pazmaneum 

Társulásunkról

Elérhetőségeink
 A Pázmaneum Polgári Társulás alapszabályzata
 Beszámoló a Pázmaneum tevékenységéről
 2%
 Cieµ a činnosti zdruľenia
 Támogassa Ön is munkánkat!
Kiadványaink

Szent Erzsébet Rózsája-díj

Mária Légió

Jézus Szíve család

Regnum Marianum Kalendárium

Mária Rádió
Már a Felvidéken is hallgatható!

ESZTERGOMI VÉTELKÖRZET: FM 97,4 MHz

KOMÁROMI VÉTELKÖRZET: FM 88,3 MHz


Püspöki pásztorlevelek

Szent Korona Lovagrend felvidéki  rendtartománya

Pázmaneum Hírlevél




Dunaszerdahely


Régi dunaszerdahelyi képeket, relikviákat keresünk!

Felhívás!

Róma után Érsekújvárott is találkoztak Szent Tarzíciusz követői

A Római Nemzetközi Ministránstalálkozó utótalálkozójaként szervezték meg a hagyományos Szent Imre Ministránsnapot szeptember 25-én az érsekújvári plébánián. A Szent Imre Ministránsnapra immár negyedik alkalommal került sor a Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Társulás rendezésében.



Mintegy hetven résztvevő kapcsolódott be a rendezvény programjaiba. A találkozó szentmisével kezdődött a helyi plébániatemplomban, amelyet Ďurčo Zoltán nyitrai püspöki helynök, érsekújvári esperes-plébános mutatott be nyolc oltártestvérével egyetemben. A szentbeszédben Csámpai Norbert nyitracsehi származású -a győri egyházmegyében szolgálatot teljesítő- lelkiatya buzdította a ministránsokat Szent Tarzíciusz példájának hűséges követésére. Norbert atya kifejezte abbéli kívánságát is, hogy a következő évek ministráns találkozóin a mostani ministránsok közül minél többen vegyenek majd részt felszentelt papokként. A szentmise végén Farkas Zsolt, a Jópásztor Alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlevőket és ismertette a találkozó programját.
Ezt követően a résztvevők átvonultak a plébániára, ahol Ďurás Márk kisgyarmati lelkiatya vezetésével játékos vetélkedő keretében mérhették össze tudásukat az oltár szolgálatában szorgoskodó fiatalok. A szellemi erőpróba után mindenki számára felfrissülést hozott az agapé, amelynek során a finom falatok mellé a Római Nemzetközi Ministránstalálkozó képei is terítékre –azaz vetítővászonra- kerültek. A délután folyamán a ministránsok megtekinthették a „József és a színes álomkabát” című filmet, felelevenítve a bibliai történet tanulságait. A filmvetítés után került sor a vetélkedő kiértékelésére, amely alapján a hármas számú csapat tagjai (Helemba, Érsekújvár, Ipolyság, Farnad és Tata ministránsai) állhattak fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. A versenyzők értékes könyv- és tárgyi nyereményeket vehettek át a Szülőföld Alap, a Jópásztor Alapítvány és a Szent István Társulat jóvoltából. Minden egyes résztvevő emlékül vihette magával a római Szent Tarzíciusz-szobor képét egy erre az alkalomra készített imalapon. A győztes csapat tagjai különdíjként a Jópásztor Alapítvány emblémájával ellátott pólókat is elnyerték.
A IV. Szent Imre Ministránsnap -amelyre a nyitrai, besztercebányai, nagyszombati és győri egyházmegyékből is érkeztek ministránsok és lelkiatyák- Zsolt atya áldásával zárult. A ministránstalálkozón bemutatásra került a Jópásztor Alapítvány nemrégiben útnak indított honlapja, a www.jopasztor.net, amely bemutatja az alapítvány tevékenységét és az általa szervezett rendezvényeket.

A ministránstalálkozóról készült fényképek megtekinthetőek Fotóalbumunkban.

ThDr. Karaffa János
Desinged by nagyatosz -- Az oldal az ingyenes NVU webszerkesztő és az ingyenes Artweaver képszerkesztő segítségével  készült -- The page created by FREE SOFTVER -- Az oldal FIREFOXRA optimalizált