Boldog Károly királyra emlékeztek Ipolyvisken

Október 20-án az Ipoly-mentén folytatódott a Felvidéki Imakilenced következő, immár 6.  állomása, amelyet a keresztény magyarság lelki megújulásáért tartanak a felvidéki magyar közösségekben.

Az imanap a Pázmaneum Társulás és az Ipolyviski Római Katolikus Plébánia közös szervezésében az ipolyviski Antióchiai Szent Margit templomban valósult meg.

A lelki program a rózsafüzér elimádkozásával kezdődött, melyet Dr. Schmatovich János győri kanonok, professzor emeritus előadása követett a történelmi Magyarország címeréről valamint a Szent Korona beszélő jeleiről és tanáról. Elmélkedését az – ünnepi koncelebrált szentmise prédikációjában folytatta, melyben Boldog Károly életpéldáját tárta a hívek elé ereklyéjének jelenlétében.

A szentmisén részt vettek az esperesség lelkiatyái, ministránsai és szép számban a környékbeli falvak hívei is.

Lormusz János lelkiatya köszönetét fejezte ki valamennyi résztvevőjének: oltártestvéreinek és híveknek egyaránt, hogy megtiszteltek jelenlétükkel és együtt imádkoztak nemzetünk lelki megújulásáért.

Az imanap záróakkordjaként a  jelenlévők tiszteletüket tehették Boldog Károly ereklyéje előtt.

Belák Anna/Pázmaneum

További fényképek itt:
https://www.facebook.com/pg/Ipolyviski-R%C3%B3mai-Katolikus-Pl%C3%A9b%C3%A1niak%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g-1813408122301820/photos/?tab=album&album_id=2121149371527692&__tn__=-UC-R

2019. 10. 22.|Tags: |