Dr. Szilágyi Péter, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkárának ünnepi gondolatai a dunaszerdahelyi Esterházy-emlékév lezárásakor.
Tisztelt Jelenlevők!
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Magyarország Kormánya és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága nevében az Esterházy János gróf tiszteletére megrendezett megemlékezésen.
„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.”
Radnóti Miklós Töredék című versrészlete 1944 májusában született a II. világháború legpusztítóbb szakaszában. Akkor, amikor tombolt az erőszak, az erkölcsi értékek devalválódtak, a humánum megszűnt létezni. A politika, a háború farkastörvényei átírták, irányították a hétköznapokat. Az addig fennálló világ töredékeire hullt, az emberek szívébe félelem és rettegés költözött. Néptömegeket pusztítottak el, emberek életeit törték derékba, vagy oltották ki. Csak azért, mert mások voltak. Más vallásúak, más népcsoportba tartozóak, vagy egyszerűen csak máshogy gondolkoztak az életről.
Esterházy János is más volt. Más volt, mert töretlenül hitt a kereszténység egyetemes erkölcsi értékrendszerében. Más volt, mert hitt abban, hogy ember és ember között faji alapon nem lehet különbséget tenni. Ez a felfogás, mely egy egészséges világban pozitív és követendő példa, az akkori romlottságban tűzzel-vassal üldözött rémképnek számított. Ma sokan azt mondják, hogy elképzelhetetlennek tartanak egy olyan világot, ahol az erőszak, a hitetlenség, a gyűlölet irányítja a mindennapokat. De vajon bizton állíthatjuk ezt 2017 Európájában? Ha a kezünket a szívünkre tesszük, őszintén kimondhatjuk-e, hogy olyan borzalmak, melyek a 20. században történtek ma nem következhetnének be? Vannak olyanok, akik erre biztos igennel felelnének. Azt mondhatnák, hogy a fasizmus és kommunizmus ideológiájának pusztítása örökre emlékeztet bennünket arra, hogy törékeny békénket és emberségünket a végletekig őriznünk kell.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Úgy gondolom, ma, a XXI. század alkonyán is emlékeztetni kell magunkat arra, hogyha csak egy pillanatra is elengedjük egymás kezét, ha hagyjuk, hogy egységünket megbomlasszák, nemzetidegen eszmék és ideológiák férkőzzenek közénk, akkor arra a szenvedéssel kikövezett útra léphetünk vissza, mint a XX. században. Múltunkból tanulnunk kell, jelenünkben viszont cselekednünk, hogy most és a jövőben is példát állítsunk a minket követő nemzedékek számára.
Ma egy olyan kivételes emberre emlékezünk, aki a XX. század pusztító éveiben sziklaszilárdan állt az őt körülvevő viharok tengerében. Aki megalkuvást nem ismerve harcolt az eszmékért, amikben hitt. Aki szólt egy olyan korban, amikor sokan némák maradtak. Aki szenvedélyesen szerette magyarságát, de elismerte más népek jogait is. Hithű vallásosságával, az utolsó pillanatig nem adta fel az iránti reményét, hogy egy jobb világ eljöveteléért cselekszik napról napra. Aki érdek nélkül cselekedett jót. Azonban azokban a sötét időkben ezért nem köszönet s elismerés járt, hanem szörnyű meghurcoltatás, kényszermunka, évtizedes börtönbüntetés és halál. Sőt, a mai napig meg nem történt rehabilitáció.
Kijelenthetjük tehát, hogy a múlt árnyai még a mai napig köztünk járnak. Nekünk kell ezt az ártó szellemiséget végleg a palackba zárnunk. Nem elég csak Esterházy Jánosról beszélnünk, megemlékeznünk rá. Nekünk magunknak kell Esterházy Jánosokká válnunk. 2016 decemberében a Pázmaneum Társulás meghirdette a 2017-es esztendőre az Esterházy-emlékévet halálának 60. évfordulója alkalmából, felhívva a figyelmet a mártírgróf életpéldájára. Ezen kezdeményezésnek köszönhetően az ismeretlenség homályából kilépve egyre többen ismerkednek meg kivételes személyével. Több emlékhelyet, szobrot állítottak tiszteletére Felvidéken, Csehországban és Magyarországon is. A prágai Motoli temetőben található emléktáblánál a tegnapi nap folyamán Magyarország köztársasági elnöke, Áder János is lerótta kegyeletét.
A gróf erkölcsi hagyatéka ma is arra tanít bennünket, hogy saját érdekeink elé kell helyeznünk nemzetünk érdekét, s arra, hogy nincs olyan elveszett ügy, amiért nem éri meg harcolnunk. Úgy tudunk rá legméltóbban megemlékezni, ha azért az ügyért, amelyért életét áldozta, mi azt az utókorban beteljesítjük.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
