|
Zarándoklat a Mária Légióval
A
2009-es
zarándokutunkra visszaemlékezve, melyet Boldog Gizella
nyomában az ausztriai
kolostorokon keresztül jártunk,
ígéretünkhöz híven az idén is
zarándokolni
indultunk Ausztria és Bajorország csodálatosan
szép és rendkívül változatos
tájaira. Lelki vezetőnk Ft. Galgóczi Rudolf
zselízi esperes-plébános volt, aki
ha kellett az idegenvezető szerepét is betöltötte.
Zarándokutunknak, amely
2010. július 5.-től 9.-ig tartott, Csáb,
Csallóközkürt, Dunaszerdahely, Léva,
Magyarbél, Nagyölved, Nagypaka, Nyír és
Zselíz egyházközségek Mária tisztelői,
de bécsi vendég-zarándokai is voltak.
Első megállónkat Rosenau községen át értük el. Ez a 704 m
magas hegy tetején álló
bencés apátsághoz tartozó sonntagbergi
Bazilika volt. A zarándokok már 1438-tól
jártak fel az itt álló kis Szt. Szalvátor
kápolnához, melyet I. Benedek apát
építtetett a sonntagbergi legenda helyén. A
legenda szerint ezen a helyen egy
éhes pásztorfiú álmából
ébredve kenyeret talált. A kápolna 50 év
múltával
kicsinek bizonyult, ezért a zarándokok
részére 1490-ben késő gótikus templomot
kezdtek építeni a Szentháromság
tiszteletére. A XVIII. században Mariazell után
Sonntagberg volt a Monarchia legnépszerűbb
búcsújáró helye. A seitenstetteni
bencések 1706 és 1732 között barokk templomot
építtettek előbb Jakob Prandtauer
(1706-1717) tervei szerint, majd halála után
unokaöccse Josef Munggenast
(1718-1732) fejezte be. Két hatalmas jellegzetes sisakos
tornyából, mely a
melki templomra emlékeztet, szép kilátás
nyílik a környező vidékre. VI. Pál
pápa Basilica Minor rangra emelte. A kereszt alaprajzú
templom belső
berendezése is jelentős. Mennyezeti freskóit Daniel Gran
készítette. A
kupolában a Szentháromság
dicsőítését, a hajóban Szt. Mihályt,
a templom
védőszentjét, a karzat felett pedig Jákob
álmát örökítette meg. A
keresztkarokban Jézus születése és a
Szentlélek eljövetele, a presbitériumban
pedig a Paradicsom teremtését csodálhattuk meg. A
főoltár a tiroli építész Melchior
Hefele munkája. Középpontjában két
faragott márvány angyal tartja a fényárban
úszó, rokokó ezüst keretbe foglalt kis
oltárképet. A Szentháromságos Isten
irgalmának székhelyét ábrázolja. Az
Atya ölében tartja a Fiút - Krisztust a
kereszttel, alatta a Szentlélek galamb formában lebeg. A
kereszthajó két nagy
oldalsó oltárképét a kremsi Schmidt mester
festette. Az egyik Jézus
megkeresztelését, a másik Mária
mennybevitelét ábrázolja. Érdekesség
az
aranyozott szószék, a késő barokk orgona, valamint
a domborművek, szobrok,
gyertyatartók, márvány korinthusi oszlopok
száma (12 – Izrael törzsei), mind az
Ó-és Újszövetség közötti
kapcsolatot szimbolizálja.
Második megállónk Traunkirchen volt. Még, mint
halászfalu, a Traun tóba nyúló félszigeten épült ki. Festői környezetben az
Alpok lenyűgöző hegycsúcsai veszik körül. Vele szemben a tópart
legjellegzetesebb hegye az 1691
méter
magas Traunstein emelkedik. Itt már várt bennünket
Dr. Andreas Seidl az ausztriai Mária Légió
Senátusának volt elnöke, kinek
segítségével bejutottunk a helyi
plébánia templomba. Ebben a jezsuita
templomban tarthattuk meg zarándokutunk elsőnapi
szentmiséjét. A főoltár képe
Szűz Mária megkoronázását
ábrázolja, mellette Szent Péter és
Pál ember nagyságú
szobrával. A templom XVIII. századi
berendezésének leghíresebb darabja a
Halász-szószék (Fischer-Kanzel, 1753). Maga a
szószék egy halászladik, melynek
két végén halakkal teli hálót
tartanak Szt. Jakab és Szt. János apostolok.
Mögöttük Jézus és Simon Péter
látható. „Emberek halászává
teszlek”- mondja
Jézus, mikor meghívja Pétert és
Andrást, hogy legyenek tanítványai. A
szószék
tetején Xavéri Szent Ferenc szobra áll. A
lábainál látható fekete alakok indiai
és japán missziós küldetésére
emlékeztetnek. Az 1 200 000–es felirat
arra utal, hogy Szent Ferenc ennyi embert térített
keresztény hitre. A templom
melletti temetőben nyugszik Andreas testvérünk
felesége, Hannelore Seidl, aki a
magyarországi és ausztriai Mária
Légió kapcsolattartója volt. A természet
szépségeitől körülvett csendes
nyughelyénél lelke üdvéért
imádkoztunk, majd
megcsodáltuk a temetőkert lábánál
nyíló vadregényes kilátást a Traun
tóra.
Andreas és Hannelore korábbi elbeszélései
alapján elképzeltük az Úrnapi
körmenetet,
melyet itt minden évben a vízen – hajókon
tartanak.
Az
esti órákban érkeztünk meg
szálláshelyünkre, a
németországi Wonneberg faluhoz tartozó
Hellmansbergbe. Ez a családi kézben lévő
több épületes vendégház csendes, kedves
kis szobáival, tipikus bajor ételeivel
és egy szabadtéri medencéjével napi
fáradalmaink pihenéséül szolgált.
Zarándokutunk
második napján Salzburgba indultunk.
Reggel még nem sejtettük, hogy ebben a gazdag
történelmi hagyományokkal
rendelkező városban ennyi érdekes látnivaló
vár bennünket. Ma már tudjuk, hogy
Salzburgot egy nap alatt nem lehet meghódítani. Reggeli
szentmisénket a Jó Pásztor
nővéreknél a Szent József kolostor
kápolnájában tarthattuk meg. Az itt élő
szerzetes nővérek egyik mindennapi feladata volt, hogy
segítsenek az éhező
szegényeken. Aki bekopogott a kolostor kapuján, az
éhen nem távozhatott tőlük.
Elmondásuk szerint, ma már egyre kevesebben kopogtatnak,
mert az emberek anyagi
jólétének köszönhetően egyre kevesebb az
éhes ember. Vajon az anyagi jólétben
mennyien vannak azok, akiknek a hasuk ugyan telve, de lelkük kong
az
éhségtől?...
A
szentmise után találkoztunk a salzburgi magyarok
egyik tagjával, idegenvezetőnkkel, Réti Erikával,
aki a nap folyamán kalauzolt
minket. Néha szinte már úgy éreztük
magunkat, mint egy történelem vagy földrajz
órán. Óriási tudásával
ügyesen bemutatta nekünk Salzburg legfontosabb
nevezetességeit, látnivalóit.
Ausztria 9 tartományra van osztva. Egyik közülük Salzburg
tartomány, mely Északnyugaton Bajorországgal határos. Salzburg a tartományi
székhely, kb. 150 000 lakosával Bécs,
Graz és Linz
után a negyedik
legnagyobb osztrák város. A Salzburgi-medencében,
a Salzach folyó partján
fekszik. A város képét lényegében a
folyó és a várost körülövező
beépítetlen
hegyek alakítják, amelyek a belvárost Európa
egyik legzöldebb városközpontjává
teszik. Óvárosa már régóta az UNESCO
Világörökségének része.
Salzburg
mai területe az újkőkor (kb. i. e. 5000 - 2000)
óta folyamatosan lakott. A kelta időkben kisebb
településrészek helyezkedtek el
a várhegyen és a Kapucinus-hegyen, ahol a lakosok
sóbányászással foglalkoztak.
Salz =só: innét ered a folyó és a
város neve is. A kis önálló
települések lakossága
a rómaiak bevonulása után, melyre Kr. e. 15-ben,
Augustus
császár
uralkodása alatt került sor, az Óváros
területére települt és ott immár a
római
„Iuvavum”
település fennhatósága alatt élt.
Néhány évtizeddel ezután Claudius
császár municípiumi rangra emelte, mivel
már
fontos közigazgatási központ volt. Majd a
népvándorlás során elpusztult
településen a koraközépkorban a wormsi Rupert
püspök kolostort alapított, amely
Szent Péter nevét viselte. Szent Rupert lett
később a salzburgi érsekség
legfőbb védőszentje. A Salzburg név
először 755-ben szerepelt. 739-től Salzburg püspöki székhely, első
székesegyháza 774-re épült föl. 798. április 20-án III. Leó pápa, Nagy Károly kérésére, érseki rangra emelte
a várost. Ezután a város a Keleti Frank Birodalomhoz tartozott. Az óváros
utcáin sétálva közelítettük meg a város felett 542 m
tengerszint feletti
magasságban trónoló Hohensalzburg várat. Ez
Közép-Európa legnagyobb teljes
épségben megmaradt várerődje.
Építését Gebhard hercegérsek kezdte
1077-ben,
akkor még fából. Majd utódai egészen
a 17. századig folyamatosan egyre több
védőfalat és bástyát
építettek hozzá. A barokk óváros
utcáin haladva minden
épületen és szegletben a
legkülönbözőbb korokból fennmaradt oszlopos
erkélyeket, díszes feliratú és
színes mintázatú homlokzatokat, templomokat,
tornyokat csodálhattunk meg. Idő szűke miatt némelyiket
csak kívülről. Így a
Chiemseehofot, amelyben ma a tartományi kormány hivatalai
működnek, valamikor a
chiemsee-i megyéspüspökök székhelye volt,
vagy pedig a híres orvos, Paracelsus
házát. A fellegvárba már
kényelmesen, siklóvasúttal jutottunk fel, amelyet
1892-ben építettek. Innét bámulatos
kilátás tárult elénk, mind a
városra, mind
az azt övező vidékre, hegyekre. Visszatérve a
kilátóból a Szent Péter –
apátság
területére értünk, s először a Szent
Péter temetőbe mentünk, mely egyedi
elhelyezkedésének köszönhetően – a
Mönchsberg sziklafalának tövében – a
világ
egyik legszebb temetője, jellegzetes árkádsorokkal
körülvéve. A hegy falába
vájt katakombák korai keresztény eredetűek, s a
bejáratuk területén sok
híresség nyugszik. A Szent Péter bencés
főapátságot a VII. század végén
Szent
Rupert püspök alapította. Az ő
sziklasírját láthattuk a Szent Péter
alapítványi
templomban. A salzburgi dóm vagy Szent Rupert dóm 79 m magas tornyai már
messziről hívogatnak. A dómtérről három kapun lehet bejutni a templomba, a
kapuszárnyakon a hitet, a reményt és a szeretet kifejező bronzdomborításokat
láthattunk. A homlokzat előtt négy untersbergi márványból faragott szobor áll:
Szent Rupert és Szent Virgil – a tartomány és a város védőszentjei, valamint
Szent Péter és Pál. A
főhomlokzat két
kisebb tornya, a templom nagy kupolájának
kicsinyített másolata. A hosszház
háromhajós tagozódású, a
keresztkarok, és az apszis háromlevelű
lóherére
emlékeztet. A két oldalhajó
négy-négy oldalkápolnáját
árkádsor választja el a
főhajótól, felettük karzatok épültek. A
Dóm 10 000 embert képes
befogadni. A mennyezeten és a
falakon D.
Mascagni és két segítője – I. Solari
és F. da Siena freskóit csodálhattuk, a
stukkódíszítéseket J. Bassarino
készítette. Az oltárok képeit is neves
művészek
készítették. Szintén a XII.
században készült a román keresztelő medence,
oroszlános tartóval. 1321-ben itt keresztelték meg
Mozartot is. Ausztria
második legnagyobb templomi orgonája
található itt, melyet az udvari mester J. C.
Egedacher épített 1702-1703-ban. A teljesen zárt
Dóm tér közepén,
márványpilléren, ólomból
öntött Szeplőtelen Fogantatás szobor áll. A
Mária-oszlop
sarkainál az angyal, az ördög, az ember és a
hit megtestesítő figurái állnak. A
Rezidencia – a középkori püspöki
székhely, kora barokk épületegyüttese előtt
haladva, körbejártuk az untersbergi
márványból készült 15 m
magas barokk szökőkutat. A
Dómtól délre a Káptalan téren
fehér márványból készült
egykori lóúsztatót
láthattuk, melyet Josef Anton Pfaffinger Neptun –
szoborcsoportja díszít. Egy
rövid imára betértünk a Szent Mihály
arkangyalnak szentelt templomba is, melyet
800 körül feltehetően palotakápolnául
építettek.
Salzburg és Mozart neve már régtől összetartozik,
mivel 1756. január 27-én itt látta meg a napvilágot a város talán legismertebb
szülötte, Wolfgang Amadeus Mozart, aki 1769 és 1781 között az érsekszolgálatában
állt. Szülőházában jelenleg múzeum
működik, korabeli berendezésű
szobákkal, hangszerekkel. Salzburg több mint 50
helyszínen minden évben számos
fesztiválnak ad otthont. Leghíresebb rendezvénye a
nyári Ünnepi Játékok. Minden
művész számára megtisztelő feladat, rangos
esemény Salzburgban szerepelni. Salzburgi
látogatásunk utolsó helyszíne a Mirabell
kastély és park, melyet Wolf Dietrich hercegérsek
1606-ban építtetett kedvese, Salome Alt
részére. Ma polgármesteri hivataloknak
ad otthont, de az itt található
Márványterem a világ egyik legszebb
házasságkötő terme. A kastélyt
körülvevő parkban csodálatos
virágágyások,
szobrok, szökőkutak várják a pihenni
vágyókat. A kert mai arculatát Fischer von
Erlach tervezte. A harmadik napon az olasz, a német és a
svájci határhoz közel
található Innsbruckba látogattunk. Az Alpok 2200-2400 m
magas hegyláncai
között, az Inn folyó partján fekszik,
nevét is ennek köszönheti - „Inn
hídja”. Ez
a város már 1420-tól Tirol fővárosa.
Legrégibb lelete bronzkori. Az embereket a
só és a réz vonzotta ide. Először 1187-ben
említik „Innsprucke” néven. A város
fénykora I. Miksa császár
uralkodásának idejére esik. Rezidenciaváros
volt
Mária Terézia idejében is. A tiroli
szabadságharcosok Bergiselnél többször is
győzedelmeskedtek a franciák felett. Ennek
emlékére található itt a
legfontosabb 1809-es emlékhely Ausztriában. Az 1964 -
és 1976 – ban itt
megrendezett téli olimpiai játékok tették
világszerte ismert várossá. Reggeli
szentmisénket az 1593-ban épült nagyon egyszerű
kapucinus templomban tartottuk.
A főoltár képét –
Háromkirályok imádása, C. Piazza festette
1606-ban. A bal
oldali kápolnájában a szoptató Madonna XVI.
sz.-ból származó képét L Cranach
festette. 1630 óta az innsbruckiak kedves kegyképe,
melynek tiszteletét Claudia
Medici tette népszerűvé. A buszparkolótól
egy kellemes pihenő parkon keresztül sétáltunk
a belváros felé. A tartományi
színház előtt egy gyönyörű
díszkútnál, a Lipót -
kútnál álltunk meg. V. Lipót főherceg
készíttette 1621 és 1632 között. A
kompozíció főalakja a főherceg ágaskodó
lovas szobra, a medence szélén és a
lábazaton mitológiai figurákkal. A Hofburgot
többször átépítették, majd
Mária
Terézia átalakíttatta
emlékkápolnává I. Ferenc
császár halottas szobáját, ma
Hofburgkapelle. Az óváros hangulatos utcáin
sétálva jutottunk el a régi
városházához, melyet 1358-ban
építettek gótikus stílusban, majd 1937-ben
restaurálták. 1442 és 1450 között
épült a mellette álló várostorony,
jellegzetes reneszánsz formáit 1561-ben kapta.
Korábban a toronyban
börtöncellák voltak.
Galériájáról
lélegzetelállító kilátás
nyílik a városra és
a környező alpesi tájra. Megálltunk Innsbruck
leghíresebb háza, az Aranytetős
ház – Goldenes dachl előtt. A tető állítólag több ezer darab arany zsindelyből van. Üreszsebű
Frigyes herceg rezidenciául építtette 1420-ban. A késő gótikus erkélyről
szemlélte I. Miksa császár és családja a ház előtti téren tartott lovagi
tornákat, felvonulásokat és más előadásokat. A ház falán freskók, finom
faragású címerek láthatók. A
környező házak igen szépek, rendezettek, az
ablakokban,
erkélyeken virágokkal kellemes látványt
nyújtanak. Innsbruck híres
sugárútján a
Maria Theresien-Strassen több műemléket, barokk és
rokokó stílusban épült
palotát láttunk. A Kórháztemplomban
énekkel köszöntöttük a Szentlelket és
rövid
imával fohászkodtunk égi
Édesanyánkhoz. Az egyszerű kora barokk szervita
templomot és kolostort Anna Katharina Gonzaga, mantuai hercegnő,
II. Ferdinánd
főherceg felesége alapította 1614-ben. A
sugárút közepén áll az Anna-oszlop,
melyet az 1703. július 26-i bajor befolyás alóli
felszabadulás emlékére
állíttatták. A korinthoszi oszlop tetejére
Madonna szobrot helyezett C.
Benedetti, alatta pedig Szent Anna, Kassian, Virgilius és Szent
György – Tirol
védőszentjének szobra látható. A
sugárút végén a Diadalívet
jártuk körbe. 1765-ben
emelték II. Lipót császár, akkor még
toscanai nagyherceg dicsőségére, valamint
I. Ferenc halálának emlékére. A
három kapu felett és körül több szobor
és
portré látható a császári
családból, melyek B. Moll alkotásai. Innsbrucki
látogatásunk utolsó helyszíne a Szent Jakab
dóm, mely 1964 óta püspöki
székesegyház. Észak - Tirol legszebb XVIII.
századi templomának tartják. Már jó
pár templomot megjártunk, de ennek a belsejét
látva ámultunk és csodálatuk a jó
Isten műveit. A főoltáron az id. L.
Cranach
ezüstkeretbe foglalt Madonna-képe látható,
melyet 1650-ben hoztak Innsbruckba.
A kereszt alaprajzú templom hajóját három
lapos kupola fedi, a szentély pedig a
magas kupolából kapja különleges
megvilágítását. Az oldalsó
falpilléreket
színes márvány borítja,
közöttük mellékoltárok és
gyóntatószékek állnak. A
kupolafreskókat 1722-ben D. Asam, a kora rokokó
stukkókat pedig testvére, E. Q.
Asam készítették. A mélyen illuzionista
freskók témái: a szentélyben – Szent
Jakab közbenjárása a templomért, a
birodalomért, a tartományért és a
városért.
A továbbiakon Szent Jakab közbenjár a szenvedő
emberiségért, Szent Jakab
felajánlása Máriának, Szent Jakab, mint a
spanyolok szaracénokkal vívott
harcának vezetője. Szemet gyönyörködtető
látvány volt az aranyozott szószék
és
az orgonaszekrény is. A kereszthajó bal oldali
részében láthattuk II. Miksa
főherceg – a német lovagrend nagymesterének
és tartományi hercegének
síremlékét. A bronzból öntött,
díszes csavart oszlopos felépítményen
térdeplő
főherceget Szent György ajánlja fel Istennek.
Láthatók még a főherceg és a
lovagrend címerei is. A bal oldali mellékoltárok
egyikében Szent Benignus
lábszárcsontjait őrzik. A nap fáradalmait
enyhítve ültünk be a templom
padsoraiba, s mindenki a maga módján köszönte
meg Istennek ezt a szép napot.
Gondoltunk az otthon maradottakra, rokonokra, ismerősökre,
idősekre és
betegekre is. A városnézésre szánt időnk
hamar lejárt, és itt sem tudtunk egy
nap alatt minden látnivalót megnézni.
A
negyedik
napon a berchtesgadeni vidék természeti csodáit
néztük meg. Az előző napok
csodálatos látnivalói után nem gondoltuk,
hogy azt a sok szépséget még fokozni is
lehet. Hát tévedtünk. Először a Bajor Alpok
legszebb tavához, a Király tóhoz –
Königsee - értünk. A berchtesgadeni Nemzeti Park
meredeken magasba törő
sziklafalai között fjordszerűen helyezkedik el a 8 km hosszú, 1, 25 km széles és helyenként 200 m
mély smaragdzöld vizű
tó. Németország legtisztább tava,
vizét ivóvíznek minősítették, s
vigyáznak is
rá a helybéliek. A tavon már 1909 óta
elektromos meghajtású sétahajók
közlekednek, hogy ezzel is őrizzék a tó
tisztaságát és nyugalmát. A
sétahajók
több helyen is kikötnek. Első megállónk azonban
a tó közepén volt, az Echowand
– Visszhangfalnál. Ez az utazás egyik fő
attrakciója. Régen a kapitány puskaporral
töltött pisztolyból adott le lövéseket,
melyet a sziklafalak hétszer is
visszavertek. Ma már biztonsági okokból nem
visznek puskaport a hajókra. Mi a
trombitával fújt melódiát 2-3
ismétléssel hallottuk vissza. Legkedveltebb
megálló a Szent Bartolomeusz félszigeten van. A 2000 m
magas Watzmann
sziklafal északi lábához mosott
sziklatörmelékre építették a
„parasztszentnek”
ajánlott templomot, amely mai alakját a XVII.
század végén nyerte el. A
világszerte ismert búcsújáró templom
feltűnő kupoláival a tó jelképe lett. Az
egyes hegycsúcsok emberi alakzatokat is formálnak,
így ismertük fel a legenda
szerint kegyetlenkedő kővé vált királyt, a
királynét és hét gyermeküket, vagy a
népnyelven „alvó boszorkánynak”
nevezett sziklaképződményt. A Királytó
tükörsima
felszínét az Alpok Nemzeti Parkban felváltotta a
rossfeldi Panorámaút
kacskaringós, lélegzetelállító,
néha félelmetes, de egyben szemet
gyönyörködtető folytatása. Felejthetetlen
élmény volt az 1600 m
tengerszint feletti
magasságban közelről szemlélni az Alpok
hófedte csúcsait, a völgyekben a virágokkal
tarkított legelőket, a kanyargó folyót, az
apró épületeket. Ez mind a jó Isten
hatalmas és szépséges műveiről tanúskodik.
A szemközti Kehlsteinhaus hegy csúcsán,
mely Berchtesgaden városka fölé emelkedik, 1834 méter magasan
láthattuk Hitler híres „Sasfészkét” is.
Délután
Bajorország
dél-keleti részén fekvő Traunstein
városát látogattuk meg. Festői utcái,
terei,
előkelő palotái mind arról tanúskodnak, hogy ez a
város a középkorban a
sóbányászat és kereskedelem
révén fejlődött és gazdagodott meg. 1937-ben
költözött a városba a Ratzinger család, s
így ebben a városban töltötte
diákéveit XVI. Benedek pápa. A város
főterén áll az 1501-ben épült Szent Oswald
templom. Itt ünnepelte első miséjét 1951-ben, majd
ezüst miséjét 1976-ban és
arany miséjét is 2002-ben a Szentatya.
Elérkezett
zarándokutunk utolsó napja, melyen két várost látogattunk meg. Először Ausztria
legrégebbi városkájában, Ennsben voltunk. A Duna mentén megépített Limes Romanus védelmi rendszer építésekor alapították.
Fontos szerepe volt a kereszténység terjesztésében Bajorország felé. A Diocletianus császár által elrendelt
keresztényüldözés során itt fogták el a keresztény hitét megvalló mártír
Szent Flóriánt és az Enns folyóba
fojtották, 304. május 4-én. A XII. sz.-ban kialakított főtér közepén áll
az 59 méter
magas figyelő és óratorony, mely 1564-1568-ban épült, az ennsi polgárok
gazdagságának és nagyravágyásának jelképeként.
A városka főterén, de a
mellékutcáiban is szépen
helyreállított, reneszánsz
és barokk homlokzatokkal ellátott épületeket,
gyönyörű házakat láttunk.
1270-1300 között épült a kéthajós
Havas Boldogasszony temploma. A Szent Lőrinc
Bazilika 1553-ig a város plébániatemploma volt. Az
Ennsegg kastély arról híres,
hogy itt volt évekig Napóleon
főhadiszállása.
A XIX. század derekán nagyszabású csatornaépítkezések kezdődtek, hogy az
Enns-vidéki terület alkalmassá váljon a mezőgazdasági és erdészeti
felhasználásra.
Utolsó
megállónk a 4100 lelket számláló
Gaming. Sűrű erdők között, szépséges
völgykatlanban megbújó település.
Nevezetessége az egykori karthauzi kolostor,
melyet II. Habsburg Albert herceg alapított 1330-ban. A
kolostort 1342-ben
szentelték fel és fennállásáig,
1782-ig 500 barát és 65 prior élt és
munkálkodott itt. Az épület mai formája a
XVII. sz. elején alakult ki
reneszánsz és barokk stílusban. A Wenzel Lorenz
Reiner híres és értékes barokk
festményeivel díszített könyvtár,
valamint a különösen szép stukkós
mennyezetű
prelátusi terem különleges rendezvények
megtartására is alkalmas. Mi éppen egy
lakodalomra előkészített termett láthattunk. A
gótikus tetőtornyú karthauzi
kolostor az Ötscherland egyik művészettörténeti
kincse. Zarándoklatunk utolsó
napi szentmiséjét a Mária Mennybemenetele
Templomban tartottuk. Ez az egyhajós,
huszártornyos, karcsú épület 1332-1342-ben
épült. A templom belseje, a
karthauzi rend szigorúságát jelképezve
rendkívül szerény. A karthauzi rend egy
római katolikus félremete rend, melyet a kölni Szent
Brúnó alapított 1085-ben.
Jelmondatuk: Stat crux dum volvitur orbis – a kereszt
szilárdan áll, míg a
világ forog. A „fehér szerzeteseknek“ is
nevezett karthauziak ma is működő,
szigorú regula szerint élnek. Jellemző rájuk a
hallgatás, a magány és az ima. A
magányba visszavonulva csak arra törekszenek, hogy
Krisztusnak tetszenek és az
Evangélium szerint kövessék Krisztust. A karthauzi
kolostorok többsége Máriának
van szentelve, mert Ő a rend legfelsőbb védőszentje. Ma a
karthauziak rendje az
egyetlen olyan rend, amely egy szigorúan szemlélődő
élet késő középkori
eszményével napjainkig fenn tudott maradni. A nap
végén, zarándokutunk
befejezéseképp Tedeumot énekeltünk.
Hálás
szívvel
köszöntük meg lelki atyánknak Ft. Galgóczi
Rudolf esperes úrnak a kitűnő
szervezést és a fáradságot nem ismerő
lelki- és idegenvezetést. Sok szép
élménnyel gazdagodva tértünk haza
szeretteinkhez. Zarándokutunk minden napján
tapasztalhattuk
és tudatosíthattuk, hogy az igaz jámborság
által az ember tudja és átéli helyét
ebben a világban. Legyen az a nagyváros rohanó
zajában, vagy az egyszerű vidéki
élet mindennapi egyhangúságában. Fontos,
hogy a jó Isten kegyelméből kapott
ajándékokat szívünkben őrizzük,
erősítsük és gyakoroljuk, főként az
imádság és
a felebaráti szeretet eszközeivel.
Fényképek a zarándoklatról a következő linken: Fotóalbum
Szöveg és fotó: Tóth Magdolna, Zselíz
|
|