A csallóközi Mária-kegyhely forrásánál
Június
23-án került sor a csallóközi
búcsújáró helyen a Szentantali
vérrel könnyező Szűzanya főbúcsújára.
A különféle egyházközségekből
érkező magyar hívők a hódolatukat jöttek
kifejezni a csodatévő
Szűzanyának, akinek képe 294 éve könnyezett
ezen a helyen s hogy az
ünnep alkalmából együtt kérjék a
Szűzanya közbenjárását, együtt
imádkozzanak, ünnepeljenek.
Az búcsú rózsafüzér
imádsággal kezdődött. Azt követte a
közös
keresztútjárás a templom melletti
Kálvárián, majd az ünnepi esti
dicséret a templomban a Szent Szűz tiszteletére. A
délután folyamán a
lelkek megkönnyebbítésére várók
számára gyónási lehetőség is volt,
így
az adott feltételek mellett teljes búcsút
nyerhettek a hívek.
Az ünnepélyes bevonulás után a
szabadtéri oltár mögött elhelyezték a
Mária képet, majd 19 órakor kezdetét vette
a főpapi szentmise, melyet
Mons. ICDr. Zvolensky Szaniszló pozsonyi érsek mutatott
be 28
oltártestvérével. Szaniszló érsek
atya a szentmisét magyar nyelven, a
szentbeszédet pedig szlovák nyelven mondta.
Homíliájában a csodatévő
Madonna kapcsán a velünk naponta megtörténő
csodákra, megtérésekre
hívta fel a figyelmet. Mindnyájan csodásan
újraszülethetünk a
Szentlélek által, aminek most is szemtanúja
voltam, amikor láttam a
gyóntatószékek előtt megtisztulni
vágyó zarándokok hosszú sorát, s
így
újraszületve boldogan magunkhoz fogadhatjuk az Urat –
mondta. Mahulányi
József püspöki helynök, ipolysági esperes
magyar nyelvű szentbeszédében
az igazi szabadság meglelését hangsúlyozta.
A tékozló fiú példáján
összehasonlította a modern világ relatív
szabadságát – amely
tulajdonképen öröm nélküli rabságba
dönt a pótértékek hajszolásával
–
az igazi szabadsággal, melyet csak Teremtő Urunk
szeretetében lelünk
meg. Úgy, mint a tékozló fiú talált
boldog menedéket atyjánál,
nyomorúságos, szabad sorsa után.
A szentmise végén felajánló imát
mondtunk az oltárra kihelyezett
Szentség előtt a papok éve megkezdése
alkalmából. A már hagyományos
gyertyás körmenet után, visszatérve a
templomba következett a az
oltáriszentséggel való áldás latin
nyelven és a himnuszok. Az
ereklyetiszteletet követően diavetítéssel
egybekötött előadásra került
sor a budapesti Horváth Zoltán György
vezetésével a Kárpát-medence
könnyező Mária – képeiről. A hívők a
szentségimádás után éjfélkor,
szentségi áldásban részesültek.
Sranko László helyi plébános
áldozatkészségének és
eredményes
munkájának köszönhetően az Ő általa
alapított helyi énekkar
közreműködésével, szép énekeivel
növelte az áhítatot, fényesítette,
emelte az ünnepet. A szép ünnep befejeztével
remélni lehet, hogy
mindazt a kegyelmet, gondolatot, ösztönzést, amit a
zarándokok e
kegyhelyen magukba fogadtak, tovább tudják adni
családjuknak és az
egész hívő közösségüknek.