„Ne adjátok fel!” – Magyar papokra és püspökre várnak a felvidéki katolikus hívek

Június hónap az Egyházban a papszentelések hónapja. A felvidéki magyar katolikusok is minden évben arra várnak, hogy magyar nyelvű újmiséseket köszönthessenek az oltár előtt. Sajnos, ezeknek száma évről évre csökken. Idén a Felvidék nyugati egyháztartományához tartozó egyházmegyékben csak a Nagyszombati Főegyházmegyében kerül sor magyar anyanyelvű diakónusok szentelésére, valamint egy, magyar nyelven is jól beszélő áldozópappal is gyarapodik az egyházmegye. Ám a pozsonyi, nyitrai és besztercebányai egyházmegyék szentelendői közt nem találhatunk magyarokat vagy magyarul megfelelő szinten beszélőket sem. A nyitrai szemináriumban jelenleg egy magyar kispap sem tanul, a besztercebányaiban pedig csak egyetlen magyar papnövendék készül a szolgálatra.
21 évvel ezelőtt a pozsonyi dómban hosszú várakozás után első ízben kerülhetett sor magyar nyelvű papszentelésre. Akkor öt áldozópapot szentelt fel Mons. Dominik Tóth segédpüspök a Pozsony-Nagyszombati Főegyházmegye részére. Mint azt a szentelő püspök megemlítette, most már lehetséges a magyar nyelvű papszentelés, hiszen már kaptak magyar nyelvű szertartáskönyvet… Addig nem találták? Valóban csak ez lett volna az akadály? – kérdezték sokan.
Az ezt követő években hagyománnyá vált a magyar nyelvű papszentelés, amely azonban –elsősorban a magyarság számára hátrányos 2008-as egyházmegyei felosztás miatt- néhány évre megszakadt, majd Orosch János nagyszombati érseki kinevezése után újra felelevenítette azt. Ez a lehetőség azonban csak a Nagyszombati Érsekség területén áll fenn. A magyar papok számának fogyatkozása következtében egyes egyházmegyékben gondot okoz a magyar hívek ellátása, sok magyar többségű helyre is magyarul alig tudó vagy csak a hivatalos szövegeket jól-rosszul felolvasó pap kerül, s ennek következtében a templomok is kiürülnek.
Sajnos, sok magyar közösség hiába várja a nyelvét értő s beszélő, gondjaiban osztozó lelkiatyát, az illetékes egyházi hatóság sokszor semmibe veszi kéréseiket, nem is foglalkozik velük érdemben. A mai pasztorációban azonban nem elegendő csak bizonyos szövegek –gyakran silány színvonalon- történő előadása, miközben a pap nem tud kommunikálni az emberekkel azok nyelvén. Távol állna a II. Vatikáni Zsinat szellemiségétől meg magától az Evangéliumtól is, aki azt gondolná, hogy a hívek azért vannak, hogy a püspököt és a papot kiszolgálják. Fordítva kell ennek működnie: A papoknak, a püspök vezetésével kell szolgálniuk a híveket, természetesen az Egyház tanítása és törvényei alapján. A cél az evangelizáció, nem pedig a többségi nacionalista érdekek kiszolgálása kell, hogy legyen. Ez távol áll a katolikus felfogástól és megbotránkozásra ad okot a magyar hívek körében.
Szent Cirill és Metód ünnepéhez közeledve jó lenne visszaemlékeznie az illetékes egyházi hatóságoknak, mit is mondott VIII. János pápa, aki 880-ban jóváhagyta a két tiszteletreméltó hithirdető kérésére a szláv liturgiát, kijelentve: “Aki a főnyelveket, tudniillik a hébert, a görögöt és a latint teremtette, ugyanaz teremtette a többi nyelvet is saját dicséretére és dicsőségére.”
A felvidéki magyar katolikusok jogos kéréseinek kinyilvánítása -az ún. „Nyílt levél“ megfogalmazása, 25 ezer aláírással nyomatékosítva- az egyházmegyei felosztást követően nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy történtek bizonyos előrelépések a pasztoráció területén: helynököket neveztek ki a magyar hívek részére több egyházmegyében. Látnunk kell azonban: a kinevezett helynökök nem püspökök. Ők olyan papok, akiknek a megbízatása az meghatározott időre szól, s mindenben a megyéspüspöknek vannak alávetve. A helynökök kinevezése csak részleges megoldás, hiszen –legyen bár működésük bármilyen áldásos- a teljes értékű püspöki szolgálatot mégsem végezhetik, s így a magyar hívek bizonyos fokig meg vannak rövidítve.
A mintegy 400 000 felvidéki magyar katolikus számára égető kérdés a paphiány, a katolikus értelmiség képzése és az ifjúság nevelése. Ezekkel a problémáinkkal a Szlovákiai Katolikus Egyház komplex módon eddig nem foglalkozott, s erre a jelek szerint ma sincs megoldási javaslata.
A felvidéki magyar katolikusoknak tehát nem marad más, mint az ima s a kitartó kérés a Szentszék és a szlovák püspökök irányában. Ezért a Pázmaneum Társulás és a Jópásztor Alapítvány a felvidéki magyar katolikusok jelentős részének óhaját szem előtt tartva továbbra is szorgalmazza, hogy a kinevezett püspöki helynökök munkáját olyan, a magyar katolikusok pasztorációjával megbízott főpásztor koordinálja, akinek tevékenysége nem korlátozódik csupán valamelyik egyházmegyére, hanem összefogja a felvidéki magyar katolikus papokat és híveket, ezáltal is elősegítve a lelki élet fellendülését, ezen belül az egyházmegyei felosztás óta egyre csökkenő magyar papi hivatások gondozását a különböző egyházmegyék magyarok által is lakott területein.
A Katolikus Egyház, amely egyetemes, s így minden nemzetet magába foglal, nem adhatja farkasok prédájául mintegy 400 000 főnyi felvidéki magyar ajkú nyáját, amely saját Jó Pásztorára vágyik, akinek érti a szavát s követheti azt.
Lénár Károly atyának, a Komáromi Imanapok zászlóvivőjének a XIII: Komáromi Imanapon adott útmutatása legyen ma is figyelmeztetés számunkra: „Ne adjátok fel! Ismeritek a történelmünket. Mikor az ellenség nem tudta bevenni a várat hiába ostromolta, próbálták kiéheztetni, a hősies védőket, de akkor sem adták meg magukat! Gondoljatok az Egri Csillagokra, a hősökre, az egri nőkre, egri édesanyákra! Magyar édesanyák, magyar nagymamák, a magyar plébániák már régóta éheznek, nincsenek papjaink, nincsen főpásztorunk! Zörgessétek a mennyország ajtaját, a Szlovák Püspöki Konferencia ajtaját magyar papi és szerzetesi hivatásokért, de különösen magyar főpásztorért! Ne nyugodjatok bele a magyar pásztorok utáni éhségbe! Ne adjátok fel!”

Dr. Karaffa János

2018. 06. 13.|Tags: |