pazmaneum 

Társulásunkról

Elérhetőségeink
 A Pázmaneum Polgári Társulás alapszabályzata
 Beszámoló a Pázmaneum tevékenységéről
 2%
 Cieµ a činnosti zdruľenia
 Támogassa Ön is munkánkat!
Kiadványaink

Mária Légió
Képgaléria


Videók

 Videók 
Zenehallgatás

 Zene
Dunaszerdahely
Statisztika
Befejeződött a Regnum Marianum Akadémia

Végéhez érkezett a keresztény felnőttképzés, amelyet a Pázmaneum Társulás, a Mária Légió felvidéki tagozata és az Egyházgellei Római Katolikus Plébánia indított el 2007 tavaszán az egyházgellei Pasztorációs Központban.

 

A szervezők célja az volt, hogy a Regnum Marianum Akadémia keretében biblikus, teológiai és egyháztörténelmi ismeretekkel gazdagodjanak azok a hallgatók, akik beiratkoznak az akadémiára. A kezdeti lelkesedés nem hagyott alább és bár nem mindegyik előadáson volt teljes a létszám, mégis az állandó hallgatók köre új érdeklődőkkel is bővült az idők folyamán. Az előadók olyan lelkiatyák és világi hívek voltak, akik a maguk szakterületén a legjobban értenek a rájuk bízott ismeretanyag továbbadásához.
November 28-án került sor a keresztény felnőttképzés utolsó két előadására Egyházgellén. Elsőként Farkas Zsolt garamkövesdi lelkiatya tartotta meg előadását „Az angyalok az Egyház tanításában és életünkben” címmel. Az előadó először is megismertette a hallgatósággal az Egyház álláspontját az angyalokról, akik szellemi teremtmények és Isten küldöttei az emberek között. Kiemelte az őrzőangyalok szerepét, akikhez a kisgyerekek már első imáikban segitségért fordulnak és a felnőtt hívő ember is bizalommal kérheti oltalmukat.
Az angeológia keretein belül az Ó- és Újszövetségben található angyal leírások ismertetésével folytatódott az előadás és a szentírási helyek elemzése bizonyítékul szolgált a hallgatóságnak, hogy a legtöbb információt az angyalokról éppen a Bibliából meríthetik. Külön bemutatásra került Szent Mihály arkangyalnak, a mennyei seregek vezérének alakja, aki segít minket a Sátán elleni harcban.
Végezetül a jelenlevők a vetítő segítségével különböző angyalábrázolásokat és egy rövid, angyalokról szóló filmet tekinthettek meg.
Második előadóként Karaffa János, felsőtúri plébános szólt a hallgatósághoz és „A Sátán működése és az ördögűzés” címmel tartotta meg előadását. A gonosz lelkek létezéséről és a Bibliában szereplő démonokról szólt az előadó. A keresztény felnőttképzésre jelentkezett résztvevők megtudhatták a Gonosz különböző elnevezéseit s a gonosz célját, amellyel el akarja téríteni Krisztustól az embereket és saját uralmának rabszolgáivá szeretné tenni őket. A továbbiakaban szó volt az angyalok bukásáról, és különböző forrásokból való felolvasás tette érdekesebbé a Gonosz lélek jelenlétéről szóló előadást. Az apokrif iratok több információt tartalmaznak a Sátán és szolgái célkitűzéseiről.
Az előadó leszögezte, hogy a Sátán azért próbálja meg támadni az Egyházat minden eszközzel, mert Krisztus műve az Egyházban él tovább. A Gonosz kísérteni és csábítani tud, és ennek áldozatául esnek többen is, de a Krisztusban már legyőzte a Sátán sötét birodalmát. A Gonosz hatalmának megtörésére az Egyház bizonyos szentelményeket használ. Az ördögűzés – exorcizmus is egy ilyen szentelmény, amelynek részletes fejlődéstörténetéről szólt az előadó a hallgatóságnak. A különböző imák felovasása és az ördögűzés folyamatának részletes ismertetése még jobban berögződődött a hallgatóság tudatába, amikor a technika segítségével vetítésre kerültek különböző kisifilmek is az ördögűzésről.
A Regnum Marianum Akadémia végén a Pázmaneum elnöke megköszönte a helyi lelkiatyának, Myjavec Pálnak, az egyházgellei Mária Légió tagjainak, az előadóknak és minden hallgatónak, hogy részt vettek a keresztény felnőttképzésben és ezáltal is elmélyültek az Egyház tanításában, amely felvértezi őket a Gonosszal és evilági szolgáival való harcban.
Az oklevelek átnyújtása és a közös ima elimádkozása után szeretetlakomára került sor, ahol kötetlen beszélgetésre került sor a lekiatyák és a hívek között.
A Pázmaneum Társulás jövőre más régióban is szeretné folytatni a Regnum Marianum Akadémiát.

Pázmaneum/Karaffa Attila








Desinged by nagyatosz -- Az oldal az ingyenes NVU webszerkesztő és az ingyenes Artweaver képszerkesztő segítségével  készült -- The page created by FREE SOFTVER -- Az oldal FIREFOXRA optimalizált