A Jópásztor Imakilenced nyitó szentmiséjének prédikációja, amely Pozsonyeperjesen hangzott el

Krisztusban kedves testvérek, az Imakilenced résztvevői!

A Jópásztorhoz jöttünk fohászkodni. Jópásztor vasárnapja előtt kilenc napon keresztül imát végzünk. Jó pásztorokért könyörgünk, olyanokért, akik vezetik Krisztusnak a nyáját. Maga az Úr Jézus is pásztorként vezette és vezeti az övéit, és ugyanakkor kiválasztott pásztorokat, akiknek feladata, hogy ma is közvetítsék az ő kegyelmét, hirdessék igéjét, kiszolgáltassák a szentségeket. Pásztorokra tehát ma is szükség van.

A pásztorok feladata nagyon sokrétű a mai időkben is. Az ige hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása, Isten irgalmának közvetítése az emberek felé. Ezen feladatok sok-sok akadályba is ütköznek. Hiszen Krisztus apostolait is üldözték, és igyekeztek lehetetlenné tenni az igehirdetésüket. Sokszor minket is akadályoznak talán külső akadályok ebben vagy éppen a saját tehetetlenségünk, gyengeségünk teszi az igehirdetést kevésbé hatékonnyá. Most ebben a válságos helyzetben is megtalálja azonban az Egyház a módját, hogy szóljon a híveihez. Ha jelenleg még egyelőre személyesen az istentiszteleteken, szentmiséken nem is vehetünk részt, de mégis van eszközünk arra, hogy továbbítsuk az Isten igéjét, Jézus üzenetét ebben a formában is. Imádkozzunk azért, hogy továbbra is legyenek pásztoraink, főpásztoraink, és ők jó pásztoraink legyenek.

Egy történet elbeszéli, hogy Szentföldön járó turisták látták, hogy a pásztor legelteti a nyáját és a juhok szépen engedelmeskednek neki. Amikor a pásztor megszólította a juhokat, az ő szavára elindultak. Erre az egyik turista is megpróbálkozott ezzel. Ő is felvette a pásztornak a subáját, kucsmáját. Ő is mondott egy szót a juhoknak. Ugyanazt, amit a pásztor, de a juhok meg sem mozdultak. Azért, mert az nem az ő pásztoruk volt, nem ismerték meg a hangját, nem értették meg a hangját. Ezért az is fontos, hogy értsük meg a pásztornak a hangját, hogy a mi nyelvünkön beszéljen. Az Egyház igyekszik a mai kor nyelvére lefordítani mindazt, amit kétezer évvel ezelőtt meghirdettek Krisztus és apostolai. Ugyanazt az igazságot hirdetik, de ugyanakkor a kor nyelvéhez, kultúrájához igazítva. Nem csak valamilyen emléket őriz az Egyház, mert nem egy múzeum, hogy a régmúlt időknek a kellékeit mutassa meg az istentisztelet keretében. Az Egyház Krisztus élő igéjével az emberekhez szól, az emberekhez fordul.

A II. Vatikáni Zsinat óta ezért is fontos volt, hogy ismét a nép nyelvén szólt a liturgia, ismét a nép felé fordult a pap. Az is fontos, hogy érthető legyen az üzenet azon a nyelven, amit mi értünk. Ezért imádkozunk mi magyar papi hivatásokért, magyar főpásztorért. Általánosságban természetesen imádkozunk minden papért, szerzetesért. Hiszen az Egyháznak mindenhol szüksége van igehirdetőkre, lelkipásztorokra. De nekünk, magyaroknak itt a Felvidéken különösen szükségünk van saját papjainkra, saját főpásztorra, akinek értjük a hangját, aki a mi szívünk szerint szól hozzánk. Az idegen hangjára nem hallgatnak a juhok. Kérjük a mai szentmisében és majd a Komáromi Imanapon is az Urat, hogy olyan hangot hallhassunk, amely a szívünkhöz szól. Amelyet megért Krisztusnak a felvidéki magyar nyája. Sok-sok példaképünk van, akik ebben utat mutatnak számunkra.

Lénár Károly atya a Komáromi Imanapoknak a szellemi vezére volt az, aki hosszú időn keresztül megtartotta ezt a kezdeményezést. Fontosnak tartotta és buzdította az embereket a kitartó imára. Az imanapokon ezrek imádkoztak, a Klapka-téren vagy a Szent András templomban. 53 000 aláírást gyűjtöttek össze a magyar főpásztorért, amelyet Rómába vittek a Szentatyának. 30 éven keresztül a Komáromi Imanap szándéka változatlan maradt, és bár ebben az évben az internet segítségével vehetünk részt az imanapon, de mégis a szándék megmaradt, a szándék aktuális. Továbbra is kell imádkoznunk magyar papi és szerzetesi hivatásokért és magyar főpásztorért. Ez nem egy követelés, nem egy különleges kérés, hanem csak az, ami az igazság szerint nekünk jár. Isten adta jogunk, hogy magyar nyelven hallgathassuk Krisztus igéjét, hogy legyenek saját magyar papjaink, hogy legyen saját magyar püspökünk. Lénár Károly atya buzdításai közül idéznék egyet, amely különlegesen aktuális és a kitartó imára buzdít bennünket.

A 13. Komáromi Imanapon mondotta: „Ne adjátok fel! Ismeritek a történelmünket, mikor az ellenség nem tudta bevenni a várat, hiába ostromolta. Próbálták kiéheztetni a hősies védőket, de akkor sem adták meg magukat. Gondoljatok az Egri csillagokra, a hősökre, az egri nőkre, az egri édesanyákra! Magyar édesanyák, magyar nagymamák, a magyar plébániák már régóta éheznek. Nincsenek papjaink, nincsen főpásztorunk. Zörgessétek a mennyország ajtaját, a Szlovák Püspökkari Konferencia ajtaját magyar papi és szerzetesi hivatásokért, de különösen magyar főpásztorért. Ne nyugodjatok bele a magyar pásztorok utáni éhségbe, ne adjátok fel!” Ezt kéri tőlünk Lénár Károly atya, ezt kéri tőlünk az Úr is. Ezért ad számunkra példaképeket. Olyanokat, mint maga Lénár Károly is volt, aki a kommunizmus ideje alatt is bátran hirdette Krisztus igéjét, kiállt magyar hívei mellett.

Hasonlóan példaképünk egy olyan főpásztor, mint Mindszenty József bíboros volt, aki a krisztusi igazságot képviselte a gonosz hatalmával szemben. Neki is sokat kellett szenvednie, de felajánlotta szenvedéseit magyar népéért. Lénár Károly atya halálának a 15. évfordulójára emlékezünk ebben az évben, Mindszenty József bíboros, hercegprímás halálának pedig 45. évfordulójáról emlékezünk meg.

Kérjük az Urat, hogy a nyomukban támadjanak bátor papok, akik viszik a keresztet, Krisztus keresztjét, hirdetik Krisztus igéjét mindenkinek, minden nemzetnek. Nekünk, magyaroknak különösen fontos, hogy a mi magyar népünkhöz eljusson ma és mindig Krisztus igazsága, hogy ez áthassa nemzetünket s alakítsa Krisztuséhoz hasonlóvá lelkünket. Ámen.

(Pozsonyeperjes, 2020. április 25., Karaffa János atya)