Nemrégiben Richard Sulík az SaS elnöke azzal a kijelentésével borzolta a kedélyeket, hogy eljött az idő beszélni az egyház és az állam tényleges szétválasztásáról. A liberális párt közösségi oldalán jelent meg először a felvetés, amelyet a párt ifjúsági tagozata tett közzé. A cél pedig a spórolás – mondják az ötletgazdák.
2012-ben Marek Maďarič akkori kulturális miniszter ugyancsak úgy fogalmazott, hogy: „Bizonyosan megérett az állam és az egyház szétválasztásának kérdése a társadalmi vitára szerint.” Láthatjuk, hogy időnként fel-felvetődik egyes politikai körökből, főleg a baloldali, liberális oldalon, hogy az államnak nem kellene olyan mértékben törődnie az Egyházakkal és teljesen felesleges akkora mértékű támogatásban részesíteni őket. De mennyi is az annyi? Ugyan miből számolják ki? Adva vannak a népszámlálási adatok, amelyben a polgárok megjelölik melyik felekezethez tartoznak. Bár ez ellen is tiltakoztak egyesek, de egyelőre ez a mérvadó.
Sulíkék 52 millió euróról beszélnek, amely fáj nekik. De belegondol-e egyáltalán abba valaki milyen munkát végeznek el az egyházak és azt lehet-e számszerűsíteni? Vagy megfogalmazódott-e már, hogy ha mindent visszaadnának az egyháznak, földet, épületeket, egyéb vagyont, akkor az milyen összeget mutatna? Mert ne felejtsük el, hogy a kommunizmusban amit lehetett azt elvettek, elkoboztak. Ugyan, hogyan tudná az Egyház fenntartani magát, ha nincs neki miből? Igen, volt kárpótlás. Sok esetben lerobbant, leélt épületeket, használhatatlan földterületeket kapott vissza az Egyház. De a közüzemi számlákat fizetni kell, a templomot, a plébániát, egyházi óvodát, iskolát fen kell tartani. Közben a Karitász szolgálata is jól jön az államnak, ill. az egészségügyi intézményekben vállalt betegápolás és még sorolhatnánk.
Az egyházi óvodák, iskolák finanszírozásánál is tudjuk, hogy nem a teljes összeget javasolják számukra, hanem csak a 88%-ot. Ez is egyfajta diszkrimináció.
Az oktatás-nevelés, a szociális gondoskodás, a társadalom formálása, az emberi értékek megőrzése és továbbadása mind az Egyházak „munkakörébe” tartoznak.
Rácz Kálmán Az Esztergomi Érsekség és Csehszlovákia vagyoni vitája, 1919-1938 c. tanulmányában részletesen leírja az akkori vitákat, pereket mivel nézett szembe a Trianon utáni magyar egyházszervezet. A leírásban szépen megtalálható mi minden tartozott az érsekséghez, amelyet az új állam elkobzott. A hercegprímás a csehszlovák felvidéki térfoglalás következményeként szűkebb kormányzati egysége területének körülbelül 80 %-át veszítette el. A főegyházmegye 493 plébániájából 404, birtokainak hozzávetőleg háromnegyede került határon túlra. Mindezek következtében egy sor új kérdés, megoldandó probléma merült fel. Először is egyházkormányzati gondok, vagyis milyen formában történjen ezentúl az új határ által központjától elválasztott egyházmegyerészek igazgatása, valamint mi lesz azokkal a birtokokkal, melyekhez ettől kezdve a javadalmasok nem tudtak hozzáférni, nem láttak azok jövedelméből semmit.
Láthatjuk, hogy ez a viszony nem volt felhőtlen, hiszen jogosan követelte a Magyar Egyház a jussait, ingatlanjait, földjeit, tulajdonait. Most az egykori magyar egyházszervezet területein kialakított szlovákiai egyházmegyék látnák az új törvénytervezet kárát, köztük az itt élő több százezres felvidéki magyar katolikus közösség.
Az 1993-as egyházpolitika a kölcsönös tisztelet, az együttműködés szempontjából pótolhatatlan erkölcsi potenciállal rendelkező szervezetekről beszél. Ennek jegyében társadalmi és jogi tekintetben elismeri az egyházak sui generis közszolgálati intézményi jellegét és a partneri együttműködés alapelvei szerint együttműködik velük. A bejegyzett egyházaknak és vallási közösségeknek gazdasági támogatást nyújt közhasznú tevékenységeikhez, garantálja jogállásukat és közéleti tevékenységük lehetőségét.
Úgy tűnik, időről-időre jönnek olyan politikusok, akik nem kérnek az Egyház társadalmi szerepvállalásából, a hitből, a vallási toleranciából. Sok nekik, inkább csak a számokat lesik. Hol, mennyit lehet spórolni és azt inkább kultúridegen szervezeteknek, csoportoknak vagy ezek eszméinek a propagálásara lehet majd fordítani.
Mi, keresztény politikusok, nem nézhetjük szó nélkül az ilyen jellegű támadásokat. „Az igazság és a szabadság vagy együtt járnak, vagy mindkettő nyomorultul elvész” – írta Szent II. János Pál pápa. „Egy olyan társadalomban, ahol az emberek nem hirdetik az igazságot és nem törekszenek arra, hogy elnyerjék azt, ott a szabadságnak minden gyakorlatát megszüntetik és megnyitják a szabadosság és a túlzott önzés útját, amely árt a személy és az egész társadalom jólétének. – fogalmaz a 2003-ban kiadott Hittani Kongregáció dokumentuma, amely a Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben címmel jelent meg.
Minden bizonnyal a nyugatról érkező politikai és ideológiai hullámok felkorbácsolják majd a hazai keresztény-konzervatív beállítottságú országok mindennapjait. A keresztény kultúra megőrzése és megvédése adhat erőt az itt élő nemzeteknek a Krisztusi igazságosság és béke megteremtéséhez. Ezért viszont el kell utasítani minden olyan kezdeményezést, amely kísérletet tesz az együttműködés, jelen esetben az Egyház és az állam, szétválasztására.
Karaffa Attila
