Advent Szent II. János Pállal – Szlovákia püspökeinek újabb kezdeményezése magyar nyelven is

2014. 11. 30.|

A Szlovák Püspöki Konferencia kezdeményezéseként második alkalommal kaphatnak az érdeklődők adventben és a karácsonyi ünnepek alatt naponta egy gondolatot villámpostaládájukba szlovák nyelven. Idén Szent II. János Pál gondolatai segíthetnek jól felkészülni karácsonyra és átélni azt. Az idézetek magyar nyelven is megtalálhatóak lesznek a kezdeményezés hivatalos honlapján (advent.kbs.sk), valamint a pozsonyi magyar katolikus közösség információs weboldalán (www.pozsonyikatolikusok.sk) is elolvashatják

Kubovics Konrád ferences atyára emlékeznek Pozsonyban

2014. 08. 24.|

Augusztus 29-én, pénteken Kubovics Konrád atya halálának első évfordulóján 19:30 órai kezdettel a  ferences rendtartomány tagjaival együtt a pozsonyi Ferences templomban szlovák-magyar szentmise keretében emlékeznek az egykor  magyar hívek lelki gondozásával is megbízott ferences atyára és imádkoznak lelki üdvéért.

Szent Pio atya imanap Nyárasdon

2014. 05. 18.|

2014. május 24-en Nyárasdon meghitt ünnepség részesei lehettünk. Egy jótevő hozzájárulásával Szent Pio atya szobrát készítette el Mészáros Péter művész.