Az 1949. február 3-tól 8-ig tartó nagy kirakatperben egy testileg-lelkileg agyongyötört embert állítottak a bíróság elé, aki minden képtelen vádat beismert. Beismerte, hogy hazaáruló, összeesküvő, valutacsempész. A világ elszörnyedt. Ha lehet így mondani: a hideg végigfutott az emberiség hátán. Mindszenty sorsa, a kirakatper, fogsága és elítélése — életfogytiglani börtön — megrázta az egész világot.

Húsz-egynéhány év múlva, nyugati száműzetésben a bíboros így emlékezett vissza: „Hosszú nappalokon és éjszakákon át, három orvos bevonásával, fizikailag és pszichikailag oly intenzíven preparáltak, hogy kijelentéseim és úgynevezett beismeréseim akaratom teljes ellenőrzése nélkül történtek. Csak az ítélet után, mikor már ismét börtönben voltam, tudtam meg, hogy mi mindent vallottam be.” De emlékiratainak bevezetőjében van egy figyelemre méltó mondat, s ez talán kálváriája minden részleténél világosabban mutatja, mit művelhettek vele az ÁVO, a magyar NKVD műhelyeiben: „Azt kérdezheti az olvasó, elmondtam-e mindent? Válaszom: Előadtam (e könyvben) mindent, csak azt nem részleteztem, amit a jóízlés, meg a férfiúi és papi önérzet tilt.”
A prímás perében elítéltek más vádlottakat is, akiket a per koncepciójának megfelelően a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből válogattak ki, azzal a céllal, hogy azokat is kompromittálják és mint az állam ellenségét üldözzék. A vádlott-társaknak vagy természetes, hivatalból eredő kapcsolata volt csak a prímással, vagy egyáltalán nem volt kapcsolata. S egyik vádlott sem vehetett részt összeesküvésben, mert összeesküvés sem volt. Mégis, Mindszentyt életfogytiglani fegyházra ítélték. Baranyay Jusztin cisztercita egyetemi tanárt (a szerzetesrendek későbbre tervezett felszámolásának előkészítéseként) 15 évi fegyházzal sújtották. Esterházy Pál volt földbirtokost, az „összeesküvés” finanszírozásának vádjával 15 évre, Zakár András titkárt 6 évre, Ispánky Bélát, a bíboros kitűnő papját életfogytiglanra, Tóth László főszerkesztőt 10 évi fegyházra, Nagy Miklóst 3 évi börtönre ítélték. Mindannyi ártatlan áldozat. Bűnük semmi más, mint hogy a vallásüldözés viharaiban is ragaszkodtak vallásukhoz. A Mindszenty-ügy révén a világ megértette a kommunizmus lényegét. A világ tudta, s az akkor alkotott vélemény mindmáig érvényes: a bíboros letartóztatásának nem volt törvényes alapja, a vallatás kínvallatás volt, a vád hamis, a per kirakatper és az ítélet abszurdum. XII. Pius pápa nagy nyilatkozatban kelt a magyar bíboros védelmére s meghurcolását „a vallás iránti tisztelet és az emberi méltóság súlyos megsértésének” minősítette. A háború után ez volt az első eset, a Mindszenty-per, amely még a nem sokkal azelőtt lezajlott prágai kommunista puccsnál is jobban megdöbbentette a civilizált világot.

Mindszenty letartóztatása
Karácsony másnapján reggel félelmetes kocsisor indult Budapestről Esztergomba. Décsi Gyula rendőrezredes vezeti a különítményt. Berontanak a prímási palotába, bezúdulnak a prímás szobájába. Mindszenty kéri a letartóztatási végzést. — Erre nincs szükség — veti oda hetykén az ezredes, aki még azt sem akarja megengedni, hogy a főpap elbúcsúzzék édesnyjától. Mindszenty azonban kitépi magát a rendőrök gyűrűjéből, a lépcsőházban riadtan álló anyjához rohan és mégegyszer átöleli. Másnap a pártsajtó óriási betűkkel hozta az ország tudomására, hogy „Mindszenty József esztergomi érseket hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaűzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette.” A pártlap ezt még megtoldotta ezzel: „Közönséges bűnözőt tartóztattak le.” A kommunista sajtó pergőtűze a lefogott prímás ellen egyre durvább lett, amint közölte a „nyomozati” jelentéseket. Nap mint nap ilyen nagybetűs címeket harsogott a pártlap: „Mindszenty, a hűtlen főpásztor el akarta árulni a népet.” — „Mindszenty sorozatos kémjelentésekben tájékoztatta az Egyesült Államok kormányát.” — „Külföldi cinkostársai szemtelen tagadással próbálják tisztára mosni.”
Alig pár nappal a bíboros elhurcolása után a kormány kiadta a „Sárga könyvet”, „A Mindszenty-bűnügy okmányai” c. ún. dokumentációt Mindszenty bűnösségéről. Ez is ugyanolyan rendőrpolitikai ötvösmunka volt, vagy inkább felületes férceléssel összetákolt ruhadarab, mint a Mindszenty-per előtt az összeesküvési per, s miként majd a Mindszenty-per után lesz a kommunista Rajk-per. A vádiratnak két legfőbb jellegzetessége van. Egyik: egy-egy csipetnyi és önmagában nem is büntethető igazsághoz hozzákeveri a büntethető valótlanságok nagy tömegét. A másik: eleve bűnnek nyilvánít olyan kijelentést és cselekedetet, amely egyetlen civilizált államban, egyetlen bíróság előtt sem számít bűnnek, mert a vádlottnak, ez esetben egy főpapnak hivatalával járó, természetes és közérdeket szolgáló cselekedete, vagy egyszerűen egyéni meggyőződéséből fakadó jogos és nem törvénytelen felfogása. A londoni rádió 1949. januárjában, áttanulmányozva a „Sárga könyv” közléseit, ezt mondotta: „Jellemző, hogy a rendőrség már a bírósági tárgyalás előtt megállapította, hogy a vádak bizonyítást nyertek.” Valóban, a „Sárga könyv” és a benne foglalt titkos iratok meséje díszére válhatott volna a legsilányabb ponyvaregény szerzőjének is. Halálos komolyan még azt is el akarta hitetni, hogy Mindszenty, akit a német megszállás idején a nemzetiszocialista kormány bebörtönzött, valójában fasiszta volt. Az egyik mondat: „Mindszenty Péhm József sűrű fasiszta ízű politikai szerepléseivel, különböző botrányaival már a háború előtt is felhívta magára a figyelmet.” Csak ennyire volt megalapozott — illetve teljesen megalapozatlan — a többi vádpont is. Abból, hogy Mindszenty a kanadai Mária-év alkalmával találkozott Zita volt magyar királynéval és megáldoztatta az utolsó királyi pár legkisebb lányát, Erzsébetet, vagy hogy beszélt Habsburg Ottóval, — egyszerűen legitimista összeesküvés vádját szőtték. Ha a Portugáliában élő volt kormányzó valamely szegény hazai rokona felkereste a bíborost Esztergomban, ebből a vádirat kisütötte, hogy a prímás horthysta összeesküvés élére állt. A valutaüzérkedés vádjára azt a körülményt használták fel, hogy a háború után Mindszenty amerikai segélyeket szerzett az országnak, ruha- és dollár-segélyeket fordított Caritás-tevékenységre.

A „Sárga könyv” a közismerten puritán, sőt aszkéta főpapról el akarta hitetni, hogy nyerészkedő, önző ember volt, aki „a miniszterelnöki fizetés háromszorosában megállapított javadalmazását (ugyan) nem vette fel az államtól, ugyanakkor az eddig kiderített feketén beváltott dollárösszegekért körülbelül négymillió forintot zsebelt be.” „Zsebelt be” — így írt az ország vezető főpapjáról a „Sárga könyv”, amely dokumentumokat is közölt a prímás kezeírásával. Már akkor alapos volt a gyanú, hogy ezek a „dokumentumok” az ÁVO műhelyében készült hamisítványok. A per után aztán külföldre menekült az ÁVO által foglalkoztatott két írásszakértő, Sulner László és felesége, s tanúsították, hogy ők maguk hamisították a per okmányait, s hogy tudomásuk szerint Mindszentyt a vallatások heteiben és a tárgyalás alatt vegyszerekkel preparálták. Igen, mi történt Mindszentyvel elhurcolása után? Harmincnyolc napon át tartott a kínvallatás.
Már az első éjszaka letépték reverendáját és bohócruhát adtak rá, majd kihallgatásra vitték. Décsi Gyula első kérdése a fogolyhoz az, hogy „mi a foglalkozása?”
Mindszenty válasza: — Esztergomi érsek, Magyarország prímása vagyok.
A rendőrezredes: — Mi volt azelőtt?
A hosszú kérdés-felelet végén eléje tesznek egy, a beszélgetésről felvett jegyzőkönyvet, hogy írja alá. A prímás látja, hogy tele van hamisítással. Megtagadja az aláírást.
A rendőrezredes rárivall: — Jegyezze meg, hogy itt nálunk a vádlottak nem azt vallják, amit ők akarnak, hanem amit mi akarunk. Majd a rendőrökhöz fordul, hogy vigyék el a prímást, és: — Tanítsátok meg vallani. Egy tagbaszakadt, magas, bivalynyakú rendőr elé vezetik. Ez a falhoz állítja a prímást, aztán a cella másik falához megy, majd onnan nekiiramodik, s teljes lendülettel, teljes erővel, csizmás lábával a bíboros gerincébe rúg. A bíboros a földre zuhan. Ekkor egy őrnagy jön be, gumibotot vesz elő, s elkezdi verni a bíborost, ütlegeli, a talpán kezdi s végigveri egész meggyötört testét. A prímás elájul. Fellocsolják. Újra kihallgatás. Új jegyzőkönyv. Az aláírást újra megtagadja. Újabb rugdalás, újabb gumibotozás. Ezen az első éjszakán Magyarország prímását háromszor verték végig gumibottal.
Hetekig jóformán aludni sem hagyták. A Gulag-szigetvilág minden egykori lakója szinte egyöntetűen mondja, hogy ezzel az „egyszerű” módszerrel lehet legjobban megtörni az áldozatot. Hosszantartó nem-alvás esetén — írta később maga Mindszenty — még az öngyilkosokat is meg lehet érteni. Ételébe, italába az orosz NKVD laboratóriumaiban készült vegyszereket kevertek, amelyek akaratát átmenetileg megbénították, sőt, személyiségét rövid időre kicserélték. Alkalmazták rajta az agymosás minden módszerét.
Két tévedés történt a Mindszenty-üggyel kapcsolatban. Először: tévedett Rákosi Mátyás, aki, mint egyéb diadalainál, most sem látta be, hogy a prímás felett aratott győzelme is csupán phyrruszi győzelem volt. Ő csak azt látta, hogy kikapcsolta a kommunizmus leghatásosabb ellenfelét, de nem sejtette, hogy a per bumeráng, amely 1956 őszén nagy lendülettel a magyarországi kommunizmust kólintja fejbe.
Másodszor: tévedtek azok, akik eladdig hitték azt a szovjet és kommunista tézist, hogy minden bajnak Mindszenty az oka s ha Mindszentyt eltávolítják, az egyháznak nincs mitől tartania. Tévedett mindenki, aki ilyen vagy olyan okból — haladó, békés, rugalmas, taktikázó, diplomatikus szemlélet — komolyan vette akár azt, hogy Mindszenty reakciós, akár azt, hogy nélküle a kommunista rendszer kesztyűs kézzel bánik az egyházzal. Mert az eddiginél is kegyetlenebb vallásüldözés még csak ezután indult meg Magyarországon.

A történelmi visszatekintés Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története 1945-56 című könyvéből való.

Felvidék Ma