemben, sem azon, hogy mit éltek át.
Csak azt tudjuk, hogy amikor minden befejeződött, útnak indultak haza.
A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt. A témához értéktől
tudjuk, hogy, amikor egy zsidó fiú tizenkét éves lesz, „a törvény
fiává“ válik. Nem gyermek többé, hanem felnőtt férfi, tetteinek teljes
felelősségében. Ez alkalomból az apa fátyolt ad át neki, amellyel a
ifjú az imádság alatt befedi a fejét. Ekkor adja át neki a törvény
tekercsét is. Egyúttal pedig megmagyarázza a felnőtt férfi feladatait.
Nyilván ezt tette József is - Jézus nevelő apja. Megmagyarázta neki, az
önmaga feletti felelősség fontosságát. Krisztus komolyan vette József
szavait, elgondolkodott felettük, összefüggésbe hozva a tanítóktól, a
templomban hallottakkal. Mindez úgy elragadta őt, hogy megszűnt számára
az idő és a tér...
Ez azonban dramatikussá válik József és
Mária számára. Néhányan,
talán
kritizálni szeretnék őket: Hogyan
veszíthették el Krisztust!? Előbb
azonban követnünk kellene nevelési
módszerük példáját, amely utat
mutat, eligazít, de bízik a saját
tevékenységében. József és
Mária
megmutatják számunkra, hogy a gyermekeket nem kell egy
életen át a
kezüknél fogva vezetni, hanem teret kell biztosítani
nekik, - hogy
amikor elérkezik az ő idejük, - felelősségteljesen
tudjanak dönteni,
amely egyedül képes éretté tenni őket.
Milyen jó az is, hogy József és Mária azt gondolták, hogy Jézus a
rokonok között van. Egyedi küldetésük, nyilván nem választotta el őket
a rokonságtól, semmiképpen sem zárkóztak el. Ellenkezőleg. Jézusnak a
fiúk között barátai voltak. Az egész napos út alatt, amíg keresték őt
és nem találták a tömegben, cselekedniük kellett. Hol van?
Esetlegesen: „Mi hol vagyunk? Ott vagyunk, ahol lennünk kell? Jó irányba megyünk?
Mint minden a Lukács evangéliumában, ez a
részlet is dinamikusan
játszódik. Úton vannak, zarándokolnak...
Éppen így lehet keresni és
találni. Mária és József sem
nélkülözték a keresés
szorongását. Nekik
is kellett kérdezniük, töprengeni, visszatérni,
fájdalommal kellett
keresniük. Mária ajándékba kapta Isten
Fiát, az angyali üdvözletkor
elfogadta, az Édesanyja lett. És mégis keresnie
kellett, harcolnia
ezért az ajándékért. Krisztust nem kapjuk
meg egyszer s mindenkorra,
csak úgy, hogy keressük. És ha megtaláljuk
őt, mégjobban keressük. A
keresés fájdalma szorongató, amitől
félünk. Szívesebben mutatjuk, hogy
mindenünk megvan, hogy semmit nem veszítettünk el.
Miért félünk? Miért ez a rettegés?
Elsősorban nem akarjuk magunkat
kizökkenteni a már megszokott, bevált, régi,
de nem működő mintáinkból.
Nem akarjuk elveszíteni a biztonságot. Szívesebben
bebeszéljük
magunknak, hogy Krisztus velünk van, akkor is, ha régen nem
látjuk őt.
Nem egy nap, lehet, hogy évek óta nincs nálunk,
csak félünk ezt
bevallani. És nyugodtan szentségekhez járulunk,
kiszolgáltatjuk a
szentségeket, bejegyezzük az elsőáldozókat
és a bérmálkozók számát. Nem
kérdezzük meg azonban, hogy Krisztus velünk van-e? A
szentségekben
biztosan velünk van, de felkészülésünkben
és magában a kiszolgáltatás
módjában is? Miért félünk bevallani,
hogy itt, bennünk gyakran nincs
jelen. Újra és újra keresni kell őt...
A keresésben elsősorban ne bűnösöket keressünk,
hanem a gond gyökerét.
Amikor József és Mária észre vették,
hogy Krisztus nincs velük és nem
találták őt a rokonok között, nem
kezdték el egymást vádolni: „ Neked
kellett volna rá vigyázni!“ Vagy. „Te vagy az
őrzője és az apja a
törvény előtt!“ Áldozati
bárányok keresése viszonylag könnyű
megoldás,
amihez sokszor folyamodunk, de ez sehová sem vezet.
József és Mária nem
azt vizsgálták, hogy ki a bűnös
közülük, hanem a probléma gyökerét
keresték. Van amikor ugyanis meg van a bűnös - sokszor
képzeletbeli, –
de megoldás nem születik. Lehet, nem lenne annyi
bűnös, ha mélyebben
keresnénk és inkább megtalálnák a
gondjaink gyökerét. Áldozati bárányt
találni és megelégedni azzal, hogy valamit
tettünk, nagyon rövid távú
megoldás. József és Mária
visszatértek. A nehéz helyzetekben egymás
mellett áltak és támogatták egymást
a kölcsönös szeretet által. Tegyünk
mi is hasonló képpen.
Amikor Krisztust keressük, ő nem fut el előlünk.
Békésen vár és a
templomban beszélget a törvénytudókkal.
Olykor kővé meredünk a
megdöbbenéstől, hogy nincs ott, ahol szeretnénk,
hogy legyen, vagy ahol
elvárnánk. Ő teljesen máshol van.
Bátorkodjunk neki feltenni Édesanyja
kérdését: „ Miért tetted ezt
velünk?“ Mária kérdése őszintén
és spontán
módon tört ki az ő gondokkal terhelt, fájdalmas
szívéből. Ne féljünk az
Istennek lényeges és fontos kérdéseket
felteni. Ne féljünk Jeremiás és
Jób lenni, akik szívük mélyéből
beszéltek. Az Isten ezt kedveli és
hallgat minket. „Miért tetted ezt velünk?“ Ez a
kérdés elhangzik és el
fog hangzani a hívek szívében a világ
végezetéig. Uram, miért jelensz
meg nekünk így? Miért nem vagy olyan Messiás,
aki keményen uralkodik?
Miért akarsz szenvedő szolga lenni? Miért a
Getszemán, halál, keresztre
feszítés. Miért a sír? Miért a
betegség, halál, terveink be nem
teljesülése?
Jézus kérdéssel válaszol Édesanyjának: Miért kerestetek engem? Ez az
első mondat, amit Jézus mondott ki Lukács evangéliumában. Az első
mondat, amit Jánosnál mond ki: „Kit kerestek?“ Megint kérdés. Isten a
kérdésekben jelenik meg és tanít. Nem magyaráz azonnal, pontosabban
mondva - úgy magyaráz, hogy kérdez. Akarja tudni, miért indultunk
feléje, miért keressük őt...
Az Úr Jézus még egyszer „elveszik“. Szintén a harmadik napon – a
sírban. Az Édesanyja azonban már nem keresi. Csak titkosan „tűnik el“ a
jelenetből és nem említi az evangélium, hogy a sírhoz ment volna, hogy
különböző, a holttest megkenéséhez használatos olajakat vitt volna és
hogy kereste volna. Nem. Ő megfontoltan mérlegel,gondolkodva töpreng és
hiszi: az én Fiam föltámad. Az ismeret és a biztonság ajándék, amit a
mély és kiforrott hit ad nekünk. A hithez sok küzdelem és harc által
érkezünk...
Kedves Testvérek! A család a legcsodálatosabb
és a legfontosabb, amit
Istentől itt a földi létben kaptunk. A család
mindennek az alapja. A
nemzet és a világ jövője. Nem léteznek
gondtalan családi életek, a
Szent Család sem volt gondok nélkül. Van azonban sok
olyan család, ahol
a gondokat nem tudják megoldani. Jézus minden
családhoz közeledik és
gyöngéden, tolakodás nélkül így
szól: Én vagyok a megoldás. Kérjük
közösen, hogy egyházmegyénk és a
világ minden családja hallgasson az ő
hangjára és engedje be családjába.
Mindehhez köszöntésemet és apostoli áldásomat küldöm mindnyájatoknak.
Mons. Rudolf Baláľ
megyéspüspök
A köszöntéshez imádságos lélekkel
és minden jót kívánva csatlakozik
Mons. Marián Bublinec
általános helynök
Kelt Besztercebányán, 2009. december 21-én
|