Pozsonyi hívek Brenner János boldoggá avatásán

Boldog Brenner János, könyörögj értünk! – szívből fakadó boldogsággal mondták ki az őszinte fohászt fiatalok és idősek, hívők sokasága, papok, szerzetesek, kispapok, ministránsok a várva-várt ünnep szombathelyi helyszínén május 1-én, valamint a televíziók képernyői előtt és a rádiókészülékek mellett lélekben csatlakozók a hat évtizeddel ezelőtt fiatalon meggyilkolt vértanú pap, Brenner János boldoggá avatása alkalmából.

A méltóságteljes, mindenkire mély hatást gyakorló ünnepen a pozsonyi magyar katolikus közösség tagjai is részt vettek. Szervezésükben autóbusz indult Pozsonyból, melyre Molnár Tamás helyi lelkipásztor meghívására a város különböző részeinek hívei gyűltek össze, köztük a pozsonypüspöki plébánia hívei is, lelkipásztorukkal, Vadkerti József atyával együtt. A pozsonyi és a néhány környékbeli településről is csatlakozott hívekből álló zarándokcsoportban volt Haľko József pozsonyi segédpüspök, Németh Rudolf nyugalmazott lelkipásztor, valamint két magyar kispap, Pammer Tamás és Varga Viktor, továbbá a Szociális Testvérek Társaságának három tagja és több ministráns is.

Szombathelyen nagyon szívélyes fogadtatásban volt része a pozsonyi csoportnak, a Szent Márton-tisztelet lévén kialakult jó együttműködés és élő kapcsolat a két város között ez alkalommal is tovább mélyült. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szombathelyi csoportja nagy segítségére volt a pozsonyi zarándokoknak az eligazításban, a székesegyház bemutatásában, ahol Boldog Brenner János földi maradványai és a meggyilkolásakor viselt karing és reverenda közelében is imádkozhattak, valamint a szeretettel teli megvendégelés, az ebéd alkalmával nyújtott kedvességért is hálás volt nekik a pozsonyi csapat.

 

Pozsonyban már februártól készültek a hívek Brenner János boldoggáavatására. Havonta egy alkalommal a vasárnapi tematikus homíliák keretében – mind a ferences templomban, mind pedig a Virágvölgyi plébániatemplomban – megismerkedtek a vértanú lelkipásztor életével, felfigyelve arra, hogyan szerette és védelmezte az Eucharisztiát, ami a jelenben is buzdító felhívás volt mindannyiuk számára, különösképpen a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülés jegyében. Jó Pásztor vasárnapján pedig kilencedet kezdtek a pozsonyi magyar katolikus hívek a ferencesek templomában, így is előkészülve a május 1-i ünnepre. Minden nap a szentmise keretében elhangzott egy részlet Brenner János lelki naplójából, valamint egy ahhoz kapcsolódó részlet a Tanítóhivatal valamelyik művéből, továbbá fohászok, könyörgések, melyek között minden nap szerepelt a szándék: ima újabb magyar papi hivatásokért a helyi közösségből is, kérve mindezt immár János atya közbenjárására is.

Több hittanos is bekapcsolódott a pozsonyi magyar közösségből a Pécsi Egyházmegye által kiírt internetes hittanversenybe, amely keretén belül alaposan megismerkedtek a gyerekek Brenner János atya életével is. Nagy öröm volt a közösség számára, hogy több gyermek kitartóan oldotta az egyes feladatsorokat, s hogy a pozsonyi Čerňanská Veronika 3. helyezést ért el a 7-8. osztályos hittanosok kategóriájában. A díjátadásra április 21-én Pécsett került sor, ahol egykor Brenner János a ciszterciek gimnáziumában tanult.

pozsonyikatolikusok.sk

2018. 05. 02.|Tags: |