A megjelenteket Mgr. Petheő Attila, a Prudentia Társulás vezetője üdvözölte. A konferenciát Ing. Stubendek László, a Csemadok Komáromi Városi Szervezetének elnöke, az MKP képviselőjelöltje nyitotta meg, aki aki Komárom esetében is külön kiemelte az egyházi kultúra formáló szerepét. Elek László atya előadásának anyagát írásban küldte el, mivel bérmáláson kellett részt vennie az izsai egyházközségben.

Elsőként Mgr. Farkas Zsolt, garamkövesdi lelkiatya, a Jópásztor Alapítvány elnöke tartotta meg előadását Keresztény fiatalok a nemzet szolgálatában címmel. Az előadó fontosnak tartotta elmondani, hogy nagy felelősség hárul az ifjúsági csoportokra a keresztény életvitel és az egészséges nemzetszeretet területén. Külön foglalkozott a cserkészettel. A magyar fiatalok a Felvidéken a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségbe léphetnek be, amelynek Pozsonytól Királyhelmecig számos csapata van. Zsolt atya megemlítette, hogy megfigyelhető a cserkészetnél is, hogy ez az ifjúsági közösség is krízishelyzetbe került. Eltér az alapító szándékától és számos esetben a keresztény és nemzeti értékeket elhanyagolják. Az egészséges öntudatot kell kialakítani a fiatalokban. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a média sok esetben mellékvágányra terelik a fiatalokat és nem az alapvető erkölcs és keresztény értékrendek fontosságát hangsúlyozzák ki. Több esetben a fiatalok szélsőjobboldali mozgalmakban keresnek menedéket, ahol a szervezetek vezetői kihasználják a védtelen ifjakat. Zsolt atya kihangsúlyozta, hogy meg kell különböztetnünk az extrém nacionalizmust a nacionalizmustól is, hiszen a szó eredeti értelmében a nacionalizmus nem rossz, amíg a szélsőségek felé nem fordul. Sokszor a fiatalok boldogságpótló szerekhez nyúlnak, ilyen a drog és az alkohol is. Sok esetben hiányzik a fiatalok életéből a szeretet és a közösség, ezért az ifjúsággal foglalkozó szervezeteknek ilyen alternatívákat kell felállítaniuk. A modern korban sokan összekeverik a szabadságot a szabados életmóddal is, amely a közerkölcs és a keresztény szellemiség elhagyásához vezethet. Az előadó kiemelte az oktatás szerepét is a helyes nemzeti értékek nevelésének szempontjából. Helytelenül skatulyázzák be az embereket azok, akik azt mondják: „Ha valaki magyar zászlót lobogtat, szélsőséges! Ha valaki elénekli a Himnuszt, szélsőséges! Ha valaki díszmagyart vesz fel, szélsőséges!” – fogalmazott Farkas Zsolt. Végezetül kihangsúlyozta az előadó az ima és a család szerepét, amelyek megléte esetén az ún. „pótcsalád” már nem vonhatja el az ifjúságot a helyes keresztény és hazafi szellemiségtől.

Második előadóként Dr. Szalay György a Bencés rend közösségi tevékenységéről és restitúciós igényeiről szólt. Előadásának első részében bemutatta a komáromi bencés közösséget, amely meghatározó szerepet tölt be mind a mai napig a város életében. Kiemelte, hogy az évszázadok folyamán sokszor nehéz körülmények között folytatták az oktatást Szent Benedek követői. A II. világháborút követően szinte egyetlen tollvonással, a Beneš-dekrétumok alapján tette rá a csehszlovák állam a kezét a bencés vagyonra. A baloldali eszmék térnyerése következtében az egyház az istentelen vörös sátán karmai közé került. Komáromból már 1947-ben internálták a bencés szerzeteseket a munkatáborokba. Az 1977-es pápai bulla alapján a szlovák egyházhoz csatolták a bencés plébániákat (Komáromfüss, Deáki…) Az ún. bársonyos fordulat után 1993-ban lehetőség adódott az egyházi ingatlanok visszaszerzésére. A sors fintora, hogy Szlovákiában 95%-ban visszakerültek az elkobzott tulajdonok az egyházhoz, de a maradék 5%, amely ép a magyar ingatlanokról szól még mindig az államé. Az előadó fényképekkel ellátott bemutatójában a jelenlevők megismerkedhettek a komáromi bencés rendházzal és a nemrégiben történt régészeti feltárásokkal is. A felújított rendház viszont máris a randalírozók martalékává vált, akik több ízben is megrongálták az épület díszítő elemeit. A restitúciós igények között kiemelt szerepet tölt be az oroszvári Lónyai-birtok és a kastély visszaigénylése.
Oroszvár 1947-ig Magyarországhoz tartozott. Az 1920-as trianoni határ az Oroszvár és Pozsonyligetfalu közötti Köpcsény kataszteri területén húzódott. Oroszvárt az 1947-es párizsi békeszerződésben Csehszlovákiához csatolták. 1947-ben a csehszlovák állam egy, a Beneš-dekrétumok alapján elfogadott törvényre hivatkozva kobozta el a „magyar nemzetiségű belga királyi hercegnő” ingatlanjait. Valószínű, hogy a csehszlovák hatóságok az elkobozhatóság érdekében minősítették a belga királyi család tagját magyar (azaz ellenséges) nemzetiségűnek. De mivel Oroszvárnak 1947-es Csehszlovákiához csatolásakor az örökhagyó tulajdonosok, a hercegi pár már nem élt, ekkorra az ingatlanok tulajdonosa már a jogos örökös, a Pannonhalmi Főapátság volt. A Csehszlovákia által jogtalanul elkobzott magyar egyházi tulajdon visszaszerzésére (restitúciójára) a jogos örökös 2003-ban a jogutód államban, Szlovákiában pert indított. A Lónyay házaspár a Magyar Királysághoz tartozó Oroszvárra, a Lónyay-kastélyba költözött. A második világháború végén a Lónyay Elemér hercegnek és feleségének menekülnie kellett a közeledő szovjet Vörös Hadsereg elől. A Pannonhalmi Bencés Főapátságban kaptak menedéket, ahol Kelemen Krizosztom főapát (1884–1950) bújtatta őket, más menekültekkel együtt. Birtokaikat és műkincseiket az apátságra hagyományozták. Lónyai felesége, Stefánia hercegné itt hunyt el, 1945. augusztus 23-án. Lónyay Elemér herceg egy évvel később, 1946. július 29-én hunyt el Budapesten. Mindketten a Pannonhalmi Főapátsági templom kriptájában nyugszanak. Az államnak nem érdeke visszaadni az ingatlant a bencéseknek, így a pereskedés elkerülhetetlen ebben az esetben.
Reményét fejezte ki az előadó, hogy hamarosan a véglegesen felújított rendház majd megnyitja a kapuit a szlovákiai magyar közösségek előtt.

A következő előadó ThDr. Karaffa János, a Pázmaneum elnöke volt, aki a Küzdelem a szlovákiai magyar püspökségért címmel tartott előadást. A szlovákiai magyar katolikusok történelmi áttekintésével kezdte az előadását János atya, aki Trianontól napjainkig foglalta össze a felvidéki magyar katolikusok helyzetét. Az 1920-as békediktátum után alaposan megváltozott a magyar nemzetiségű papok és hívek szerepe az új államalakulatban, ahol többnyire üldöztetésnek és megaláztatásnak voltak kitéve. Míg egyesek elhagyni kényszerültek a Csehszlovákiának adományozott területeket, addig mások szülőföldjükön másodrendű polgárokként élhettek tovább. Az előadó megemlítette az 1924-es komáromi Katolikus Nagybizottság megalakulását, a katolikus nagygyűléseket, a katolikus kisszeminárium és kollégium fontos küldetését is. Az 1928-as Memorandum, amely szinte ma sem vesztette aktualitását – fogalmazott a Pázmaneum elnöke, az akkori magyar papok és hívek kívánságait foglalta magába. Többek között az önálló magyar püspökről és a magyar ajkú papnevelésről és a hívek lelkipásztori gondoskodásáról is fontos tételek szerepeltek benne. Az 1945-ös megszállást követő időszakban, a jogfosztottság, majd a bolsevik diktatúra éveiben is voltak bátor papok, akik az üldöztetést vállalva kiálltak a felvidéki katolikus magyarság jogai mellett. Míg egyesek szenvedtek hitükért és magyarságukért, addig mások a jó pozíció reményében behódoltak az államnak. Szervezett, hivatalos formában az elnyomó gépezet működése miatt ebben az időben lehetetlen volt a kérések és előterjesztések megfogalmazása. A demokratikus változások lehetővé tették, hogy a Szlovákiában élő magyar katolikusok előterjesszék jogos igényeiket az egyházi főhatóság felé. Megindult a Komáromi Imanapok sorozata, emellett regionális szintű imadélutánokat is szerveztek magyar papi, szerzetesi hivatásokért és magyar főpásztorért. 1993-ban 53 ezer szlovákiai magyar katolikus hívő aláírásával kérte magyar nemzetiségű püspök kinevezését, s ezt a kérésüket képviselőik 1995-ben személyesen is eljuttatták a Szentatyához. 2001-ben, a 12. Komáromi Imanapon Sokol érsek jelenlétében memorandum került felolvasásra, amely a felvidéki magyar katolikusok gondjaira kívánt rávilágítani, s megoldási javaslatokat vázolt fel. Az előadó kihangsúlyozta a Komáromi Imanapok fontosságát és Lénár Károly, az imanapok elindítójának szerepét és hősies küzdelmeit a többségi nemzettel szemben, majd pedig szólt a szlovákiai magyar papok és hívek által ellenjegyzett Memorandumról, amely a szlovákiai magyar katolikus közösség helyzetéről, problémáiról és ezek megoldási lehetőségeiről szólt.
Karaffa János elmondta, hogy „A memorandum megfogalmazása után eltelt időszakban érdemi előrelépés nem történt. Felcsillanni látszott a remény, amikor új segédpüspököket nevezett ki a Szentatya a pozsony-nagyszombati főegyházmegye részére. Magyar nemzetiségű püspököt nem neveztek ki számunkra, de még a kinevezett, magyarul is beszélő szlovák nemzetiségű új segédpüspök, Orosch János – minden igyekezete ellenére sem kapott olyan jogköröket, amelyek révén felvállalhatta volna a magyar katolikusok képviseletét. A 18. Komáromi Imanapon tehát továbbra is magyar papokért és magyar főpásztorért imádkoztak a felvidéki magyar katolikusok, majd több mint 3500 aláírást gyűjtöttek össze alig 3 hét alatt a Szentatyát üdvözlő Nyilatkozathoz, amelyben kérik megfelelő jogkörökkel felruházott magyar főpásztor kinevezését is. A 2001-es népszámlálás alkalmával a szlovákiai magyarok 65 százaléka, mintegy 372 ezer fő vallotta magát katolikus vallásúnak. Nagy részük – mintegy kétharmaduk – a Pozsony-nagyszombati Főegyházmegyében élt. A régóta esedékes új egyházmegyei felosztásban az eddig 4 egyházmegye területén élő magyar katolikusok immár 6 egyházmegyében vannak jelen. A felosztásnál az állami közigazgatáshoz hasonlóan észak-déli irányban húzták meg a határokat. Az eddig nagyrészt egységes tömbben elhelyezkedő magyar esperesi kerületek és plébániák most különböző egyházmegyékhez tartoznak.
A Pozsonyi érsekségbe került a somorjai és szenci esperesi kerület, míg a besztercebányai püspökséghez, ahol eddig nem voltak magyar hívek, csak az ipolysági és nagykürtösi esperesség néhány magyar ajkú plébániája tartozik. A nagyszombati egyházmegyében jelentős marad a magyar katolikusok száma, hiszen itt maradt a dunaszerdahelyi, galántai, vágsellyei, komáromi és ógyallai esperesség, de ott is a szlovák esperesi kerületek lesznek többségben. A nyitrai püspökséghez eddig csak néhány zoboraljai magyar egyházközség tartozott, most oda csatolták az érsekújvári, párkányi és zselízi esperesség nagyrészt magyar plébániáit, ám 12 szlovák esperesség mellett, így még a 20 %-ot sem éri el a magyar hívek száma.” A katolikus egyház legfőbb képviselői 2008. február 14-én hirdették ki a római katolikus egyházmegyék átszervezését, valamint két új egyházmegye megalakítását. A levél szerint az átszervezési terv kidolgozásánál a Szlovák Püspökkari Konferencia nem volt tekintettel arra, hogy megoldásukkal megbomlik az egy tömbben élő magyar nemzetiségű hívek természetes egysége. „Aggódunk amiatt, hogy az egyházmegyei átszervezés felgyorsíthatja a magyar nemzeti kisebbség észrevétlen asszimilációját. Nyilván célzatosan választották ilyen módon az észak-déli, nem pedig nyugat-keleti felosztást. Ennek következtében a magyar nemzetiségű hívek természetes egységét hat egyházmegyébe osztották fel. Ezt a számunkra nagyon kedvezőtlen felosztást (...) tudomásul vettük, ám azzal nem vagyunk elégedettek” - áll a dokumentumban.
A nyílt levelet a Szlovák Püspökkari Konferenciához juttatta el a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Mécs László Társulás. A petíciós íveket magyar hívek mellett szlovák nemzetiségű katolikusok is ellátták kézjegyükkel, és természetesen számos lelkipásztor is csatlakozott a közös fellépéshez. Szeptember 19-én a Szlovák Püspökkari Konferencia elnöke, Mons. František Tondra püspök Pozsonyban fogadta a Nyílt levelet kezdeményező szervezetek képviselőit és átvette tőlük azokat az aláírási íveket. A kéréssel egyetértő magyar nemzetiségű hívek és lelkipásztoraik nevében a Szlovák Püspökkari Konferenciához eljuttatott nyílt levelet 25 szlovákiai magyar civil szervezet támogatta, amelyek részt vállaltak az aláírások gyűjtésében. A márciusban elkezdődött aláírásgyűjtést két hónap alatt mintegy huszonötezren írták alá. A Szlovák Püspöki Kar érdemi választ nem adott a Nyílt levélre és az egyházmegyék püspökeire testálta a felvidéki magyar papok és hívek pasztorációjának kérdését. A Pázmaneum Társulás és a Jópásztor Alapítvány a magyar katolikusok többségének óhaját szem előtt tartva továbbra is szorgalmazza, hogy a kinevezett püspöki helynökök munkáját olyan, a magyar katolikusok pasztorációjával megbízott főpásztor koordinálja, akinek tevékenysége nem korlátozódik csupán valamelyik egyházmegyére, hanem összefogja a felvidéki magyar katolikus papokat és híveket, ezáltal is elősegítve a lelki élet fellendülését a különböző egyházmegyék magyarok által is lakott területein – fogalmazott a Pázmaneum elnöke.

A Magyar tannyelvű egyházi iskolák jelene és jövője Szlovákiában címmel tartott előadást a konferencián PaedDr. Madarász Róbert, a komáromi Marianum Iskolaközpont igazgatója. Történeti áttekintésében a felvidéki katolikus iskolák helyzetét elemezte majd három korszakra osztotta az egyházi iskolák történeti áttekintését. Kiemelte előadásában a magyar egyházi iskolák szerepét a felvidéki magyar ifjúság nevelése kapcsán és alapos elemzései rámutattak, hogy közösségi létünk fontos elemeivé a többfunkciós iskolaközpontok válhatnak a jövőben. Az 1992-1999 közötti időszakot a nagy fellendülés jellemezte, ekkor alakultak a Felvidéken a katolikus és református egyházi iskolák szerte az országban. A 2000-es évtől az egyházi iskolák mindennapjait megpecsételi az egyházi iskolákról szóló finanszírozási törvény és a diáklétszám alapú finanszírozás. Ebben az időszakban egyházi óvodák jöttek létre, egy alapiskola és egy gimnázium. Több egyházi alapiskola közös igazgatóság alá került és a kelenyei egyházi iskola 2008-ban meg is szűnt. A Marianum Iskolaközpont igazgatója elmondta, hogy az általános tendencia, a csökkenő népszaporulat és a magyar gyermek magyar iskolába való nem beíratása a legnagyobb veszélyt hordozza magával. A gútai és az ipolysági egyházi iskolák is igyekeznek több lábon állni és iskolaközpontokká alakulnak át. Az előadó hangsúlyozta, hogy a többi egyházi iskola előtt is az iskolaközpontokká való átalakulás a legnagyobb esély a túlélésre, ahol az óvodástól a gimnáziumig folyik a nevelés és a kollégiumban pedig távoli vidékek növendékeit is el tudják helyezni. „Senki báránykái nem vagyunk!” – fogalmazott Madarász Róbert, hiszen mint ahogyan elmondta egyetlen főpásztor gondoskodása alá nem tartoznak. A felépült Szent Imre kollégiumra az államtól egyetlen fillért nem kaptak.

Utolsó előadóként Molnár László a Human International karitatív szervezetet mutatta be a jelenlevőknek, akik megtudhatták, hogy a Human International polgári társulás, immár öt éve segít a rászorulókon. Külföldi, főleg ausztriai segélyszervezetekkel együttműködve rendszeresen segély szállítmányokat juttatnak el különböző kórházakba Szlovákiába, Magyarországra is egyaránt, de öregotthonokba és gyermekotthonokba is visznek adományokat. A szállítmányok értéke gyakran a milliós összeget is meghaladja. A Felvidéken működő karitatív szervezet lehetőségeihez mérten megpróbál segíteni olyan családokon és gyermekeiken is, akik szociálisan hátrányos helyzetük miatt nem tudnak részt venni pl. úszó vagy sí tanfolyamokon, tanulmányi kirándulásokon. Segélyszállítmányaikkal Erdélyben és Kárpátalján működő árvaházakba is eljutottak már. Molnár László elmondta, hogy pályázatok útján, illetve adományokból gyűjtjük össze a támogatásra szánt összegeket. Szállítmányaik tartalma külföldi segélyszervezetek, valamint vállalatok és magánszemélyek felajánlásaiból áll össze, amelyet az ipolyfödémesi székhelyükön önkéntes munkások segítségével osztanak szét és juttatnak el a megfelelő helyekre. Molnár László sajnálatát fejezte ki, hogy kevés felvidéki önkormányzat, plébánia használja ki a karitatív szervezet lehetőségét, hanem inkább többségiben szlovák nemzetiségűek érkeznek, akiknek ugyanolyan szeretettel segítenek.

A konferencia végén Petheő Attila megköszönte a jelenlevőknek, hogy részt vettek a konferencián és reményét fejezte ki, hogy a felvidéki magyarokat több szempontból is érintő kérdésekben világos helyzetképet kaphattak. Ugyanakkor megemlítette, hogy a jövőben a kommunista hatalommal együttműködő világi és egyházi személyekkel foglalkozó konferencia szervezése is előkészületben van. A konferencia után a résztvevők közös ebédet fogyasztottak el, ahol kötetlen beszélgetés keretében tovább folyt az eszmecsere. A konferencián mintegy félszázan vettek részt.