Esterházy-emléktáblát avatott a cserkészszövetség Gömörben

Rimaszombat. 2017. február 4-én gróf Esterházy János halálának 60. évfordulója alkalmából emléktáblát avatott Rimaszombatban a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Az emléktáblát a helyi cserkészháznál helyezték el, majd a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében ünnepélyes megemlékezést tartottak.

 

Szombaton tartotta a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség cserkészvezetői konferenciával egybekötött éves értékelő közgyűlését. A szervezet vezetői beszámolóit megelőzően dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikai helyettes államtitkár köszöntötte a cserkészeket. Kifejtette, Magyarország kiáll a felvidéki magyar cserkészetért, és a nemzeti jelentőségű szervezetet a működésen túl a 2017-es Nagytábor megvalósításában és további célkitűzéseinek elérésében is támogatja. „Esterházy János kiemelkedő példája a cselekvő elhivatottságnak, a cselekvésnek és az összetartozás élő erejének pedig hatalmas szerepe van a felvidéki cserkészek tevékenységében. Vannak Felvidék-szerte fiatalok, akiknek fontos magyarságuk, kiállnak hitük és keresztény értékeik mellett, akik megőrzik és megújítják régi hagyományokon alapuló erős közösségüket, és ezt a magyar kormány is elismeri” – mondta dr. Szilágyi Péter.

 

Asztalos Zoltán, az SZMCS Intéző Bizottságának tagja köszönetét fejezte ki az erkölcsi és anyagi támogatásért, közölte, ez megerősíti a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséget abban, hogy jó úton haladunk, a munkát pedig tovább kell folytatnunk.

 

„Szövetségünk a kezdetek óta Esterházy János tisztelője, munkásságának közvetítője. A felvidéki magyarság szellemi vezetőjeként fontosnak tartjuk, hogy az emléke minél szélesebb körben ismert legyen, ezért az idei emlékévben Rimaszombatban emléktáblát avattunk, és emlékünnepséget tartottunk. Az SZMCS elsőként állított szobrot Esterházynak Szlovákiában, Paláston, vezetőképző csapatunk pedig még 1996-ban felvette a nevét. Tevékenységünket a Rákóczi Szövetség Esterházy-emlékéremmel is díjazta, nagy öröm számunkra, hogy most Gömörben is méltó emléket állíthatunk magyarságunk egyik nagy személyiségének” – mondta Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke.

 

Az Esterházy-emléktáblát a 4. számú Hatvani István cserkészcsapat cserkészotthonának falán helyezték el. A tábla leleplezésekor Virág András, a Magyar Országgyűlés elnökének titkára mondott ünnepi beszédet.

„Gróf Esterházy János mártírsága nem a börtönnel kezdődött. Nem egyszerűen odaadta az életét, hanem elajándékozta azért, hogy a világ ez a szeglete, ami otthonul jutott neki, jobb hely legyen. Jobb hely legyen a felvidéki magyarságnak, hogy megmaradhasson annak, ami. Hogy használhassa nyelvét, megélhesse kultúráját, megőrizhesse közösségeit. Gróf Esterházy János hitére támaszkodva meg tudott maradni a jóban. Mi, magyarok, csak akkor maradhatunk meg, ha az ő példáját követve egymásnak tudjuk ajándékozni életünket” – mondta Virág András a mártírgrófot méltató beszédében.

 

A koszorúzást és emléktábla-avatást követően Molnár Imre történész, Esterházy-kutató tartott előadást a gróf életéről és munkásságáról, majd a Boráros Imre Színház Siposhegyi Péter Hantjával sem takar, János passió című monodrámáját adta elő. A napot cserkészvezetői konferenciával zárták a cserkészek, ahol a nevelőmunkát érintő aktuális problémákat vitatták meg.

 

szmcs-p

 

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségről

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 1990. március 11-én alakult újjá, jelenleg közel 1300 tagot számlál. Az elmúlt közel három évtized alatt Szlovákia legnagyobb magyar ifjúságnevelő szervezetévé nőtte ki magát. Gyermekekkel és fiatalokkal egyaránt, heti szinten önkéntes nevelőmunkát folytat. Évente több országos rendezvényt szerveznek, 2017 nyarán pedig kiemelt rendezvényeként megszervezi az egész tagságot megmozgató összmagyar Szövetségi Nagytábort. A cserkészcsapatokban hónapról hónapra több száz gyermek számára teszik lehetővé a játszva fejlődés folyamatát.