Dunaszerdahelyen került sor a Romzsa Tódor c. film ősbemutatójára február 25-án, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ kamaratermében a Pázmaneum Társulás, a Dunaszerdahelyi Római Katolikus Plébánia, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Mathias Corvinus Collegium - Felvidék szervezésében.
A színültig megtelt kamaraterem arról tanúskodott, hogy szükséges és fontos a magyar szentek és boldogok életútjának megismerése, valamint a keresztény értékek melletti kiállás a XXI. Században is.
A megjelenteket és a film rendezőt, Bokor Attilát a Pázmanezm Társulás elnöke Karaffa Attila üdvözölte és köszönetét fejezte ki, hogy a Csallóköz szívébe látogatott el a magyar történelmi film rendezője és forgatókönyvírója. Valamint azt is, hogy az itt élők elsőként nézhették meg a vártanú püspök életéről és hitvallásáról készült alkotást, amely tanúságtétel és hitvallás is egyben. Ezekre az értékekre pedig a mai korban különösen szükség van.
Feszült csend és a végsőkig meghatott közönség jellemezte a film vetítését. Bepillantást nyerhettek a jelenlevők Boldog Romzsa Tódor püspök küzdelmeibe, bátor helytállásába, de a kórházi ágyon megbocsátó emberszeretetébe is.
A film vetítése után közönségtalálkozóra került sor, amelynek keretén belül a filmrendezővel a Pázmaneum Társulás elnöke beszélgetett, aki az alkotás előzményeiről, a történelmi hitelesség fontosságáról és a film üzenetéről kérdezte az Egyesült Államokban végzett Bokor Attilát.
A beszélgetésből megtudhatták a megjelentek, hogy a munkálatokban több hazai keresztény egyház, vallástörténeti szakember és egyházi vezető is segítő jobbot nyújtott, akik jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a film egyszerre szolgáljon emlékezésként, tanúságtételként és lelki megerősítésként a leendő nézőknek. Amit a dunaszerdahelyi filmvetítés is megerősített. Bokor Attila, a film rendezője kifejtette, hogy Romzsa Tódor története napjainkban is sok tanulsággal szolgál. Személye összetartotta a különféle nemzetiségeket. Nem számított, hogy ki ukrán, orosz, magyar, vagy szlovák. Csak a közös hit, ami a béke, a közösség egységének alapja volt. A szovjetek ezt akarták megszüntetni, mert ahogy a történelemben oly sok nagyhatalom, ők is féltek az erős közösségektől.
Végezetül dr. Bozay Krisztián dunaszerdahelyi esperes-plébános mondott imát és megáldotta jelenlevőket. A közönség imalapot vehetett át, amely emlékül szolgál Boldog Romzsa Tódor püspök és vértanú tiszteletére.
ppt
fotók: Rózsár Vince