|
Ismét fellobant a Magyar Szolidaritás Tüze Dunaszerdahelyen Immár
második alkalommal csatlakoztunk a Magyar Szolidaitás
Tüze elnevezésű összmagyar
kezdeményezéséhez a Külföldi Magyar
Cserkészszövetség felhívására.
Augusztus 20-án Szent István királyunk
ünnepén a Városi Sport- és Szabadidőpark
területén található Trianon
emlékműnél zajlott a rendezvény.
Pontosan este 21 órakor fellobantak a Magyar Szolidaritás Tüzének lángjai Dunaszerdahelyen is. A megjelenteket Karaffa Attila, a Pázmaneum titkára üdvözölte és röviden ismertette a lánggyújtás történetét. Ezután a Felvidéki Barantaszövetség közreműködésével begyújtották a tábortüzet. A Pázmaneum titkára a szolidaritás kapcsán bejelentette, hogy az árvízkárosultak részére gyűjtést hirdetnek hamarosan. A jelenlevők magyar népdalokat énekeltek és végül nemzeti imádságunk a Magyar Himnusz eléneklésével ért véget a rendezvény. A Pázmaneum Társulás ezúton mond köszönetet Bugár Györgynek, aki a tábortűzhöz szükséges fát biztosította. Terveink szerint minden évben más és más dunaszerdahelyi polgárt kérünk fel, hogy a Magyar Szolidaritás Tüzéhez való tüzifát beteremtse. Az első évben Pázmány Zsoltnak köszönjük a fa biztosítását. A rendezvényről készült fényképek a következő linken elérhetőek: Fotóalbum Pázmaneum
|
|