pazmaneum 

Társulásunkról

Elérhetőségeink
 A Pázmaneum Polgári Társulás alapszabályzata
 Beszámoló a Pázmaneum tevékenységéről
 2%
 Cieµ a činnosti zdruľenia
 Támogassa Ön is munkánkat!
Kiadványaink

Mária Légió
Képgaléria


Videók

 Videók 
Zenehallgatás

 Zene
Dunaszerdahely
Statisztika

Azt a keresztet, amelyet Szent István állított fel a magyar ugaron, amelybe nemzetünk ezer éven kapaszkodott az elmúlt néhány évtized alatt le akarták dönteni, de azért mégsem sikerült, mert még mindig voltak, akik tartották. Mi úgy gondoltuk, hogy az imanapok Vándorkeresztje is erőt fog adni a magyar papságnak, a magyar híveknek: Kitartunk!”

(Lénár Károly buzdító szavai az 1999-es inámi Imanapon)

Április 25-én kerül sor

a XXI. Komáromi Imanapra

A

Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és  a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében Jó Pásztor vasárnapján, április 25-én kerül sor a XXI. Komáromi Imanapra Révkomáromban. Az Imanapon a felvidéki magyar hívek lelkigondozásáért megbízott főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk. Egyben hálát adunk az egyházmegyei felosztást követően a magyar hívek részére kinevezett helynökökért is.

Program:

14:30   Keresztút a Papok évében

15:30   Előadás a Keresztény Kultúra évéhez kapcsolódóan

16:00   Ünnepi főpapi szentmise a Szent András plébániatemplomban, amelyet Mons. Orosch János püspök, a Nagyszombati Főegyházmegye magyar híveinek helynöke mutat be oltártestvéreivel együtt.


Desinged by nagyatosz -- Az oldal az ingyenes NVU webszerkesztő és az ingyenes Artweaver képszerkesztő segítségével  készült -- The page created by FREE SOFTVER -- Az oldal FIREFOXRA optimalizált