Ünnepi est a Himnusz születésnapján Dunaszerdahelyen

A Pázmaneum Társulás Dunaszerdahelyen hagyományteremtő szándékkal 2011. január 22-én indította el a Magyar kultúra napjának megünneplését, amelyhez a későbbiekben csatlakozott a Kortárs Magyar Galéria, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és Dunaszerdahely város önkormányzata is. Azóta minden év január 22-én a helyi óvodások, iskolások, zenészek, művészek színes programmal köszöntik a Himnusz születésnapját.

A rendezvény elején egyperces gyászcsenddel emlékeztek meg a jelenlévők a veronai buszbaleset áldozatairól. Az ünnepi esten jelen volt  Magyari Gyula, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének tanácsosa, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere, Rigó Konrád kulturális államtitkár, Horváth Zoltán alpolgármester, Bubniak Júlia hivatalvezető, Szakáll László esperes-plébános is.  Rajkovics Haizok Melinda, azt est műsorvezetője Petőfi Sándor Honfidal című versét szavalta el. A folytatásban aztán Karácsony Laura, a Novus Ortus diákszínpad tagjának előadásában hangzott el a Himnusz. Őt a Széchenyi utcai Óvoda ovisainak minden felnőtt szívet megmelengető műsora követte, akiket Muzsai Olivia, Csicsai Adél óvónők és Spernák beáta igazgató asszony készített fel. Ünnepi köszöntőt mondott Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke, Dunaszerdahely város Kulturális és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke.

Köszöntője itt olvasható: Link

A köszöntő után adta át Hájos Zoltán polgármester a Városi bál tombolabevételét az idei két kedvezményezett csoportnak, a Vox Cameratának és a Szent György Kórusnak. A két szervezet között összesen 2200 eurót osztottak szét.

A Vámbéry Ármin Alapiskola diákja, Kovács Alma Virág „Ábrányi Emil: Magyar nyelv” című költeményét szavalta el. Hagyománnyá vált, hogy a városban élő költők, írók saját versüket szavalják el.  Idén, Zirig Árpád lépett fel, aki Kihűlt kövek között c. szerzeményét adta elő. A Vox Camerata kamarakórus zenei összeállítása Zöld Ágnes karnagy vezényletével méltó programpontja volt az ünnepi estnek. A néptánc sem maradhatott ki az estből, amelyet ezúttal a Csallóközi táncegyüttes fergeteges több korosztályos színpadi műsora tett felejthetetlenné.

Az est végén a résztvevők A Vox Camerata kamarakórus segítségével közösen énekelték el nemzeti imánkat, a Himnuszt.

Fotók: Nagy Gyula

Posted by Pázmaneum Társulás on 22. január 2017

Videó: Tények.sk (Oriskó Norbert)

Fotók: Nagy Gyula

2017. 01. 23.|Tags: |