• karacsonyfavatikan

XVI. Benedek: a karácsonyfa Krisztus világosságának jele

A Szentatya december 14-én délelőtt fogadta a Molise tartománybeli Pescopennataro képviselőit. Idén ez a dél-olasz város ajándékozta a pápának a fenyőfát, amelyet a Szent Péter téren állítottak fel. „A karácsonyfa Krisztus világosságának jele”. Annak ellenére, hogy igyekeznek kitörölni Isten nevét a történelemből, világossága továbbra is sugárzik az emberiségre Krisztuson keresztül – mondta XVI. Benedek.

Pénteken délután fél 5-kor kezdődött a karácsonyfa fényeinek meggyújtási szertartása, Giuseppe Sciacca püspök, a Vatikáni Kormányzóság főtitkárának jelenlétében.

„Minden alkalommal, amikor az ember ki akarta oltani a világban a világosságot, amelyet Jézus születése gyújtott meg, az eredménye szörnyűségekkel teli sötétség lett” – állapította meg Benedek pápa. A Szent Péter téri karácsonyfa fényeinek meggyújtása és a mellette álló betlehemi jászol a világosságról és a sötétségről való elmélkedésre ösztönözte a Szentatyát. Így fogalmazott: a világosság Isten vakító fénye, aki emberré lett, hogy eloszlassa a sötétséget. A sötétség az ember műve, aki a különböző korokban megpróbálta kioltani Isten világosságát, hogy illuzórikus és megtévesztő káprázatot állítson helyébe. Ilyenkor az emberek által elkövetett tragikus erőszak időszakai jöttek el.

Amikor ugyanis igyekeznek kitörölni Isten nevét a történelemből, akkor annak az az eredménye, hogy a legszebb és legnemesebb szavak is elvesztik valós jelentésüket. Gondoljunk csak olyan kifejezésekre, mint a szabadság, közjó, igazságosság – emlékeztetett XVI. Benedek. Ha megfosztjuk ezeket Istenhez és szeretetéhez kötődő gyökerüktől, akkor legtöbbször az emberi érdekek hatalmába kerülnek, elveszítve az igazsághoz és a felelősséghez kapcsolódó elvárásokat.

Pescopennataro, 300 lelket számláló falu küldöttségéhez szólva a pápa rámutatott: senkinek sem sikerült soha kioltani a szeretet világosságának a történetét, amely kétezer évvel ezelőtt Betlehemben kezdődött el. Ez a magasrendű fény, amelynek a karácsonyfa a jelképe, nem vesztett ragyogásából az évszázadok, évezredek során. Továbbra is elárasztja az egész emberiséget, különösen akkor, amikor a bizonytalanság és nehézség pillanatait éljük meg.

A Szentatya köszönetet mondott a fenyőfáért. A 24 méter magas fa anyagát jótékonysági célokra használják majd fel.

A fenyőfa a molisei emberek hitét és vallásosságát jelképezi. Mindannyiunk feladata, hogy ebből az örökségből merítsünk, és gazdagítsuk azt annak érdekében, hogy szembe tudjunk nézni a társadalom új szükségleteivel és a kulturális kihívásokkal a kereszténységhez való szilárd és termékeny hűségben – zárta beszédét XVI. Benedek a Szent Péter téri karácsonyfa fényeinek meggyújtása alkalmából.

2012. 12. 25.|