A komáromi Szent András plébániatemplomban került sor június 28-án a felvidéki magyar katolikus iskolák díjátadással egybekötött országos tanévzáró ünnepségére és a fiatal katolikus családok országos találkozójára.

A hálaadó szentmisét Nagy Péter plébános-iskolalelkész mutatta be, a szentbeszédet  Zsidó János féli esperes-plébános tartotta.

A szentmise után, a díjátadás előtt beszédet mondott Madarász Róbert, a Patrona Nostra Kht. igazgatója, valamint Menyhárt József, az MKP elnöke és Kiss Beáta, az MKP oktatási és kulturális alelnöke is.

Bővebb beszámoló:

http://www.hirek.sk/itthon/20170628161953/Kozos-tanevzarot-tartottak-a-hazai-magyar-katolikus-iskolak.html

PaedDr. Madarász Róbert, a Patrona nostra Kht. igazgatójának ünnepi beszéde:

Főtisztelendő esperes és iskolalelkész urak, tisztelt elnök úr, alelnök asszony, kedves kollégák, diákok, drága vendégeink!

Nagy tisztelettel üdvözlök mindenkit a Felvidéki Katolikus Iskolák Tanévzáró Ünnepségén. Be kell vallanom, hogy nem kis meghatottságot érzek, mikor végignézek e sokszínű sokaságon, a felvidéki katolikus iskoláink küldöttségein. Örülök, hogy elfogadtátok a meghívásunkat, s eljöttetek, nem kis áldozatot hozva azért, hogy ma a komáromi Szent András-templom ódon falai közt találkozhassunk, együtt lehessünk, s közösen imádkozhassunk iskoláinkért, az otthonmaradottakért, felvidéki magyar közösségünkért, s minden magyar testvérünkért. Szádudvarnok, Szepsi, Ipolyság, Palást, Óvár, Ipolyhídvég, Gúta, Dunaszerdahely, Tardoskedd, Párkány és Komárom ma itt van általatok. Vannak, akik több száz kilométert utaztak azért, hogy létrejöjjön ez a találkozó, s közösen adhassunk hálát az Úrnak a befejeződő iskolai évért, a barátokért, a megélt örömökért, a megpróbáltatásokért, s minden egyes megélt pillanatért. Köszönöm a hozott áldozatot, örülök, hogy itt vagytok – köszönöm, hogy eljöttetek hozzánk!

Történelmi időket élünk, bár nem mindig vagyunk annak tudatában, hogy az éppen átélt percek történelmi idők. Gondoljunk arra, hogy a sokszor feltett szülői kérdésre, hogy „mi volt ma az iskolában”, a leggyakrabban kapott válasz az, hogy „semmi”. Ilyen az emberi természet, különösen az iskola ingergazdag környezetében nehéz felfigyelni az élet nagy pillanataira. Nem is csoda: matematikát tanulunk, idegen nyelveket, nagy tudósok elméleteit, a bogarak testfelépítését, s még sok-sok egyebet is, s nem marad időnk odafigyelni a környezetünkben élőkre, a szeretteinkre, a világunk változásaira. Ezt a modern kori vakságot próbálják orvosolni a maguk szerény eszközeivel keresztény iskoláink. Emlékszem, hogy gimnazistaként milyen magától értetődő természetességgel vonultunk ki az utcára, mentünk csörgetni a kulcsokat, s éltük át a rendszerváltás zavaros időszakát. S így volt jó néhány évvel később élő láncot alkotva a két Komárom között az uniós csatlakozás pillanataiban is. A kor nagy eseményeit valóban csak évek távlatából lehet szemrevételezni, értékelni, s megérteni azt, milyen sorsfordító történések részesei voltunk. Különösen fejlett érzékszervek kellenek ahhoz, hogy az ember észrevegye az idők jeleit, a csillagok fordulását, s Isten szüntelen munkálkodását a világban.

Pedig a nagy Mester műve felfedezhető minden fűszálban, a csillagok zenéjében, az élet minden szépségében, s talán abban is, hogy ma itt együtt vagyunk. Éles fül kell hozzá, a lényeget meglátó szem, s elmélyült odafigyelés. Ezek mind-mind olyan tulajdonságok, melyeket a munka, a tanulás, s az Istenhez való odafordulás, az ima alakítanak ki az emberben. Ahogy az áramló víz vájja a köveket egyre mélyebb mederré, úgy alakítja a kiáradó Szentlélek is az ember mindennapi életét, a tetteit, s az egyéniségét. Erről is szól a katolikus oktatás, a keresztény szellemiségű nevelés.

A II. világháborút követően, mikor az utolsó magyar egyházi iskolákat is bezárták, reménytelennek tűnt, hogy a magyar szó, s a keresztény szellemiség újra betöltse azokat. Kevesen hittek a tegnap égi nevenapját ünneplő Burián László atyának is, aki szelíd szóval haláláig hirdette, hogy hinni kell a szeretet végső győzelmében… Kevesen bíztak az iskoláinkat újraindító lelkes férfiakban és nőkben is, akiknek a hitéért és áldozatáért ma is hálával tartozunk. Felismerték az idők jeleit, kijárták az engedélyeket, felülemelkedtek az elutasításokon, s a romokat végül Élettel töltötték meg. Lassacskán újraindulhattak iskoláink, s már úgy tűnt, hogy visszaáll a rend – de megint fordult a sors kereke. Szétszóródtunk. Egyházmegyéink újrafelosztásakor ismét el kellett válnunk, s az addig szoros kapcsolatok elgyengültek, az esetleges problémák és örömök pedig kis híján magánüggyé váltak. A keresztény jövő magányos harcosaivá lettek az intézményeink, keresztény közösségeink –  dacolva nyelvtörvénnyel, gazdasági problémákkal, népességfogyással, s a pénz- és sikerközpontú közgondolkodással.

Ma nemcsak a befejeződő tanévért adunk hálát Istenünknek, hanem azért is, hogy öt egyházmegyéből összegyűjtött minket, hogy ismét egymásra találjunk, megfogjuk egymás kezét, s azt el nem eresztve munkálkodjunk tovább együtt, egymásért. Vannak köztünk óvodák, kisebb és nagyobb iskolák, különböző szervezettségű iskolaközpontok, városi intézmények és falusi közösséget kovászként összetartó és megtartó kisiskolák. Egyikünk sem alávalóbb vagy fontosabb mint a másik, mindegyikünk alapvető és nélkülözhetetlen eleme a felvidéki magyar társadalomnak, s a közös jövőnknek is.

Úgy mondják, Mindszenty József, bíboros, hercegprímás gyakran emlegette a következőt: „Tudod, azt a téglát, amit te magad nem tettél a templomnak vagy az iskolának a falába, azt utánad soha senki oda nem teszi.” Szövetségünk, a Patrona nostra ezt az elvet követi. Segítő kezet nyújt közösségünk minden egyes tagjának, összekapcsolja a meglévő intézményeket, keresztény csoportosulásokat, s lehetőséget ad arra, hogy minden jószándékú, tenni akaró ember egymásra találjon, s közös erővel építeni és művelni tudja az Úr felvidéki, magyar virágoskertjét. Mindenkire szükség van, s mindenkinek pótolhatatlan szerepe van ebben a munkában. Rád is számítunk. Vannak teendők, melyekre csak te vagy képes, csak te vagy hivatott megtenni azt Isten segítségével. Kedves pedagógus kolléga, kedves szülő, kedves tanuló Szádudvarnokról, Szepsiből, Ipolyságról, Palástról, Óvárról, Ipolyhídvégről, Gútáról, Dunaszerdahelyről, Tardoskeddről, Párkányból, Komáromból, s az egész Felvidékről: kezedben a jövőnk – tudásoddal, imáiddal, munkáddal, kiállásoddal mutass nekünk példát, adj segítő kezet, értelmes szívet, hogy jövőnk legyen… Számítunk Rád!

Történelmi időket élünk. Ma először találkoztak a felvidéki magyar katolikus iskolák, s biztos vagyok benne, hogy nem utoljára. Hálát adtunk Istennek, s Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária pártfogását kérve hamarosan utunkra indulunk. Hova vezet ez az út? Én hiszek benne, hogy a szebb és boldogabb jövő felé. Ferenc pápánkkal vallom, hogy „ahol van öröm, lendület, akarat, hogy Krisztust vigyék másoknak, ott valódi hivatások születnek.” Én is hiszek a szeretet végső győzelmében, az összefogásban, abban, hogy jövőnk van a Felvidéken – s hiszek bennetek is, kedves fiatalok!

Köszönöm a figyelmet!

A Patrona nostra Kht. Díjainak bevezetője:

Tisztelt hölgyek és urak, kedves diákok!

Díjakat sok mindenért osztanak. Leginkább a kiemelkedő teljesítményért. Azért, ha valaki mindenki mást megelőz és legyőz; azért, ha a versenyeken – sokszor másokon is átgázolva – kiemelkedően szerepel.

A Patrona nostra Kht a keresztény értékeket próbálja díjazni. Azokat emeli ki,

• akik csendesen végzik a munkájukat, akikre mindig lehet számítani.
• Akik kitartásukkal, tetteikkel, helytállásukkal példát mutatnak nekünk.
• Akik bátorítanak, és segítik elűzni a hétköznapok bánatát
• Akik áldozatot hoznak értünk,
• Akik imádságos életükkel megszentelik napjainkat,
• Akik szelíd harcosai az általunk képviselt értékeknek.
• Akiket nagyra becsülünk, tisztelünk, s akiknek köszönetet szeretnénk mondani csendesen e díj által.

Az egyik díj a keresztény pedagógusoknak szól. Mindszenty József bíboros, hercegprímás gondolatát választottuk a mottójául, mely így szól: „Az Egyház szeretetet hirdet. Csak szeretetért érdemes élni: a magunk halhatatlan lelkéért, a családunkért, tövisutas Egyházunkért és hazánkért.”

A másik díj az általunk nagyra tartott diákokat illeti. Elismerő oklevél, mely a Szeretethimnusz soraival indokolja választásunk legfőbb szempontját, a szeretetteljes életet.

A díjakat a Patrona nostra Kht. elnökségi tagjai, Decsi Katalin, Karaffa Attila és Dr. Melicher Andrea adták át, a megjelent vendégekkel együtt.

A díjazottak névsora: