Hittanos Olimpia Nagycenken

A Nagycenki Római Katolikus Plébánia és a Pázmaneum Társulás szervezésében hagyományteremtő jelleggel került megrendezésre 2016. június 4-én a Széchenyi-emlékév keretén belül a „Hittanos Olimpia az Összetartozás jegyében”. A program megnyitása ünnepi szentmisével kezdődött, amelynek Sárai Attila, felvidéki (nagyölvedi) plébános volt a főcelebránsa. A megjelent lelkiatyákat és hittanosokat házigazdaként Csorba János polgármester és Szalai Gábor plébános atya üdvözölte. Felolvasásra került Soltész Miklós államtitkár úr levele is, amelyben a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából köszöntötte a résztvevőket. A szentmise végén Farkas Zsolt szőgyéni plébános atya meghívta a résztvevőket az augusztusban egyházközségében megrendezendő V. Felvidéki Ministráns Olimpiára.

A szentmisét követően a hittanos gyerekekkel és kísérőikkel a tornacsarnokhoz vonultunk, ahol az edzőpályán sorversenyekre került sor. Az összetartozás jegyében vegyes csapatokat alkottunk, hogy a gyerekek jobban megismerjék egymást. A versenyzők nagy lelkesedéssel vettek részt az egész programon és szoros küzdelem alakult ki a győzelemért. Miután kellemesen elfáradtak, finom gulyáslevest fogyaszthattak ebédre. Délután a focié volt a főszerep. A kicsik és a nagyok is izgalmas és sportszerű mérkőzéseket vívtak egymással.
Az alsós korosztály végeredménye így alakult:
1. Nagycenk
2. Farnad
3. Sopronkövesd
4. Zsámbék

A felsős korosztály csapatai pedig helyezési sorrendben így végeztek:
1. Sopronkövesd
2. Zsámbék
3. Tata
4. Ajka
5. Nagyölved

Az értékes díjak, kupák és oklevelek kiosztása után a felvidéki Pázmaneum Társulás nevében Karaffa János atya mondott köszönetet a rendezőknek, támogatóknak és a résztvevőknek majd közös imával adtunk hálát az Úrnak ezért az örömteli napért.

A nap zárásaként elmentünk az Alkotóházba, ahol megtekintettük az „Itt alkotni, teremteni kell!” című kiállítást és uzsonnával vártak minket.  A találkozóra Sopronkövesdről, Tatáról, Ajkáról, Zsámbékról, Vámosszabadiból, Felvidékről (Szőgyén, Farnad, Nagyölved községekből) és természetesen Nagycenkről érkeztek a versenyzők. Összességében elmondható, hogy a programok elérték a céljukat, mivel a 127 gyermek jól érezte magát és megélhették az összetartozás élményét. Köszönjünk mindazoknak segítségét és támogatását, akik hozzá járultak az esemény sikeres lebonyolításához.

Szabó Bence, Nagycenk/Pázmaneum