Pázmaneum esték: A magyar válogatott csatára Dunaszerdahelyen járt

2015. december 21-én a Pázmaneum Társulás „Polgári esték” című rendezvénysorozatán belül került megrendezésre az Irány az EB! – beszélgetés Németh Krisztiánnal, a magyar válogatott és a Sporting Kansas City támadójával Dunaszerdahelyen, a Vermes-villában.

Az estet Karaffa Attila házigazda és egyben főszervező nyitotta meg és üdvözölte a megjelenteket. Ott volt többek között a város két alpolgármestere A. Szabó László és Horváth Zoltán, a Sport- és Testkultúra bizottság elnöke Hakszer Roland, a DAC labdarúgóklub sportigazgatója Németh Krisztián, a klub sajtófőnöke Nagy Krisztián és nem utolsósorban a csapat egykori kapitánya Szabó Ottó is. De ott volt a Felvidéki válogatott csapatkapitánya Novota Zoltán Motyó is.

Jó kedélyű beszélgetést folytatott a magyar válogatott csatárával Álló István sportújságíró, a Sportolunk.sk honlap főszerkesztője. Első körben Németh Krisztián focikezdeteiről beszélgettek, majd jött az amerikai karrier és az est utolsó részében a magyar válogatott szereplése és sikeres EB kijutása. Az esten nyereményjátékokra is sor került. A válogatott csatát Karaffa Attilának átnyújtotta a Feröer-szigetek elleni mérkőzésen használt mezét és kérte, hogy jótékony célra fordítsák majd az érte licitált összeget. Az est házigazdája megköszönte a nagylelkű adományt és elmondta azt is, hogy 100,- euróról indul a licit, amelyet Krisztián ki is fizetett a mez felajánlása mellé.

A találkozón került sor az YBS DAC fanklub, a DAC labdarúgóklub és a Szívünk sárga-kék FB csoport közös karácsonyi gyűjtésének lezárásra és az összeg kihirdetésére is. A dunaszerdahelyi kórház gyermekosztályának, a gyűjtés és a licitálás során 2431 eurót sikerült összegyűjteni. Domonkos Roland, az YBS társulás elnöke elmondta, hogy ebben az értékben vásárolnak majd orvosi műszert a gyermekosztály részére és adják majd át.

Karaffa Attila jó hangulatúnak és fontos találkozónak értékelte a találkozót. Elmondta, hogy Dunaszerdahelyről, de a Felvidék számos más városaiból is sokan járnak a válogatott mérkőzéseire, sokan idegenbe is elkísérik szeretett csapatukat. Az Ő kedvükért is, valamint a tehetséges csatár szárnyalása kapcsán is fogalmazódott meg az est ötlete. „Fontosnak tartom, hogy a szurkolók és a sportszerető fiatalok és idősek is testközelből találkozhassanak kedvenceikkel, akik példaképekké válhatnak az ifjak számára. Ilyen Krisztián is, aki tehetségét kamatoztatva megnyerte Amerikában az Év gólja címet és a nemzeti tizenegyben is kimagasló formában játszik. Nekünk, felvidéki magyaroknak szükségünk van a sikerélményekre a sport terén is. A DAC és a magyar nemzeti tizenegy biztosíthatja ezt nekünk, akiknek szívből szurkolunk otthon vagy idegenben is!” – fogalmazott az est házigazdája, aki maga is, ha csak teheti elkíséri a magyar válogatott és szurkol nekik otthon vagy idegenben is. „A mi szívünk sárga-kék és piros-fehér-zöld. Sokan vagyunk így, akik ezt érezzük. Ezért is öröm volt számomra, hogy sokan elfogadták a meghívásunkat. Különösen nagy öröm volt, hogy a nagyölvedi plébános úr Sárai Attila ministránsaival együtt utazott el, hogy találkozhasson Németh Krisztiánnal. Büszke érzés az is, hogy Krisztiánnak dunaszerdahelyi menyasszonya van, reméljük egyszer majd a DAC színeiben is láthatjuk gólokat lőni!”

Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.995062827254673.1073741942.669051033189189&type=3

Pázmaneum sajtóosztály

 

2015. 12. 22.|Tags: |