Felvidékiek a Panama-napon

A Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót még II. János Pál pápa kezdeményezte 1984-ben. Azóta 2-3 évente megrendezésre kerül ez az esemény, melynek eddig már 5 kontinens adott otthont. A világtalálkozó lényege, hogy a fiatalok közelebbi kapcsolatba kerüljenek Istennel és találkozzanak a Szentatyával. Az ezévi találkozó mottóját Lukács evangéliumából választották:  „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.”  – a választott mottó meghívás volt mindenki számára, hogy ki tudjuk mondani Istennek az igent életünk minden napján. Mivel az idei találkozó helyszíne, Panama Magyarországról nem mindenki számára olyan könnyen megközelíthető, Budapesten január 26-án szerveztek egy Panama-napot azoknak a fiataloknak, akik nem tudtak elutazni a helyszínre. Az esemény az Elek Gyula Arénában volt megrendezve, ahová több mint ezer magyar fiatal látogatott el Magyarországról és a határon túlról. Mi Felvidékről is már a kora reggeli órákban indultunk buszos zarándokútra, amelyet a Pázmáneum Polgári Társulás támogatott. A nap fő vendégei között köszönthettük Veres András római katolikus püspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, továbbá Kocsis Fülöp görögkatolikus érseket és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági referensét. Kocsis Fülöp előadásában hallhattuk, hogy a mondat, hogy „Íme, itt vagyok!“, amely az önkéntesek pólójától kezdve a karszalagig mindenhol ki volt írva a rendezvényen, másféleképpen is értelmezhető, úgy is mint „Íme! Itt vagy? OK!“. Továbbá azt az érdekességet is megtudtuk, hogy Lukács evangéliumának a részletében, ahonnan a világtalálkozó mottója is származik, talán a legnagyobb mennyiségben fordul elő az „íme“ szó. Később volt lehetőségünk kérdezni a püspök atyáktól, és megtekinthettük a Panamába kiutazott magyarok videóját, melyben beszámoltak élményeikről. Hallhattuk Bartos Lídia Lellét, a 777.blog.hu katolikus oldal bloggerét és Pindroch Csabát, a Thália Színház művészét, ahogy tanúságot tesznek életükről és Istennel való találkozásukról. A nap folyamán énekkel és a Shalom Közösség táncával is dicsőíthettük az Urat, és mindezek mellett volt időnk a személyes találkozásokra is. Ezután szentmisén vettünk részt, ahol megjelent Ferenc pápa küldöttje, az apostoli nuncius is. A nap a Nyolc Boldogság Közösség által vezetett tanúságtételekkel és dicsőítő énekekkel gazdagított szentségimádásal zárult, amikor is az Oltáriszentséget körmenetben vitték végig a sportcsarnokon a személyesebb istenkapcsolat elmélyítésének érdekében.

KV/Pázmaneum