A Könnyező Szűzanya bacsfa-szentantali kegytemplomában augusztus 26-án Amade László barokk költő emléktáblájának avatási ünnepségére került sor. A szentmise elején a helyi plébános, Schranko László köszöntötte Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek atyát, akire azért esett a választása, mivel az érsek úr mint jó gazda a magyar költészet kincseiből mindig régit és újat hoz elő. A szentmise elején mindenkit szeretettel köszöntött, a megjelent egyházi és állami méltóságokat, a színművészeket, Eperjes Károlyt és Endrédy Gábort, Nagy István orgonaművészt, Gulyás Hilda énekművészt – őket hallhattuk a szentmise után.
Köszönetét fejezte ki mindazon támogatóknak, akik hozzájárultak az emléktábla elkészítéséhez. Köszönet illette továbbá a vecsési Márkus Ferenc faipari szobrászt és munkatársait, akik Amade László emléktáblájához díszes, méltó keretet készítettek.
A szentmisét felemelővé tették a budapesti Szent István Lovagrend tagjai, akik elhozták Szent István Király kardmásolatát, valamint a Nemzetközi Szent György Lovagrend tagjai.
Balázs atya szentbeszédében jelentős századokon átsuhanva megemlékezett arról, hogy ő a 90. utóda annak az Asztrik apátnak, aki elhozta a Szent Koronát első magyar királyunknak, Szent Istvánnak. Ő ajánlott fel bennünket a Szűzanyának, aki azóta a magyar nemzet fő pártfogója. Ez a kapocs máig eleven és érezhető. A középkor első magyar írásaiban a Halotti Beszéd és Könyörgésben vagy az Ómagyar Mária-siralomban is megírják a szent asszony fájdalmát. A viharos századokban, a tatárjárás, a mohácsi csata vagy a török hódoltság idején volt egy hathatós segítőnk a mennyben, az „angyaloknak nagyságos Asszonya”, akinek a törökök által megölt Vásárhelyi András ferences szerzetes azt a verset ajánlotta, amely ma a legrégibb egyházi énekünk. Az érsek atya emlékeztetett arra, hogy sok vér folyt Buda felszabadításakor, a török kiűzetésekor, de Európában megmaradt a keresztény hit, és ezáltal nem vált Balkánná. Kiemelkedő nagyjaink, Pázmány Péter, Prohászka Ottokár, Mindszenty József is Szűz Máriát magasztalták. Végül a 18. századi Amade Lászlót említette, akinek az édesapja is költő volt.
Költőnk mint főúri nemes és katona szabadosan élt. Fiatalon megözvegyülve bánatában felcsapott lovas katonának. Rokonlelkűséget érzett Balassi Bálinttal, aki hatással volt Amade Lászlóra – ő is szerelmes, istenes, hazafias és bűnbánati verseket írt. A katolikus megújulás hatására az új korstílus, a barokk jelent meg költészetében, amely minden művészetre: építészetre, festészetre, szobrászatra nagy hatással volt. A barokk üzenete az is, hogy mi a győzelmes Krisztushoz tartozunk, s erről soha ne feledkezzünk el! – mondta az érsek atya. A liturgiában a testtartás is életérzéseket fejez ki: ülünk az Atya házában, térdelünk, mert az Isten előtt hódolunk, állunk, mert a győztes Krisztushoz tartozunk. A barokk kornak ez volt az életérzése. Sokan ma is félnek, nem mernek kiállni és tanúságot tenni. Amade László költészetében, vallásos verseiben felmutatta a katolikus hitet, az egyetemességet, amelyben benne van az Eucharisztia s a hozzá tartozó papság. Amade László arra tanít, hogy őrizzük meg magyarságunkat, kereszténységünket, katolikus hitünket. Őrizzük és adjuk tovább. Amade László idős korára megtért, az Eucharisztia élete központjává vált. Példaképévé, védőszentjévé Nepomuki Szent Jánost választotta, akit a gyónási titok mártírjaként tartunk számon. Több versében is megemlékezik róla.
A neves barokk lírikus életét Schranko László plébános atya ismertette. Részlet az életrajzból: „Elhunyt 1764. december 22-én, majd minden ceremónia nélkül eltemették a szentantali családi kriptában december 27-én. Az ünnepi gyászszertartást csak a következő év februárjában, annak 13. napján mutatták be lelke örök üdvéért a Mindenhatónak.” Ezeket az adatokat közli Amade László haláláról és temetéséről a felbári plébánia halotti anyakönyve, ahol a neves költő a család kastélyában elhunyt. A Szentantalon élő ferencesek is megörökítették a rendház Historia Domusában Amade László földi maradványainak itt történt elhelyezését.
Amade László, úri nevén várkonyi báró, Bősön látta meg a napvilágot 1704. július 26-án. Tanulmányai befejezése után Pozsonyban élt. Megházasodott, de házassága boldogtalan lett, s felesége és leánya is hamarosan meghaltak. Ezek után Amade László váratlanul a magyar lovasezredbe lépett. Másodszor is megházasodott, gazdag morva feleségétől szintén anyagi segítséget várt, ugyanakkor maradt a katonai szolgálatban. A Mária Teréziát védő nemesi felkelő seregben ezredes lett, majd a tábornok segédje.
Pintér Jenő így foglalja össze a költő vallásosságát: „Erkölcseivel jól megfér hitbuzgó vallásossága is. Oltárokat díszíttet, templomokat építtet, búcsúkra jár, ájtatoskodik, barátságot tart a papsággal. Nála ez nem tettetés, hanem a túlvilági üdvösség hitbuzgó számontartása.” Mária Terézia meghívásának eleget téve 1764-ben megjelent a pozsonyi országgyűlésen, de még ugyanabban az évben december 22-én Felbáron kilehelte lelkét. Az ő költeménye a Nagy mentsége, reménysége (187.) kezdetű, szintén Szűz Máriához könyörgő ének is. Ez éneket templomunkban rendszeresen énekeljük, hogy Amade László emléke közöttünk élő hagyomány legyen, és ne csupán puszta emlékezés. Az általa írt istenes énekeket a költő így jellemzi könyve előszavában: „…ezek nem oly fülcsiklandoztató és torokcsattogtató mesterséges világi éneklésekre vannak alkalmaztatva, hanem csak a szelíd szív igaz belső affektusinak zengő magyarázására…”
Nagypéntek estéje és nagyszombat napja az az idő, amikor a buzgó hívek ősi magyar hagyomány szerint felkeresik templomainkban a szent sírt, az Úr koporsóját. Amade László ehhez az ájtatossághoz is nyújt a bűnbánónak segítséget. Az Úr koporsójához való énekét a Szent vagy, Uram (Hozsanna) énekeskönyvünk is tartalmazza (62. ének).
Az életrajz ismertetése után elérkezett a várva várt pillanat: az emléktábla leleplezése és a koszorú elhelyezése, melyet köszönetnyilvánítás és a szentmise befejezése követett. A szentmisén elhangzottak Amade László megzenésített versei, ma már a népénektárak kiemelkedő gyöngyszemei. Közöttük a legértékesebb A magyarok Nagyasszonyához való ének: „Édesanyja, Nagyasszonya igaz magyar fiaknak, / Pátrónája, Pártfogója régi magyar hazánknak! / Tehozzád járulunk, / sírva leborulunk, / légy anyja fiaidnak!” (SzVU 286.) A szentmisén a Szent Antal Szkóla teljesített liturgikus szolgálatot.
Eperjes Károly verselésének s közben tanúságtételének vezérfonalát Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa című versének e pár sora adta: „Útálom és arcába vágom: / – Száz év, de tán kétezer óta / őrült, mocskos, aljas világ ez, / ez a farizeus Európa!” Majd Babits Mihály Eucharistia című versét adta elő, melynek kapcsán hangsúlyozta: egyedül a Nap, a Szentháromságos egy Isten táplálhat és boldogíthat bennünket, magyarokat és testvérnépeinket. „…hogy szellem és ne hús tegyen / magyarrá, s nőjünk ég felé, / testvér-népek közt, mint a fák, / kiket mennyből táplál a Nap” – írja Babits.
Majd Endrédy Gábor színművész, aki szintén a keresztény hit bátor megvallója társadalmunkban, kiválóan előadta Amade László összes istenes versét. A jelenlévők ezáltal betekintést kaphattak Amade László lelkivilágába, életébe. Amade László megzenésített költeményei Nagy István orgonakíséretével Gulyás Hilda előadásában csendültek fel barokk stílusban. Az előadóművészeknek a jelenlévők nem győztek hálálkodni. Mindnyájan azt remélik, hogy e jeles ünneplésnek lesz a jövőben folyatása, és a kis Csallóköz, sőt, ország-világ nem feledkezik meg Amade Lászlóról. Bízunk benne, hogy emléke közöttünk élő hagyomány lesz!
Kép és szöveg: Mészáros Angelika
