pazmaneum 

Társulásunkról

Elérhetőségeink
 A Pázmaneum Polgári Társulás alapszabályzata
 Beszámoló a Pázmaneum tevékenységéről
 2%
 Cieµ a činnosti zdruľenia
 Támogassa Ön is munkánkat!
Kiadványaink

Mária Légió
Képgaléria


Videók

 Videók 
Zenehallgatás

 Zene
Dunaszerdahely
Statisztika
Tudta Ön, hogy hazánk egyetlen kortárszenei kórusfesztiváljának Csáb (Nagykürtösi járás) ad otthont?

A Hajnalok Völgye – Kortárs Kórusfesztivál Csábon nevű rendezvény immár második alkalommal kerül megrendezésre november 7-én, szombaton, 16 órai kezdettel a csábi római katolikus templomban. A Csábi Szeder Fábián Dalegylet által életre hívott rendezvényen a meghívott együttesek a XX. és a XXI. század kórusrepertoárjából meríthetnek, egyetlen megkötés azonban, hogy minden együttesnek el kell énekelnie egy addig még soha, sehol fel nem csendült művet is. Az így elhangzott ősbemutatók közül a szakmai zsűri és a közönség is kiválasztja kedvencét: előbbi a fesztivál nagydíját, utóbbi pedig annak közönségdíját nyeri el. Idén olyan neves énekkarok vállalták a fellépést, mint a Vox Columbalae énekkar Szepsiből, vagy a váchartyáni Canzonetta Nőikar, illetve a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa. A szervező Csábi Szeder Fábián Dalegylet szeretettel vár minden kedves érdeklődőt ezen a Szlovákiában teljesen egyedülálló rendezvényen, bízva abban, hogy ezáltal is közelebb kerülhet mindenki a modern kóruszene különleges, varázslatos világához.

Bővebb információk : http://www.hajnal.dalegylet.com
Pázmaneum







Desinged by nagyatosz -- Az oldal az ingyenes NVU webszerkesztő és az ingyenes Artweaver képszerkesztő segítségével  készült -- The page created by FREE SOFTVER -- Az oldal FIREFOXRA optimalizált