pazmaneum 

Társulásunkról

Elérhetőségeink
 A Pázmaneum Polgári Társulás alapszabályzata
 Beszámoló a Pázmaneum tevékenységéről
 2%
 Cieµ a činnosti zdruľenia
 Támogassa Ön is munkánkat!
Mária Légió
Képgaléria


Videók

 Videók 
Zenehallgatás

 Zene
Dunaszerdahely
Statisztika
Szentmise Kovács László plébános atyáért Szőgyénben

Kovács László atyáról, Szőgyén 1 hónappal ezelőtt elhunyt plébánosáról emlékeztek meg június 2-án, kedden szentmise keretében a Pázmány Péter Alapítvány, a Pázmaneum Társulás, a helyi egyházközség és önkormányzat szervezésében. A szentmise kezdetén Magyar Károly, párkányi esperes-plébános köszöntötte a megemlékező gyászmise főcelebránsát és szónokát, Bíró László tábori püspököt, a Pázmány Péter Alapítvány védnökét. A főpásztor beszédében kiemelte annak fontosságát, hogy László atya nyomdokaiban járva gondosan őrizzük katolikus hitünket és magyar nemzeti identitásunkat, hiszen ő is mindig hűségesen ragaszkodott ezekhez a gyökerekhez. A szentmisét követően, amelyet a püspök atya 4 oltártestvérével közösen mutatott be, a megemlékezők a németszőgyéni temetőbe vonultak, ahol a Pázmány Péter Alapítvány képviseletében Farkas Zsolt, az alapítvány alelnöke helyezett el koszorút László atya sírjánál a tisztelet és nagyrabecsülés jeleként.

Pázmaneum-CJ


Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról:





Desinged by nagyatosz -- Az oldal az ingyenes NVU webszerkesztő és az ingyenes Artweaver képszerkesztő segítségével  készült -- The page created by FREE SOFTVER -- Az oldal FIREFOXRA optimalizált