|
Befejeződött a Jópásztor Imakilenced
Zsitvabesenyőn
2009. 11. 16.
November
15-én a zsitvabesenyői
egyházközségben ért
véget a május 3-ai XX. Komáromi
Imanapon elindított Jópásztor
Imakilenced,
amelynek keretében magyar papi
hivatásokért imádkoztak a
felvidéki magyar katolikus
hívek és papok mindig más
és más
egyházközségben.
Az
imakilenced imaórával kezdődött,
amelyben a
Papság évéhez
kapcsolódóan a hívek
rózsafüzérimádságot
végeztek, melyet jó
papokért ajánlottak fel. Ezt követően
szentségimádásra került sor.
Közvetlenül
a szentmise előtt került sor az új
oltárkép
megáldására, amely Szűz
Mária
születését
ábrázolja, mivel a templom
búcsújának ünnepe
Kisboldogasszony
ünnepére esik. Az értékes,
fára festett művészi
ábrázolás (ikon) teológiai
mondanivalóját Farkas Zsolt,
garamkövesdi lelkipásztor, zsitvabesenyői
születésű lelkiatya magyarázta el a
hallgatóságnak:
„Az
ikonon ábrázolt jelenet
meglehetősen gazdag, sok fontos részletet
találunk benne. Jelenetben, akár
milyen kicsi de mégis, a központi alak az
Újszülött Szűz Mária, akit
éppen
fürdetnek. Egyik oldalon párnákkal
megtámasztva fekszik, pihen Szent Anna. Egy
asszony körülötte segédkezik,
hiszen régen a bábák, a rokon
asszonyok
segédkeztek a születések
levezetésénél. A
másik oldalt a boldog és büszke
apa, aki még hitt a csodákban,
öregkorára gyermeke születik,
meghatódottan nézi
újszülöttjét, látja
és nemsokára kezébe veheti az isteni
csodát. Az ikonfestő
nem zárt térbe helyezte a jelenetet, hanem egy
ház körülzárt
udvarára, melynek
teológiai háttere, hogy ez a
születés az egész világnak
örömet hirdetet,
nemcsak ennek a kis családnak, de az
épületeket összekötő
bordó drapéria, lepel
adja meg a születés
intimitását, hogy egy kis otthonban, egy
ház belső udvarán
vagyunk. Az Istenszülő Szűz Máris
szüleiről és születési
körülményeiről semmi
biztosat nem tudunk. Éppen ezért kezdtek el
beszélni róla már a korai időkben,
s így keletkeztek az apokrifek. Bennük nem a
részletek fontosak, hanem az ott
leírt történet tartalma és
tanulsága. Így arra kell odafigyelni, hogy Isten
öröktől
fogva munkálja az emberiség
üdvösségét, és
kiválasztotta hozzá az
eszközöket
is, melyek a megváltást
szolgálják. Nemcsak
prófétákat küldött,
hogy ébren
tartsák a megváltás
eszményét, hanem kiválasztott egy
törzset is, amelyből a
Megváltó származik. Őneki pedig
édesanyát ajándékozott,
hogy bizonyos időben,
bizonyos helyen, bizonyos szülőktől megszülethessen
az, akit Ő kijelölt arra,
hogy a „menny kapuja lehessen”. Erről
szól a Szűz Mária
születésének az ünnepe,
ezt mutatja meg, ezt akarja
kézzelfoghatóvá,
láthatóvá tenni az előttünk
álló
ikon.”
Az
ikon az ősi magyarországi kegyhelyen,
Máriapócson
készült, amely Bubrik
Miklósné Johan Viktória
alkotása. Az oltárképet az
Imakilenced főcelebránsa és ünnepi
szónoka Mons. Spányi Antal
székesfehérvári
megyéspüspök szentelte fel.
A
püspök atya szentbeszédében
hangsúlyozta, hogy mennyire
szükséges a papokért való
imádság, hiszen a híveknek olyan
papjaik lesznek,
amilyeneket kiimádkoznak maguknak. Fontos, hogy azt is
érezzék, hogy papjaik is
imádkoznak értük. Ezután
kiemelte Prohászka Ottokárnak,
Székesfehérvár
püspökének, Magyarország
apostolának és
tanítójának
példáját, aki ma is utat
mutat a keresztény magyarság
számára. Prohászka
püspök életében
„mindenkinek mindene lett”, új papi
nemzedéket nevelt föl, akik Magyarország
szétdarabolásakor tartották az
emberekben a lelket, a hitet. A főpásztor elmondta,
hogy a megjelent közösség a Jó
Pásztor kilenced befejezéséhez
ért,
mely során papokért, papi
hivatásokért és jó
papokért kérték Istent. A
hívek közössége és a
pap összetartoznak. Maga az Úr mondta:
„Kérjétek
az aratás Urát!” Az előttünk
járók életének
példáját követve
imádkozzunk, újuljunk meg és
újuljon meg a világ.
A
szentmisét a püspök atya mintegy 25
oltártestvérével együtt
mutatta be a zsúfolásig megtelt templomban. A
püspöki
áldás előtt gyertyás
körmenetre került sor a Fatimai Szűzanya
szobrával.
Zsitvabesenyőn minden hónap 13-ához
kapcsolódóan hagyományosan
megtartják a
Fatimai engesztelő imanapot. A templomba visszaérkezve
Pintér Zoltán helybéli
plébános megköszönte a
püspök atyának a bemutatott szent
áldozatot, majd a
község két
szülöttének, Magyar Károly
párkányi esperesnek és Farkas Zsolt
atyának
gratuláltak papi és életjubileumuk
alkalmával.
Végezetül
Karaffa János, a Pázmaneum elnöke
felsorolta az eddig megtartott öt Imakilenced
negyvenöt állomásának
helyszíneit, amelyek közül mind az elsőt,
mind az utolsót Zsitvabesenyőn
tartották. Az Imakilencedek sorozata ezzel
lezárult, ám a jövőben is tervezik
különböző
imatalálkozók megtartását.
János atya megköszönte a
zarándokoknak a
hűséges részvételt, valamint a
lelkiatyáknak, hogy bekapcsolódtak az egyes
állomások megrendezésében.
Az Imakilenced egyben Kárpát-medencei
méreteket is
öltött, hiszen ausztriai és
magyarországi állomásai is voltak.
A
Jópásztor Imakilenced befejező
állomására
Dunaszerdahelyről, Felsőtúrról,
Garamkövesdről, Helembáról, Kicsindről,
Párkányból,
Komáromszentpéterről és
Perbetéről, Zselízről és
környékéről,
Nagykérről, Lukanyényéről,
Tardoskeddről és a környékről is
érkeztek hívek,
akiket a szentmise után bőséges
agapéval vendégeltek meg a zsitvabesenyői
hívek.
Pázmaneum
Fotók: Farkas Gábor
A te születésed Istenszülő Szűz,
Örömet hirdetett az egész világnak,
mert belőled tündöklött föl az igazság napja, Krisztus Istenünk,
Ki
eltörölvén az átkot áldást hozott
ránk, és meghiúsítván a
halált,
örök életet ajándékozott nekünk.
(ünnepi tropár)
Teológiai háttér
Az Istenszülő születése
ünnepének gyökerei valószínűleg az V. századra
nyúlnak vissza. Jeruzsálemben ünnepelték először, a Beteszda-fürdőre épült
templom felszentelésekor. Keleti
források tudósítanak a Templom
felszentelésének körülményeiről,
és beszélnek
Joákim és Anna házáról, amely
szintén a fürdő közelében állt.
Először a
Perzsák, majd az arabok rombolták le a templomot,
és valószínűleg ezért
rendelték el, az Istenszülő születésének
az ünnepét szeptember 8-ára, hogy
emléket állítsanak Szűz Mária
szülőházának és a rá épült
templomnak, s
hangsúlyos szerepet kapott ebben a keleti hagyomány,
amely kezdetektől Szűz
Máriát Istenszülőnek nevezi. A szeptember 8
dátuma a több elképzelésen is
alapszik. Először a liturgikus év, amelyben Szent Anna
foganásának az ünnepe
december 9-re esik (Keleten 9 és
nem 8,
és idén a magyar gör.kat egyh. is csatlakozott ehhez
a dátumhoz), s ha a kilnec
hónapos áldott állapotot nézzük, akkor
az szeptember 8-a. A másik megfontolás a
számmisztikában keresendő. A bizánci egyház
számára a 8- as szám a teljesség
et, a beteljesedést jelenti. A 8.
nap a
teremtés hat napja és a szombat után
következik. A jövendő örök korszakot
hirdeti meg, nemcsak Krisztus föltámadását
foglalja magában, hanem emberét is.
A hetes szám az ószövetségé, a nyolcas
már az újszövetséget jelöli, a
jövendő
élet boldogságát jelöli. Az Istenszülő
születése így az egész világot átfogó esemény.
A bizánci
egyházban az év szeptember 1-ével kezdődik, s így az Istenszülő születése az
első igazi nagy ünnep, ahogy azt mi magyarok mondjuk „Kisasszony nap”.
Damaszkuszi Szent János beszéde szerint ez az üdvtörténet történelmi
megvalósulásának kezdete.
Hogy
megértsük
a képi ábrázolást, a
Szentírást hívjuk segítségül.
Az ünnepi olvasmányok az
ószövetségi előképek. Első olvasmány
Jákob álmáról szól. A mennyet a
földdel
összekötő létra látomása,
az
Istenszülőben valósult meg, aki Isten fiát hozta a
világra, s kapcsolja így
össze az eget a földdel. A második olvasmány
azt mutatja be, hogy a Templom
zárt kapuján csak az Úr haladhat át, ez
Mária örök szüzességének az
előképe. A
harmadik olvasmány az isteni Bölcsességről
szól, aki Máriában készített
lakást
magának.
A képi
ábrázolás azonban egy a Szentírásba be nem került, a II. században keletkezett
apokrif iratból merít sokat, melynek címe Jakab ősevangélium, melynek teljes
címe: Jézus Krisztus mindenekfelett dicsőséges anyjának a Szent Istenszülő
Máriának a születése.
Az Ikon
Az ikonon
ábrázolt jelenet meglehetősen gazdag, sok fontos részletet találunk benne.
Jelenetben, akár milyen kicsi de mégis, a központi alak az Újszülött Szűz
Mária, akit éppen fürdetnek. Egyik oldalon párnákkal megtámasztva fekszik,
pihen Szent Anna. Egy asszony körülötte segédkezik, hiszen régen a bábák, a
rokon asszonyok segédkeztek a születések levezetésénél. A másik oldalt a boldog és büszke apa, aki
még hitt a csodákban, öregkorára gyermeke születik, meghatódottan nézi
újszülöttjét, látja és nemsokára kezébe veheti az isteni csodát.
Az
ikonfestő
nem zárt térbe helyezte a jelenetet, hanem egy ház
körülzárt udvarára, melynek
teológiai háttere, hogy ez a születés az
egész világnak örömet hirdetet,
nemcsak ennek a kis családnak, de az épületeket
összekötő bórdó drapéria, lepel
adja meg a születés intimitását, hogy egy kis
otthonban, egy ház belső udvarán
vagyunk.
Szent Anna
Az
ikonon
Szent Anna, mint egy szülőágyas édesanya
látszik. Ám arcán nem a szülés
fájdalmai látszanak, nem is fekszik, hanem
párnákon pihen, gondolatokba merül,
mintha Szűz Mária szülésénél
lennék, amikor Lukács azt írja, elgondolkodott a
történteken és szívébe véste
azokat. Ott Isten fiának megtestesüléséről
van
szó, itt pedig arról, hogy az Isten meghallgatta Anna
imádságait és
terméketlenségét megváltoztatva, gyermekkel
ajándékozta meg. Örül az édesanya,
de ez az öröm nem csak Annáé, hanem minden
szülőasszonyé, aki életet ad a
világnak. Az Istenszülő édesanyjának
szentségét jelzi, hogy glória van a feje
körül, mert életet adott az Isten
anyjának.
Szent Joákim
Mint
a család
feje, ennek a kis közösségnek az
„uralkodója” trónon ül, kihúzva
magát, hiszen
ő Isten csodája által apa lehet. Eddig nem így
járt, mert az ószövetségi
felfogás szerint a gyermektelenség az Isten
büntetése, valamilyen elkövetett
vétkekért. Nem lehetett büszke, nem élhetett
emelt fővel, mert bűnös, de az Isten
megváltoztatta az életét, boldoggá tette,
büszke apává tette, s apasága
jelentheti a megbocsátást, a visszafogadást, amely
előképe Krisztus
szenvedésének és halálának, de
előképe az új szövetségnek, melynek
iratát,
tekercsét kezében fogja. Már nem két
kőtáblát látunk, hanem az
újszövetség
iratát, melyet Krisztus felszegezett a keresztfára.
Boldogan, büszkén ül
Joákim, nézi újszülött gyermekét,
mely örömet hirdetett ennek a családnak, az
egész világnak.
Az újszülött Mária
A külső szemlélő
számára szinte érthetetlen, hogy a Szűz Mária születése ikonon Mária kicsi,
szinte mellékes szerepet kap. Nem édesanyja karjaiban pihen, hanem csak a
fürdetési jelenetben látszik, az egyik asszony ölében. Azonban ha figyelmesen
nézzük az ikont, láthatjuk, hogy minden fő alak tekintete őrá irányul, mégis ő
van a középpontban, ő az újszülött gyermek. Ő az új szemefénye ennek a
családnak, őt nézik a mai naptól kezdve, és mi is őt nézzük, a mai naptól
kezdve.
A
fürdetési
jelentet egy fontos mozzanat, minden születés ikonon. Mivel
a fürdető
medencének mindig olyan alakja van, mint egy keresztelő
kútnak, így nemcsak a
testi megtisztulást jelzi, amely a születést
követően minden kisbaba esetében
természetes emberi tevékenység, hanem jelzi a
keresztséget melyben minden ember
újjászületik. De Mária bűntelensége
miatt ez a fürdetés csak utalás a mi emberi
törékeny természetünkre. Ez a kis jelenet egy
különálló körként fogja össze
a
fürdetés cselekményét, kihangsúlyozva
az ikonból áradó mély tiszteletet. A
két
asszony meghajol az Istenszülő előtt, hiszen a világ
üdvözítője leendő
édesanyjának tesznek szolgálatot, akit mint
gyermeket már dicsfény, glória
övez. Fehér ruhában tisztán kiemelkedve a
színek kavalkádjából.
Kicsi Mária,
szinte alig látható, ahogy alig volt látható Krisztus mellett, de mindig
mellette volt. Ott volt a születésnél a betlehemi barlangban, ő ölelte magához
a kisdedet, az Egyiptomba való meneküléskor. Ő vigyázta minden lépését míg
naggyá nem cseperedett. Követte, mint tanítvány, igazi tanítvány az utolsó
percig a keresztig lábáig. Most is háttérben akar maradni, azzal az üzenettel,
hogy én vagyok az az ember, akin keresztül az Isten rámosolyog az emberiségre,
és mi rajta keresztül visszamosolyoghatunk rá.
Amikor
az
evangélium Isten országáról szól,
általában példabeszédeket, vagy
hasonlatokat
használ. Krisztus sokféle formában beszélt
Isten szeretetéről, és nagyon sok
képet használt ehhez, hogy részletekkel
megvilágítsa mondanivalóját,
elmélyítse
annak tartalmát, ezt a korai egyház is átvette
tőle. Az Istenszülő Szűz Máris
szüleiről és születési
körülményeiről semmi biztosat nem tudunk. Éppen
ezért
kezdtek el beszélni róla már a korai időkben, s
így keletkeztek az apokrifek.
Bennük nem a részletek fontosak, hanem az ott leírt
történet tartalma és
tanulsága. Így arra kell odafigyelni, hogy Isten
öröktől fogva munkálja az
emberiség üdvösségét, és
kiválasztotta hozzá az eszközöket is, melyek a
megváltást szolgálják. Nemcsak
prófétákat küldött, hogy ébren
tartsák a
megváltás eszményét, hanem
kiválasztott egy törzset is, amelyből a
Megváltó
származik. Őneki pedig édesanyát
ajándékozott, hogy bizonyos időben, bizonyos
helyen, bizonyos szülőktől megszülethessen az, akit Ő
kijelölt arra, hogy a
„menny kapuja lehessen”. Erről szól a Szűz
Mária születésének az ünnepe, ezt
mutatja
meg, ezt akarja kézzelfoghatóvá,
láthatóvá tenni az előttünk
álló ikon.
Kedves
testvéreim! Azt tanítjuk gyermekeinkkel kicsi
koruktól fogva, hogy IKON, nem
más, mint ablak az Isten országára. Azt
kívánom a Főtisztelendő Püspök atyának,
és paptestvéreimnek, a Zsitvabesenyői híveknek,
hogy nézzük gyakran be ezen az
ablakon, lássuk és tapasztaljuk meg az Isten
szeretetét, és éljék át
életükben
minél többször azt az örömöt, amit
Szent Joákim és Anna érzett, mikor
gyermeküket, az Isten anyját magukhoz
ölelhették.
Szeretettel,
az ikon
festője és férje
|
|
|
|