
Tisztelt Alpolgármester Urak! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel köszöntöm Önöket a magyar kultúra napja alkalmából.
Több mint két évszázad telt el azóta, hogy Kölcsey Ferenc letisztázta nemzeti imádságunk, a Himnusz kéziratát. Ennek tiszteletére ünnepeljük 1989 óta január 22-én a magyar kultúra napját. Azóta ez a nap emlékeztet bennünket arra, hogy mi is részesei, formálói vagyunk egy olyan örökségnek, amely 1100 éves múltra tekint vissza, és amely mind a mai napig erőt és reményt ad nekünk, magyaroknak szerte a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt.
Oravecz Imre, Kossuth-díjas költőnk rendkívül pontosan megragadta a kultúra jelentőségét, amikor azt mondta: „A haza szűnik meg, ha megszűnik a centrum, a kultúra, amelybe az ember beleszületett.” Mi, magyarok, talán mindenkinél jobban érezzük ennek igazságát, hiszen közös kultúránk tartott meg bennünket az elmúlt száz évben, és ma is ez testesíti meg nemzeti összetartozásunkat. Ez az a hatalmas szellemi örökség, amely egybefonja múltunkat és jelenünket, és amely reményt ad egy szebb magyar jövőre. Ezért fontos, hogy minden nap tegyünk róla, hogy a kultúra ne csupán hagyomány, hanem élő, folyamatosan formálódó és fejlődő valóság legyen.
Magyarország Kormánya részéről ezért feladatunknak, sőt kötelességünknek érezzük a magyar kultúra életben tartását, ezért támogatjuk a magyar kulturális intézményeket szerte a Kárpát-medencében és a világon mindenütt, ahol életerős magyar közösségek vannak. Célunk, hogy minden nemzettársunk, éljen bárhol a nagyvilágban, megélhesse magyarságát, használhassa anyanyelvét és közösségben, intézményes keretek között ápolhassa ősei hagyományát. Éppen ezért itt, a Felvidéken is támogatjuk a magyar kultúra védelmezőit: a hagyományőrző szervezeteket, a népzene- és néptánc művelőit és a magyar színházakat is. Minden olyan szervezetet, amely helyi szinten tesz a magyar nyelv védelméért és a nemzeti identitás megerősítéséért.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak azért, hogy ma együtt ünnepelhetek Önökkel itt, a Csallóköz szívében. A Pázmaneum Polgári Társulás által kezdeményezett, mára már hagyománnyá vált gálaest minden évben méltó ünneplése nemzeti kultúránknak és magyarságunknak. Kívánom, hogy mindig legyen alkalmunk ünnepelni itt, Dunaszerdahelyen, ahol mi is részesei, sőt formálói lehetünk nagyszerű szellemi örökségünknek. Biztosíthatom Önöket arról, hogy a magyar kormány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság részéről a jövőben is aktív résztvevői kívánunk maradni ennek a feladatnak, hogy 2025-ben is közös erővel építsük és erősítsük nemzetünket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi, magyarok egy felbecsülhetetlen értékű, 1100 éves kultúra örökösei vagyunk. Ezer éves múltunk során az elnyomásban, a szétszakítottságban és a legnagyobb kilátástalanság közepette is képesek voltunk megőrizni, sőt, gyarapítani ezt a kincset. Legyünk büszkék magyarságunkra! Azonban hogy méltók is legyünk erre az örökségre, meg kell mutatnunk, hogy mi is képesek vagyunk éltetni, továbbadni azt az utánunk következő nemzedékek számára, hogy Ők is részesei lehessenek ennek a különleges élménynek, amelyet magyar kultúrának nevezünk. 2025 a nemzetpolitikában a jövő nemzedék éve. Magyar jövő pedig csak ott van, ahol van magyar szó, magyar zene, magyar tánc. Ahol jön mindig újabb nemzedék, amely akarja megismerni, felfedezni és újraértelmezni magyarságát.
Kívánom, hogy a Csallóközben, itt a Felvidéken legyen mindig utánpótlása a magyar kultúrának, amely nemzetünk sokszínűségét gazdagítja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!