pazmaneum 

Társulásunkról

Elérhetőségeink
 A Pázmaneum Polgári Társulás alapszabályzata
 Beszámoló a Pázmaneum tevékenységéről
 2%
 Cieµ a činnosti zdruľenia
 Támogassa Ön is munkánkat!
Kiadványaink

Mária Légió
Képgaléria


Videók

 Videók 
Zenehallgatás

 Zene
Dunaszerdahely
Statisztika

Ünneplő köntösbe öltöztetett iskola

Köztudott, hogy szeptember 12.-e Szűz Mária szent nevének ünnepe. Az idei 2009. szeptember 12.-e (szombat) a Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont életében egy jelentős dátumként írta be magát az iskola történetébe, mivel ez a nap a Marianum tanárainak illetve diákjainak háromszoros ünneplésre adott okot.
Egyrészt éppen ezen a napon 80 évvel ezelőtt alapították meg a Marianum Kisszemináriumot, mely katolikus papok képzésének adott otthont. Másrészt 15 éves múltra tekinthet vissza a Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskola, melynek működését éppen ezen a napon helyezték az Úr gondoskodó kezébe. Nem utolsó sorban ünnepelhettük meg Szűz Mária, iskolánk névadójának neve napját is.
Az ünnepséget PaedDr. Madarász Róbert igazgató nyitotta meg az iskola folyosóján ünnepi beszédével, majd ezt követte az iskola bejáratánál lévő emléktábla megkoszorúzása.
Elsőként a Marianum igazgatósága helyezte el koszorúját. Ezt követte a Komárom Város Önkormányzata, majd a Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának képviselete.
Koszorújukkal rótták le kegyeletüket az iskola iránt a Marianum öregdiákjai, illetve a Marianum Egyházi Gimnázium Diáktanácsának tagjai is.
Ezt követte a hálaadó szentmise, melyre 11 órai kezdettel került sor a Szent András templomban. A szentmisét Orosch János püspök úr celebrálta.
Az ünnepi hangulat fényét emelte a Concordia vegyes énekkarának mennyei muzsikája. Az énekkar repertoárjából a következő szerzemények hangzottak el: Halmos László: Jubilate, Beliczay Gyula: Mise, illetve Händel: Alleluja.
A szentmisét Stubendek István, iskolaalapító igazgató ünnepi beszéde követte, majd szívszorító élménybeszámolót tartott a Marianum Kisszeminárium öregdiákjainak képviseletében: Mons. Burián László ebedi esperes- plébános, illetve Bartal Károly Tamás, premotrei nyugalmazott jászóvári apát.
Madarász Róbert, a Marianum jelenlegi igazgatója köszönetet mondott a Marianum egykori diákjainak felvidéki keresztény magyar közösségünk védelme és megtartása miatt, valamint a 15 évvel ezelőtti újraindulást megvalósítók bátorságáért, kitartó szorgalmáért és áldozatvállalásáért. Kitűntette Burián László és Bartal Károly Tamás atyákat, valamint Stubendek István iskolaalapító igazgatót és Magyar Károly iskolaalapító esperes-plébánost.
Az ünnepet Varga Katalin, 3. gimnazista tanuló varázsolta költőivé, amikor is elszavalta Rab Zsuzsa versét, a Tövisek közt sajlódó gyenge liliom címmel.
Egy nagyon tartalmas előadást hallgathattak meg a jelenlévők, melyet Th.Lic. PaedDr. Sztyahula László egyháztörténész, kéméndi plébános tartott meg A katolikus papképzés a Nagyszombati Apostoli Kormányzóság területén 1922-1950 címmel.
Ezt követte az ünnepélyes zászlószentelés aktusa, melyet Orosch János püspök atya bonyolított le.
A Marianum gyermekkórusa az ünnepség záróakkordjaként két gyönyörű énekkel járult hozzá az ünnep még szebbé tételéhez. Stubendek István vezetésével elénekelték: G. Caccini: Ave Maria-ját, illetve egy gregorián éneket, a Salve Reginát. A kedves vendégekre agapé várt a plébánia épületében.
Mindannyiunk életében fontos szerepet tölt be az ünnep, ünneplés. Kell, hogy időközönként kilépjünk a szürke hétköznapokból, ünneplőbe öltözve adjunk hálát az Úrnak a múltért, a jelen csodás perceiért, és kérjük őt, hogy a jövőben is Ő legyen úti társunk és segítőnk.

Fotók:
















                                                   
Pázmaneum,  Bodzsár Katalin


Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról:





Desinged by nagyatosz -- Az oldal az ingyenes NVU webszerkesztő és az ingyenes Artweaver képszerkesztő segítségével  készült -- The page created by FREE SOFTVER -- Az oldal FIREFOXRA optimalizált