pazmaneum 

Társulásunkról

Elérhetőségeink
 A Pázmaneum Polgári Társulás alapszabályzata
 Beszámoló a Pázmaneum tevékenységéről
 2%
 Cieµ a činnosti zdruľenia
 Támogassa Ön is munkánkat!
Kiadványaink

Mária Légió
Képgaléria


Videók

 Videók 
Zenehallgatás

 Zene
Dunaszerdahely
Statisztika
Pozitív mérleggel zárult a Katolikus Ifjúsági Nap Dunaszerdahelyen

Nagy érdeklődés mellett, mintegy 200 fő részvételével zajlott Dunaszerdahelyen három helyszínen az első Katolikus Ifjúsági Nap szeptember 19-én, szombaton.
A reggel, a dunaszerdahelyi katolikus templomban a pozsonypüspöki Taizé énekkar énekes áhítatával kezdődő programsorozat nem titkolt célja volt keresztény alternatívát kínálni az ideérkező fiataloknak, akik több régióból jöttek el, hogy meghallgathassák a Budapestről érkezett ThDr. Kerényi Lajos atya előadását, majd fakultációkon az egyes témák előadóit, úgymint a pozsonyi Balog Hedvig Sára nővért, aki a szerzetről és az ikonográfiáról beszélt, Kerényi Lajost, aki a Jézus-keresésről, valamint Sillye Jenőt és feleségét, akik a keresztény házasságról szóltak.
Tartalmas előadásaik, fakultációik megerősítették programsorozaton résztvevő fiatalok és a fiatal családok hitét, elkötelezettségét.
A nap második, központi része a szentmisét megelőző szentségimádás, illetve a koncelebrált szentmise volt, amelynek főcelebránsa a nap lelkivezetője, Kerényi Lajos atya volt.
Jankó Gábor felbári plébános, a nap egyik főszervezője a szentmise végén megköszönte PaedDr. ThLic. Herdics György espereslébánosnak a helyi plébánia részéről kapott segítséget, valamint a nap többi szervezőinek, a helyi ifjúsági közösség tagjainak munkájukat. A gazdag programsorozatot Silye Jenőék nagysikerű koncertje zárta.
A találkozóról készült felvételeket a www.plebania.sk oldalon lehet megtekinteni, ahol többek között az előadások is letölthetőek.

Pázmaneum, Nagy Attila



Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról:





Desinged by nagyatosz -- Az oldal az ingyenes NVU webszerkesztő és az ingyenes Artweaver képszerkesztő segítségével  készült -- The page created by FREE SOFTVER -- Az oldal FIREFOXRA optimalizált