Sikeres volt a Hajnalok Völgye 2 - Kortárs Kórusfesztivál Csábon
Immár második alkalommal került megrendezésre Szlovákia egyetlen
kortárszenei kórusfesztiválja, a Csábi Szeder Fábián Dalegylet által
életre hívott Hajnalok Völgye.
A november 7-én 16 órakor kezdődő
hangverseny igazi csemegét kínált az érdeklődőknek: a házigazdák
mellett három meghívott énekkar (Vox Collumbalae - Szepsi, Canzonetta
Nőikar - Váchartyán /Magyarország/, illetve Szlovákiai Magyar
Pedagógusok Vass Lajos Kórusa) tolmácsolásában hallhattak a megjelentek
20. századi és kortárs kórusműveket.
Hagyomány immár az is, hogy a fesztiválra minden szereplő együttes
ősbemutatóval - olyan mű előadásával, mely azelőtt még soha, sehol nem
hangzott el - is köteles készülni. Ezúttal Bartko Zoltán: Az Úr
érkezése, valamit Szülőföld - Szerelmem, Horváth Márton Levente:
Gyermek születék, Derecskei András: Ave Maria, Tóth Árpád: Pange
Lingua, valamint Tóth Péter: Fáradt már a madár című kompozíciója
hangzott el a csábi római katolikus templomban elsőként a világon.
Csakúgy, mint tavaly, ezúttal is
két díj talált gazdára: a
hangverseny után megtartott
közönségszavazás a házigazdák
interpretációjában elhangzott Tóth
Árpád művét, míg a karnagyokból
és
zeneszerzőkből álló szakmai zsűri pedig Tóth
Péter hazánk egyik
legmagasabb szinvonalon működő kórusának, a
Szlovákiai Magyar
Pedagógusok Vass Lajos Kórusának komponált
darabját tartotta a
legjobbnak.
A roskadásig megtelt templom, a résztvevők által átmulatott éjszaka
és a média fokozott jelenléte mind-mind egy-egy jele annak, hogy
mindenki, aki ott volt, felejthetetlen élményekkel tért haza Csábról, a
Szeder Fábián Dalegylet otthonából.