• szent_istvan_kiraly

Dunaszerdahelyen Szent István-napokat tartottak

A Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen három napos rendezvénysorozattal emlékeztek államalapító Szent István királyunk és a Magyar állam megalakulása előtt a csallóközi magyarok. Augusztus 18-20. között több kulturális rendezvény is zajlott a városban, majd Szent István király ünnepén csúcsosodott ki a három napos rendezvény programja a koszorúzással, a Városi képviselő-testület ünnepi ülésével, amelynek keretében adták át Dunaszerdahely Város díjait.

Augusztus 18-án és 19-én is a kulturált szórakozásé volt a főszerep a városban. Fellépett a Tiszta Forrás, a Nyugdíjasklub éneklőcsoportja, a Csallóközi Néptáncegyüttes, a Pántlika Zenekar, Musical- és operettvarázs összeállításról pedig Kevicky Tünde és Kosár Szabolcs gondoskodott. Felcsendültek a szép magyar nóták Derzsi György, Kollár Katalin előadásában, kísért Banyák István és népi zenekara. A szombat estét pedig a híres magyar magyar hard-rock együttes, a P.Mobil koncertje zárta. Vasárnap az Aranymetszés verséneklő együttes koncertjét hallgathatták meg a városlakók.

Augusztus 20-án Szent István király napján került sor a dunaszerdahelyi Szent István-napok kicsúcsosodására. Verőfényes délutánon 16 órától került sor a Szent István téren Lipcsey György dunaszerdahelyi Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásánál az ünnepség első felére. A megjelenteket a város polgármestere Dr. Hájos Zoltán köszöntötte, aki köszöntőjében többek között a következőképpen fogalmazott: „Szent István napja a nemzeti összetartozásunk jelképe is. Habár egyes szlovákiai magyar politikusok azt nyilatkozzák ki, hogy mi szlovákiai magyarok csak a magyar kultúra révén kapcsolódunk Magyarországhoz. Ez az elmélet szlovák politikának maximálisan megfelel, viszont a mi közösségünknek ez az út a teljes asszimilációjához vezet. Ennek kapcsán el kell mondanom, hogy Csallóközbe nem vendégmunkásként érkeztek az őseink, hanem ez a föld apáink földje, ezt a területet Magyarországtól elszakították. Most pedig arról akarnak bennünket meggyőzni, hogy csak a magyar kultúra révén kapcsolódunk Magyarországhoz, és nem vagyunk a magyar nemzet része!”

Az augusztus 20-i ünnepi beszédet A. Szabó László, a város alpolgármestere mondta, aki az ünnep üzenetéről szólt, Szent István király erényeiről. „Szent István elsődleges célja nem az volt, hogy leigázzon másokat, nem az állandó összeütközések lehetőségét fürkészte, sokkal inkább biztonságot és békét akart teremteni országa minden lakosának, tekintet nélkül nemzetiségükre és hovatartozásukra. A rend és az igazság, az önmaga által is betartandó és betartott jó törvények híve volt. Tisztában volt azonban vele, hogy az állam nem működhet nyugodtan és zavartalanul a szükséges bizalom nélkül. Tudta azt is, hogy a bizalmatlanság mindenekelőtt a félelemből fakad, és nagyon komoly ára van, hiszen bomlasztó elemként képes kikezdeni a közösséget. Ezért István is minduntalan az egység létrehozásán fáradozott.” – fogalmazott az ünnepi szónok. A. Szabó László szerint az aktuális üzeneteket le kell fordítanunk korunk nyelvére és értelmeznünk kell azokat, hiszen a felvidéki magyarság egyre csak fogy. Beszédében szólt a megosztottságról is, valamint az ok nélküli lázadókról és folyton folyvást a mások bűneit, hibáit felemlegető és kereső emberekről is. Végezetül reményét fejezte ki, hogy amennyiben Szent István király példáját követjük, idővel elmondhatjuk majd, hogy olyan városban élünk, ahol csak másképp gondolkodó emberek vannak, és nem ellenségek, ahol közös sorsunk párbeszéd eredménye, ahol gáncsoskodás helyett valódi építés és fejlesztés zajlik, ahol civilnek és pártpolitikusnak egyaránt megvan a becsülete, és arról folytatnak eszmecserét, hogy mit és hogyan lehetne jobban tenni, nem pedig arról, ki vagy mi ellen harcoljanak. Az ünnepi beszédet a koszorúzás követte, amelyen a megjelent politikai pártok, városi intézmények és civil szervezetek helyezték el virágaikat. Az ünnepséget a Szent György kórus fellépése tette meghittebbé. A római katolikus templom harangjai ünnepi szentmisére hívták a híveket a koszorúzás végeztével. Az ünnepnap a Városi Művelődési Központban megrendezett Városi Képviselő-testület ünnepi ülésével és a város díjainak átadásával zárult. Hájos Zoltán polgármester a város nevében In memoriam díjban részesítette a 2009-ben, 85 éves korában elhunyt kisudvarnoki születésű Marczell Bélát, a Csallóközi Múzeum egykori igazgatóját. A díjat lánya, Marczell Enikő vette át. Kitüntetést vehetett át František Baloška neurobiológus is, a Szlovák Tudományos Akadémia Növénytani Intézetének munkatársa.

A sport területén a DAC legendás 25 évvel ezelőtti csapatát jutalmazták, amely 1987-ben a Sparta Prága legyőzésével elnyerte a Csehszlovák Kupát. Az egykori sikercsapat jelen lévő tagjai a közönség vastapsa közben vették át a díjat polgármestertől. Az Év Pedagógusa díját Méhes Tibor, a Szabó Gyula Magyar Tannyelvű Alapiskola testneveléstanára kapta. A Polgármester Díját kiváló sporteredményeiért a 60 éves Bögi Sándor ultramaraton futó, jótékonysági tevékenységéért Ivan Rod, a Wertheim cég igazgatója és a 80 éves Héger Károly, a Duna Menti Tavasz kezdeményezője vehette át.

A díjkiosztó elején a Szent György kórus, a végén pedig a Csallóközi Néptáncegyüttes adta elő a Magyar Ima – Fohász a magyarságért, táncban, énekben és versekben című alkotását.

2012. 08. 22.|