Pázmaneum évértékelő – Ilyen volt a 2019-es évünk

2019-ben is programokban gazdag évet zárt a Pázmaneum Társulás. A hagyományos rendezvényeink mellett sikerült bekapcsolódni több nemzetközi és anyaországi rendezvénybe, illetve együttműködési szerződést is kötöttünk a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) Alapítvánnyal.

Január 22-én immár 11. alkalommal szervezte meg Társulásunk a Magyar Kultúra Napját, amelyen ismét a dunaszerdahelyieké volt a főszerep. Fellépett Lelkes Boróka, a Vámbéry Ármin Gimnázium diákja, a 10. sz. Szent György cserkészcsapat tagja, az ASzNF téri óvodások, Bertók Katalin, a Szent György Kórus, Rajkovics Péter, a Dunaág Néptáncműhely és a Pántlika zenekar, valamint Antal Ottó. A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ ismét teltházas volt. Az ünnepi beszédet Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke tartotta.

Az idei Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó programjába is bekapcsolódtunk. Ezt a rendezvényt  még II. János Pál pápa kezdeményezte 1984-ben. Azóta 2-3 évente megrendezésre kerül ez az esemény, melynek eddig már öt kontinens adott otthont. A világtalálkozó lényege, hogy a fiatalok közelebbi kapcsolatba kerüljenek Istennel és találkozzanak a Szentatyával. Az ezévi találkozó mottóját Lukács evangéliumából választották:  „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a Te igéd szerint.”  – a választott mottó meghívás volt mindenki számára, hogy ki tudjuk mondani Istennek az igent életünk minden napján. Mivel az idei találkozó helyszíne, Panama Magyarországról nem mindenki számára olyan könnyen megközelíthető, Budapesten január 26-án szerveztek egy Panama-napot azoknak a fiataloknak, akik nem tudtak elutazni a helyszínre. Az esemény az Elek Gyula Arénában volt megrendezve, ahová több mint ezer magyar fiatal látogatott el Magyarországról és a határon túlról. A Felvidékről autóbuszos zarándokút indult, amelyet a Pázmaneum Társulás támogatott.

Szőgyénben folytatódott a Regnum Marianum Akadémia Dr. Farkas Zsolt atya vezetésével. A Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Szőgyéni Római Katolikus Egyházközség szervezésében február 16-án került sor a Regnum Marianum Akadémia következő előadásaira majd az év folyamán továbbiakra is volt lehetőség ellátogatniuk az érdeklődőknek.

Társulásunk Felvidéki Imakilencedet hirdetett április 12-étől, a Felvidékről kitelepítettek emléknapját követő vasárnaptól. Az Imakilenced „Isten, áldd meg a magyart!” elnevezéssel került meghirdetésre, első állomása Pozsonyeperjesen volt április 14-én, Virágvasárnap, szentmise keretében. Az Imakilenced folyamán 9 alkalommal imádkoztak a hívek, különböző helyszíneken, más-más egyházközségekben, s minden alkalommal elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Az utolsó állomásra május 15-én került sor, annak emlékére, hogy Isten Szolgája, Esterházy János 1942-ben ezen a napon tagadta meg az istentelen és embertelen szlovákiai zsidótörvények megszavazását, kiállva az emberi jogok és a keresztény erkölcs mellett. Társulásunk így fejezte ki tiltakozását a szlovák parlamentben -sajnos, magukat magyarnak valló képviselők által is- elfogadott ún. „himnusztörvény” ellen és sok ezernyi magyar emberrel együtt kiállt Nemzeti Himnuszunk mellett.

A Pázmaneum Társulás és a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás szervezésében került megszervezésre a Felvidékről kitelepített magyarokról való megemlékezés Dunaszerdahelyen a Kitelepített magyarok emlékművénél. Beszédet mondott Kovács László történész, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje. Fellépett Nagy Noémi és Lőrincz Roland énekesek;Varga Zaránd, a Kodály Zoltán Alapiskola tanulója;Patassy Andrea, a Vámbéry Ármin Gimnázium diákja.

A felvidéki Jópásztor Alapítvány, a Pázmaneum Társulás és a Farnadi Katolikus Egyházközség szervezésében május első napján tizenharmadik alkalommal rendezték meg a felvidéki ministránsok focitornáját. A Lévai járás kisközségébe, Farnadra, 230 vendég érkezett a Felvidék tizenkilenc helységéből a rangos rendezvényre. Szentmisével kezdődött a program a Szent Péter és Pál tiszteletére emelt templomban, melynek szónoka Gál Péter diakónus volt. Beszélt a focisták védőszentjéről, Szent Luigiról, azaz ­AloisiusScrosoppiról, aki Néri Szent Fülöp lelki fiaként segítette a legszegényebb gyerekeket, az árvákat, az elesetteket. Karaffa János atya, a Pázmaneum elnöke Jan-Claude Hollerich luxemburgi érsek üzenetét tolmácsolta, aki az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) elnöke, s egykor a pasztorációjában ministránsokkal foglalkozott. Áldását küldte a felvidéki ministránsoknak, sok örömet kívánva a sportjátékhoz. A szentmisét követően a focipályára vonult a 180 ministráns, hogy megmérettessék játékban, fegyelemben, keresztény viselkedésben. Huszonkét lelkiatya kísérte figyelemmel a mérkőzéseket, valamint hitoktatók, szülők és az egyházközség segítői, szervezői. Napközben meglátogatta az eseményt Viliam Judák nyitrai püspök is. A nap folyamán hatvannégy mérkőzésen 213 gólöröm született. A vándorkupák sorsa a következőképpen alakult: a Kicsik csoportjában a Nagymácséd A csapata, a Közép csoportban Csúz egyházközség csapata, míg a Nagyok csoportban Zsitvabesenyő csapata  vihette haza az első helyezettnek járó kupát. A Brenner János-kupát, melyet a legjobb gólarány győztese őriz a jövő nyári focitornáig, Nagymácséd A csapata nyerte. A rendezvény házigazdája  Sárai Attila atya volt, a szervezés és a lebonyolítás gördülékenysége, miként minden évben, ezúton is Farkas Emese rátermettségét dicsérte.

Jó Pásztor vasárnapján került sor a XXX. Komáromi Imanapra, a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében a Szent András- bazilikában. A Szent András-bazilikában a délutáni órákban engesztelő szentségimádással vette kezdetét a rendezvény a Rákóczi-emlékév jegyében, a Nagyságos Fejedelem és más magyar hitvallók imáival. Ezt követte az elmélkedés, Isten Szolgája, Esterházy János gondolataival. A szabadtéri keresztúti ájtatosságot, boldog emlékű Lénár Károly imáit követve, Farkas Zsolt atya vezetésével járták be, a Nádor utca és a Megye utca érintésével. A délutáni imaóra, a nóna idejére megtelt a Szent András-bazilika, felzúgtak a harangok és kezdetét vette a főpapi szentmise, melyet immár hagyományosan, Mons. Orosch János, a Nagyszombati Főegyházmegye érseke, celebrált oltártestvéreivel. A szentbeszédet Mons. Giacomo Guido Ottonello, Szlovákia apostoli nunciusa mondta, melyet magyar fordításban hallhatott a hívő közösség. A Pázmaneum Társulás erre az alkalomra megjelentette a XXX. Komáromi Imanap imafüzetet, mely a zsolozsma délutáni imaóráját és az ünnepi mise énekeit tartalmazta. valamint emléklapot, szentképet és a Jópásztor Hírlevél folyóirat májusi számát is hazavihették a zarándokok.

A Pázmaneum Polgári Társulás és a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás közös szervezésében június 4-én hagyományos gyertyagyújtásra került sor a dunaszerdahelyi szabadidőparkban található Trianon-emlékműnél a Wass Albert-est után.

Megalakulásának tizennegyedik esztendejére emlékezett szentmise keretében a Pázmaneum Társulás, Pázmány Péter és Marczell Mihály hitvallók életpéldája által, október 21-én. Az esemény egyben a Felvidéki Imakilenced 7. állomása volt – az ünnepi szentmisét Sárai Attila nagyölvedi plébános mutatta be a dunaszerdahelyi Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban a társulás tagjaiért és a hívekért. A szentbeszédet Galgóczi Rudolf légi esperesplébános mondta, aki Boldog Károly király életével ismertette meg a híveket, kiemelve annak alázatos lelkületét és keresztény politikusi szellemiségét. A szentmisét követően a tagok koszorút helyeztek el a katolikus templom oldalán elhelyezett Marczell Mihály-emléktáblánál – itt a társulás ügyvezető elnöke, városunk alpolgármestere, Karaffa Attila köszönte meg az együtt eltöltött éveket, és tett ígéretet arra, hogy a nemzeti konzervatív értékrendet továbbra is igyekszik széles körben továbbadni a Pázmaneum. A vallásos programot követően a Vermes-villában folytatódtak az események, ahol Tarics Péter mutatta be a Tanúságtétel, (i)gazság, végítélet c. könyvét a publikumnak.

A Pázmaneum Társulás november 25-én szervezte meg az Esterházy János emléknapot Dunaszerdahelyen, amelynek keretén belül faültetéssel, koszorúzással, szentmisével és filmvetítéssel emlékeztek a felvidéki mártírpolitikusra. Faültetéssel kezdődött az emléknap programja a Vermes-villa tőszomszédságában, ahol a Pázmaneum Társulás által vásárolt 4 méter magas gyertyánfát ültettek el a városkezelőség munkatársaival együtt. A Társulás ezzel a szándékával is szeretett volna csatlakozni Dunaszerdahely városának „Ültess fát a jövőért!” elnevezésű faültetési programjához. A gyertyánt a Mirovi várbörtönben elhunyt Esterházy János tiszteletére ültette a Társulás. A rendezvény koszorúzással folytatódott a Fő utcán, ahol Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása található a felvidéki magyar politikusról. Itt a Pázmaneum, az Esterházy János Társulás, az Esterházy János Szülőföldjéért Alapítvány, az Esterházy Akadémia és a Szövetség a Közös Célokért társulás képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit és rövid imát mondtak. Esterházy János boldoggá avatásáért mutatták be a szentmisét a koszorúzást követően a Szent György plébániatemplomban a helyi, környékbeli, a Pázmaneumos lelkiatyák és Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője. Mészáros Dávid káplán köszöntötte a megjelenteket, majd Galgóczi Rudolf légi esperes-plébános buzdította szentbeszédében a vértanúk tiszteletére a híveket, zarándokokat. A rendezvény zárásaként a Vermes-villában került sor az Út a végtelenbe – Isten szolgája, Esterházy János c. film bemutatására. Sztruhár Izrael Diána és Sztruhár György, a régió ismert televíziós műsorkészítői, a Hirek.sk munkatársai az Esterházy-keresztút felszentelése óta, és 2012-től minden eseményt dokumentáltak, ami Esterházyhoz köthető és Alsóbodokon történt.

Társulásunk 14. alkalommal adta ki a Regnum Marianum Kalendáriumot, érdekes és értékes olvasmányokkal. Jövőre Társulásunk Isten segítségével újra szeretné megvalósítani keresztény és magyar értékeket közvetítő programjait.

2019. 12. 30.|Tags: |