|
Rendi gyűlésen vettek részt a felvidéki Szent Korona Lovagrend tagjai
Dunapatajon találkoztak október 8-án Magyarok Nagyasszonya ünnepén
a Magyarok Nagyasszonya, Világ Győzelmes Királynője Szent Korona
Lovagrendjének tagjai. A rendi gyűlésen és a szentmisén a felvidéki
kormányzóság tagjai is részt vettek.
A Magyarok Nagyasszonya lovagjai kötelességüknek tekintik, hogy a Szent
Korona szakrális, a magyar küldetést meghatározó igazságában
elmélyüljenek. Megismerkedjenek a Szent Korona misztériuma összes
kérdésköreivel, megismerjék a Szent Korona tanát és levonják a
következtetéseket a Szent Korona tana azon legfontosabb tételéből,
hogy miképpen a király sem, a nemzet sem határozhatja meg a Szent
Koronához való viszonyát, és nem kevésbé komolyan veszik a magyar
küldetésnek a jelen viharos korunkban megfelelő azon egyéni, közösségi
feladatokat, melyek közül kiemelkedik a nemzeti engesztelés.
A rendi gyűlésen elsőként Bakos Batu nagymester
vezetésével került sor
a felmerülő kérdések
megtárgyalásával. Ünnepi szentmisét
mutatott be a
dunapataji római katolikus templomban Bábel Balázs
kalocsa-kecskeméti
érsek több magyarországi, felvidéki és
erdélyi oltártestvérével együtt.
Szentbeszédében a nemrégiben közzétett
Magyar Katolikus Püspöki Kar
körlevelére érkezett reakciókat tárta
a hívek elé, amely az újpogányság
kérdésével foglalkozik.
A szentmise végén egy erdélyi lovag és egy erdélyi dáma tett esküt és
ezáltal a a Magyarok Nagyasszonya, Világ Győzelmes Királynője Szent
Korona Lovagrendjének tagjaivá váltak.
Végezeteül emléklapot vehetett át a szentmise
végén Hummel Gizella ötvösművész a Szent
Korona hiteles méretarányos másának
elkészítője a Vitézi Rend jelenlevő
képviselőitől.
A felvidéki rendtartomány újoncai
előreláthatólag november 29-én Pécsett
tehetnek majd fogadalmat.
Pázmaneum
Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról:
|
|
|
|