A kiadványt lapozgatva számos olyan személyiség életútja tárul elénk, akik az elmúlt évszázadokban a Csallóközhöz kötődtek. A szabadságharc időszakából az a báró, akit vakmerő haditettei miatt Aradon halálra ítéltek, ám elkerülte a vértanúk sorsát. Olvashatunk arról a bátor plébánosról, aki az egyik csallóközi ütközet helyszínén látta el a sebesülteket. Megismerhetjük azt a régen elfeledett ügyvédet, aki Bem seregében harcolva vett részt a „magyar thermopülai csatában”. A szerző jeles ősökről is szól, akik között ott találjuk a szigetvári ostrom leíróját, illetve Széchenyi István mellett a Magyar Tudományos Akadémia létrehozóját, valamint Pozsony vármegye utolsó magyar főispánját, a csángómentő csallóközit, de az első magyar illóolajgyár megalapítóját, a gyógyszerészek atyját vagy éppen a dobostorta megalkotóját. További érdekes sztorik mellett olyan eseményeket is megismerhetünk, amelyekről eddig egyáltalán nem szóltak, vagy csupán szűk szakmai körben beszéltek.
„Darnai Zsolt is ragaszkodik a mi közös gyökereinkhez, a mi közös múltunkhoz, örökségünkhöz. Időt nem kímélve gyűjtötte össze a múlt csallóközi csillámait. Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el ezt a könyvet, mert ez a mi közös örökségünk.”
Jezsó Ákos (író, újságíró)
„Történelmi témájú munkáról nem szokás ilyen megállapítást tenni, de ebben az esetben elmondható, hogy a sztorik olvasása a krimikhez hasonlóan egyfajta izgalmat, felfokozott lelki állapotot tartogat az olvasó számára.”
Burján Imre (tanár, helytörténeti kutató)
„Kiválaszt egy-egy témát, egy-egy neves személyiség életútját, a Csallóközhöz, az adott településekhez kötődő jelentőségét, amelyet aztán jó arányérzékkel, érdekesen elmesél. Történészként mindig törekszik az alaposságra, pontosságra, ugyanakkor közérthetően, bárki számára érthetően és élvezhetően írja meg ezeket.”
Nyáry István (családtörténész)