„Magyarok szenvedő Krisztusa” – Hetényi József, Esterházy János egykori fogolytársa a Gulágon ezzel a kifejezéssel jellemezte a mártír gróf személyiségét és életét. Ha a 60 évvel ezelőtt a mirovi börtönben elhunyt egyik legnagyobb felvidéki magyar személyiség életét áttekintjük, valóban helytállónak fogjuk találni ezt a megállapítást.
Esterházy János önzetlenül áldozta fel életét embertársaiért, bátran közdött az emberi jogokért, igazságosságért és a békéért. Kezdettől fogva kiállt a magyar kisebbség egyenjogúsága mellett, és figyelmeztetett a csehszlovák állam kisebbségekkel szembeni asszimilációs törekvéseire. 1936-tól az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnökeként lépett fel a jogtalanságok és a nacionalista elnyomás ellen.
A Tiso vezette szlovák fasiszta csatlósállam idején Esterházy rendíthetetlenül küzdött tovább a nemzetiségi és emberi jogokért. Ő volt a pozsonyi parlament egyetlen olyan képviselője, aki nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló 1942-es törvényt.
A háború embertelensége idején is a keresztény hit buzgó megvallója, az üldözöttek önfeláldozó és bátor védelmezője volt minden veszély közepette. Felemelte szavát mindennemű (nemzetiszocialista és kommunista) diktatúra és jogtiprás ellen, ellenségként kezelték és letartóztatták előbb a nyilas, majd később a kommunista gonosztevők is. A gróf 1945-ben Nyugatra menekülhetett volna, de nem hagyta el övéit, az ő szűkebb és tágabb értelemben vett családját. Tudatosan vállalta a mártíriumot, amint arról egy korábbi írásában prófétai szavakkal vallott:
„Mi a történelmünkből megtanulhattuk azt is, hogy csak az olyan törekvés jut diadalra, melynek mártírjai vannak. Végtelenül komoly és rendkívül súlyos időket élünk, amelyekben fokozott a felelősségünk Istenünkkel, nemzetünkkel, családunkkal, utódainkkal és magunkkal szemben. De vállaljuk ezt a felelősséget. Nem fogunk sem megtörni, sem helytelen utakra tévedni. Nem fogunk összeütközésbe kerülni sem az isteni, sem az emberi törvényekkel, mert rendületlen a bizalmunk és hitünk az isteni igazságban. Bízunk a magunk erejében és emelt fővel hirdethetjük, hogy lelkiismeretünk tiszta, becsületünk érintetlen, nem vétettünk senki ellen és csak azokat a jogainkat követeljük és védjük, melyeket már a múltban kiharcoltunk és amelyek feltétlenül megilletnek minket. Ha szenvednünk kell magyarságunkért, panasz és zokszó nélkül tesszük ezt, mert mentül szilárdabban állunk ilyen körülmények között, Isten adta jogaink alapján annál értékesebb tagjai leszünk a nagy magyar közösségnek és annál eredményesebben tudjuk majd szolgálni Isten segítségével örök magyar céljainkat.”
(Esti Újság, 1939)
Keresztényként és magyarként is tanúságtévő életet élt. Példát mutatott arra, hogyan őrizzük és erősítsük a keresztény magyarságot. Őt is utolérte a próféták sorsa, bátor kiállásáért és megingathatatlan erkölcsi állásfoglalásáért gyalázták és támadták a keresztény- és magyargyűlölő erők, meggyilkolták, de mégsem tudták elhallgattatni. Üzenetét ma is továbbadják azok, akik maguk is erőt merítettek és merítenek keresztjéből és életpéldájából.
Esterházy János a 12 évig tartó fogsága idején mindig elfogadta Isten akaratát s még másokat is megerősített, felajánlva értük szenvedéseit. A celldömölki származású fiatal Hetényi József is erőt tudott meríteni a Gulag poklában Esterházy János hitéből és atyjaként tekintett rá. A későbbiekben számtalanszor tanúságot tett mások előtt is a mártír gróf hitvalló életéről. Egyik visszaemlékezésében így ír erről:
„Szavai és magatartása, egyszóval életpéldája egy teljesen új világot nyitott meg előttem. Mintha új reményt kaptam volna az élethez és benne hitet ahhoz, hogy ki kell bírnom a fogság minden szenvedését, hogy hazakerülhessek egyszer. Ő maga is rendületlenül bízott hazakerülésében. Csodálatos és emberfeletti hitével példát adott minden rabtársának. János bácsitól én, a dunántúli árva fiú, nemcsak történelmi leckét kaptam együttlétünk ideje alatt. Leckét kaptam a magyarsággal való együttérzés és felelősségvállalás megindító példájából is. Bár önmaga helyzetét mindig szűkebb családja, a felvidéki magyarság helyzetéhez mérte, féltő aggodalommal beszélt a nagy magyar család sorsáról, jövőjéről is. Arról beszélt nekem, hogy bárhol vagyunk a világon, mindenütt ehhez a nagy családhoz tartozók vagyunk. Ezért kell, hogy éljünk, dolgozzunk, és ha kell,
szenvedjünk is. Biztos voltam abban, hogy szenvedéseit is felajánlotta ezért a népért. Az én szememben János bácsi ott, a szovjet gulagok poklában a magyarság szenvedő Krisztusává magasodott. Rabtársai szemében az igaz, hűséges Krisztuskövetés példájává magasztosult.” (Kapiller Ferenc: “A Magyarok szenvedő Krisztusa” : Hetényi József beszél. In: Vasi Szemle, 2009. 4. sz. pp. 405-426.)
Most az Úr hívó szavára egykori rabtársa és lelki gyermeke követte Mesterét és Atyját az Örökkévalóságba és mindketten onnét vigyázzák a mi földi zarándokutunkat, könyörögve a keresztény magyarságért s különösen a felvidéki magyarokért.
A Pázmaneum Társulás Esterházy János halálának 60. évfordulójára emlékezve 2017-et Esterházy-emlékévvé nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet Esterházy János szellemi nagyságára, aki az önfeláldozás nemes példáját nyújtja az egész magyarság és minden jóakaratú keresztény ember számára.
Esterházy János mártíriuma és Hetényi Józsi bácsi hitvallása adjon nekünk erőt, hogy mindig kiálljunk az igazság s a krisztusi értékek mellett, ahogy azt ők is minden megpróbáltatás közepette meg merték tenni.
Segítsenek minket ebben azok a verssorok, amelyeket Esterházy János halálának 50. évfordulójára írt hű rabtársa, a 89 évesen elhunyt Hetényi Józsi bácsi:
Emlékezés a fél évszázada elhunyt gróf Esterházy Jánosról
„Mi mindnyájan ma gróf Esterházy Jánosra,
S halálának ötvenedik évfordulójára,
Tisztelettel, mint „Mártírunkra“ emlékezünk.
Ki volt és marad évszázadunk igaz magyarja.
Ő, aki életét adta hősként, mert népét és hitét,
Soha semmi áron, senki előtt gyáván, meg nem tagadta.
Szeretetét, helytállását, örökségként reánk hagyta,
A rab magyar „Mártír“ korunk tisztelt hősi halottja.
Ebben a földi világban, hol még igazi honfi szív dobog,
Március idusán minden becsületes polgár azért háborog.
Igazságot és szebb jövőt, melyért Esterházy életét adta!
Ezt akarja e Honnak is minden élő, küzdő szorgos tagja.
A nyolcvan éves egykori rabtársa a szibériai haláltáborból,
Ki túlélte, nevelő János bácsijára mint apjára úgy emlékezik.
Ki szerető mosolyt küld felénk, régi ismerősként egy Másvilágból,
Mert ki Őt ismerte, azokról Ő,
a „Magyarok Szenvedő Krisztusa“ el nem feledkezik.“
ThDr. Karaffa János, a Pázmaneum Társulás védnök-elnöke
Ajánlott hír: http://www.pazmaneum.com/elhunyt-hetenyi-jozsef-esterhazy-janos-rabtarsa/
