pazmaneum 

Társulásunkról

Elérhetőségeink
 A Pázmaneum Polgári Társulás alapszabályzata
 Beszámoló a Pázmaneum tevékenységéről
 2%
 Cieµ a činnosti zdruľenia
 Támogassa Ön is munkánkat!
Mária Légió
Képgaléria


Videók

 Videók 
Zenehallgatás

 Zene
Dunaszerdahely
Statisztika
Befejeződött a ministránstábor első szakasza

Gútán a felvidéki magyar kispapok szervezésében a hétvégén ért véget a négy egyházmegye magyar ministránsainak ifjúsági tábora. A mintegy ötven fiatal egy héten keresztül táborozott a gútai egyházi iskola épületében.
A programról a felvidéki magyar kispapok gondoskodtak Hegyi Péter vezetésével. Hétköznap a tábort Orosch János nagyszombati segédpüspök atya is meglátogatta és a szentmisében buzdította a fiatalokat az oltár szolgálatára. A tábor vendége volt többek között Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke is, aki ajándékot hozott a táborlakóknak, valamint anyagiakkal is támogatta a tábor megrendezését. Dobai Sándor, a beneluxi magyar főlelkész szintén ellátogatott a fiatalok közé, akiket a Szűz Máriához való ragaszkodásra biztatott.
A tábor programjaihoz a Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Társulás is aktívan besegített. A ministránstábor második része hétfőn kezdődik, a 12 éven alatti gyerekek részére.

Pázmaneum



Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról:




Desinged by nagyatosz -- Az oldal az ingyenes NVU webszerkesztő és az ingyenes Artweaver képszerkesztő segítségével  készült -- The page created by FREE SOFTVER -- Az oldal FIREFOXRA optimalizált