Megjelent a Magyar hitvallók imafüzete!

A Pázmaneum Társulás kiadásában megjelent ThDr. Karaffa János szerkesztésében a Magyar hitvallók imafüzete. Az A6-os formátumú, 56 oldalas imafüzet ára 3,50 euró.

Kedves Keresztény Magyar Testvér!
„Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga, ki voltál valaha országunk istápja? Hol vagy István király? Téged magyar kíván, gyászos öltözetben, teelőtted sírván.” Aki ezt a lelkileg felemelő egyházi éneket átéléssel tudja énekelni, imádkozni, az úgy érzi, hogy láthatatlan szálak kapcsolják össze azzal, akihez fohászkodik. Valójában olyan fohász ez, amelyben anélkül, hogy pontosan megfogalmaznánk, kérünk valamit. Azt kérjük, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, akihez fohászkodunk – a hozzá kapcsoló szálak megerősítését kívánjuk.
Melyek ezek a szálak? Kereszténységünk és magyarságunk. Vagy magyarságunk és kereszténységünk? Melyiket is kell először kimondani? Egyáltalán ki szabad mondanunk őket? Sokan legszívesebben mindkettőről hallgatnának, és elhallgattatnák azokat is, akik ki merik ejteni egyiket vagy másikat, esetleg mindkettőt. Nemzeti történelmünk folyamán sokszor forogtak veszélyben keresztény és magyar értékeink, hagyományaink. Volt idő, amikor külső ellenség akart bennünket ezektől megfosztani – a magyar szentek és nemzetünk nagyjai azonban ilyenkor mindig utat mutattak számunkra, hogyan kell ragaszkodnunk ezekhez az értékekhez. Sajnos, gyakorta akadtak olyan „vezetői” is népünknek, akik megtagadták a magyar és keresztény értékeket, s le akarták –s ma is le akarnák- téríteni a magyarságot a Szent István által kijelölt útról.
Mi, akik nem tagadhatjuk meg Szent Istvánhoz való erős kötődésünket, mindkét szót –„keresztény és magyar”- ki merjük mondani. Úgy mondjuk ki őket, hogy egyiket sem helyezzük a másik elé – egyszerre mondjuk ki őket. Úgy mondjuk ki őket, hogy másokat nem nézünk le azért, mert ők mást mondanak magukról. Nem is akarjuk őket megakadályozni vagy kényszeríteni, hogy mást mondjanak magukról, hiszen ez ellenkezne Szent István üzenetével. Mindössze annyit szeretnénk, hogy mi szabadon vallhassuk magunkat –Szent István király példája nyomán- kereszténynek és magyarnak.
Szeretnénk továbbra is kitartani mindabban, amit őseink ránk hagytak: katolikus hitünkben és magyarságunkban. Bár sokakat talán elkeserít a tudat, hogy gyakorta sötét felhők gyülekeznek a fejünk felett, ne hagyjuk, hogy mások gyűlölködése eltérítsen minket az őseink által kijelölt útról. Legyünk állhatatosak és szálljunk szembe azokkal, akik el akarják ragadni tőlünk drága kincseinket: hitünket és nyelvünket. Küzdelmünkben legyen segítőnk a Magyarok Nagyasszonya, vezessen utunkon Szent István királyunk és a magyar hitvallók életpéldája.
A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) döntése értelmében 2021 a nemzeti újrakezdés éve. Ebben az esztendőben Imakilenceddel könyörögjünk a magyarság lelki megújulásáért, a magyar szentek és boldogok, a buzgó keresztény hitvallók nyomdokain haladva! Ismerjük meg életüket, gondolataikat, s az énekben, imában emeljük fel Istenhez a szívünket magyar hazánkért és nemzetünkért:
„Hadd legyünk mink is
tiszták, hősök, szentek,
Hazánkat így mentsd meg!” (Hozsanna 293.)
A mai szomorú 101. trianoni évfordulón pedig imádkozzuk a magyar püspöki karnak a trianoni döntés után kiadott imáját, bizalmunkat Istenbe, a Történelem Urába, az Ő Igazságosságába és Irgalmasságába vetve!
Ima hazánkért
(a magyar püspöki kar imája a trianoni döntés után)
Mindenható örök Isten! Mindenkitől elhagyatva, senkitől meg nem hallgatva, hozzád fordulunk, aki senkit sem hagysz el és mindenkit meghallgatsz, hogy hallgasd meg a mi alázatos könyörgésünket és segíts meg minket, szegény magyarokat.
Ellenségeink lettek úrrá felettünk, országunkat feldarabolták, alkotmányunkat szétrombolták, minket porig aláztak, minden szabadságunktól megfosztottak és ami romlásunkra van, azt parancsolják nekünk.
A mélységből kiáltunk hozzád, Urunk! Hallgasd meg esedezésünket. Könyörülj rajtunk a te nagy irgalmasságod szerint.
Ha a sok súlyos csapás a te büntetésed, amelyet bűneinkkel vontunk magunkra, bocsáss meg nekünk, bűnbánóknak! Ha széthúzásunk oka nemzeti szerencsétlenségünknek, vezérelj minket egyetértésre! Ha hűségünket akartad próbára tenni, tekintsd gyengeségünket és rövidítsd meg látogatásod idejét!
Add a hatalmat azok kezébe, akik azt Tőled veszik, és a haza javára használják! Adj a nemzetnek önzetlen, hűséges és minden áldozatra kész fiakat! Szerencsétlen hazánknak pedig adj jobb jövendőt!
Nagyasszonyunk és Anyák! Kelj védelmünkre, vedd oltalmadba örökségedet, pártfogolj minket szent Fiadnál, hogy az ő kegyelméből szent István országa újra életre támadjon. Ámen. 😇🙏
ThDr. Karaffa János
Az imafüzet megrendelhető a Pázmaneum elérhetőségein:
2021. 06. 07.|Tags: , , |