Kövér László: a magyar a megmaradás nemzete

A történelem ugyan szétválasztotta és szétszórta, de a kultúrájuk megtartja a magyarokat, ezért a magyarság nem a szétesés és a szétszóródás, hanem a megmaradás nemzete – jelentette ki Kövér László Dunaszerdahelyen, ahol köszöntőt mondott a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen vasárnap.

Az Országgyűlés elnöke a helyi művelődési központ teljesen megtelt nagytermében tartott ünnepségen “a nyelvben és a hitben gyökerező” magyar kultúra össze- és megtartó erejéről, a kultúra szerepéről, a közösségre gyakorolt hatásáról és megtartásának fontosságáról beszélt.

“A történelem bennünket magyarokat szétválasztott és szétszórt, de a kultúránk megtart, ezért mi nem a szétesés és a szétszóródás, hanem a megmaradás nemzete vagyunk a Kárpát-medencében és szerte a világon” – szögezte le az Országgyűlés elnöke. Elmondta: a magyarság, amelynek más nemzetektől eltérően a történelem viharaival dacolva sikerült megmaradnia, akkor lesz a legnagyobb veszélyben, ha feladja magát, kultúráját, mert a kultúra a jövő kialakításának tartaléka, az önmegvalósítás és az önvédelem eszköze is.

“A nyelvben és a hitben gyökerező kultúra nem pusztán felgyülemlett tudás, nem pusztán közös információhalmaz, nem pusztán a történelmi idő és a földrajzi tér korlátain átívelő műveltség, hanem az életet szabályozó alapelvek összessége, értékrend és szenvedély, amely az önmegvalósítás és önvédelem legmélyebb és legerősebb eszköze” – fogalmazott Kövér László.

Hangsúlyozta: a kultúra azonban csak akkor és csak addig tart meg egy közösséget, amíg a közösség is képes megtartani a kultúráját, amivel nem csak saját magának, de elődeinek is tartozik.

“A történelmi időkben előttünk járt 33 magyar nemzedék áldozatos teljesítménye arra kötelez mindnyájunkat, mai magyarokat, hogy senki által ne hagyjuk megszüntetni sem keresztény hitünket, sem anyanyelvünk szavainak értékét és értelmét, sem az észjárásunkat, sem a lelkiségünket, a kultúránkat, mert akkor a Kárpát-medencében elvész a magyar élet” – mutatott rá Kövér László.

A színes kulturális műsorral átszőtt ünnepségen fellépett többek között a Szent János Egyházi Alapiskola énekkara, a Guruló trió kerekes székes tánccsoport, a Csallóközi táncegyüttes, a Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkórusa és a Művészeti Alapiskola diákjai.

A rendezvényre több százan látogattak el, köztük a felvidéki magyarság politikai érdekképviseletének és a város önkormányzatának vezetői is. A rendezvényen Karaffa Attila, az ünnepséget szervező Pázmaneum polgári társulás elnöke is felszólalt. Beszédében kiemelte: az európai kultúra nem létezhet nemzeti kultúrák nélkül, a felvidéki magyarság számára pedig saját kultúrájának megtartása az, ami lehetővé teszi ennek a közösségnek, hogy elkerülje a szétmorzsolódást.

Nyolcadik alkalommal ünnepeltük közösen a Himnusz születésnapját, amelyen a vendégek között köszöntötték Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét, Pető Tibort, Magyarország Pozsonyi  Külképviseletének nagykövetét, Hájos Zoltánt, városunk polgármesterét, A. Szabó Lászlót, Dunaszerdahely város alpolgármesterét, Horváth Zoltánt, Dunaszerdahely város alpolgármesterét, Menyhárt Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának elnökét, Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnökét, Rigó Konrádot, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának államtitkárát, Molnár Imrét, a pozsonyi Magyar Intézet igazgatóját, Cserna Sándort és Ilonát, Újpest Önkormányzatának képviseletében, a Nagycenkért Alapítvány és nagycenki civil szervezetek valamint a Nagycenki Római Katolikus Egyházközség képviselőit, a székesfehérvári Fejér Szövetség tagjait, valamint a városi és megyei képviselőket. A rendezvény házigazdája Rajkovics Haizok Melinda volt.

Fotók:

Fotók: Nagy Gyula

Posted by Dunaszerdahely on 21. január 2018

Forrás: MTI, dunaszerdahelyi.sk