A mindennapi életben tapasztaljuk az emberek, népek és nemzetek közti meg nem értés, viszály és gyűlölet sokszor véres valóságát. Miért van mindez? A Biblia már az első lapjain arról számol be, hogy Isten az emberi fajt egyetlen ősből alkotta meg.

Az emberi természet azonos minden emberi lényben. Ugyanakkor, mivel az embereknek szaporodniuk kell, és be kell tölteniük az egész földet, elkerülhetetlen az emberek egyes csoportjainak fokozatos elkülönülése. Ez az elkülönülés Isten szándéka szerint való. Ugyanakkor az emberi bűn következtében, amelyet a bábeli torony építésének története is szemléltet, az emberiség megoszlik, és különböző csoportjai szembekerülnek egymással. A Biblia csakúgy, mint az egyetemes emberi történelem arról tanúskodik, hogy ember az embernek farkasává válik.

Izrael, mint Isten által választott nép történetében gyakran megnyilvánul az ellenségeskedés és szembenállás. Úgy magában a választott népben, mint Izrael és a pogány nemzetek kapcsolatában megtalálhatjuk a gyűlölködés és a másikat megvető elkülönülés nyomait. Izrael, mint az ígéretek hordozója, köteles megőrizni az Isten által neki adott ajándékot: a tiszta egyistenhitet. A bálványisteneket imádó pogányokkal szemben a választott népnek szükségszerűen el kell különülnie, hogy hitét és identitását megtarthassa. Az idegen nemzetek gyűrűjében, majd később a szórványban élő zsidóságnak a közös hit és hagyományok adnak erőt a túléléshez. Mindamellett az elkülönülés veszélyeket is hordoz magában: Izrael a nemzeti hagyományba való bezárkózás miatt nem tudja teljesíteni küldetését a népek között, s ezért helyét az üdvtörténetben az egyetemes Egyház veszi át.

Az egyetemes Egyház küldetése, hogy mindenkinek továbbítsa a krisztusi örömhírt. Pünkösd eseménye véget vet az emberek megosztottságának: miután a Szentlélek tüzes lángnyelvek formájában leszáll az apostolokra, az igehirdetést mindenki a saját nyelvén hallhatja (ApCsel 2,1-13). A hit ezután már összeköti ezeket az embereket, annak ellenére, hogy a nyelvük különböző marad. Csodálkozva kérdezgetik is egymástól: “Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?” (ApCsel 2,7-8)

A pünkösdi nyelvcsoda éppen abban áll, hogy a különböző nyelvű emberek is megértik egymást. A pártusok, médek, elamiták, krétaiak és arabok közül senki sem kényszerül arra, hogy az evangélium elfogadása miatt változtasson nemzeti hovatartozásán. Keresztények lesznek, de megmaradnak pártusoknak, médeknek, elamitáknak, krétaiaknak és araboknak.

Ahogy a Szentírásból látjuk, mi is lehetünk jó keresztények anélkül, hogy feladnánk nyelvünket vagy hagyományainkat, hovatartozásunkat. Ezek is olyan kincsek, amelyeket Istentől kaptunk ajándékba, és amelyeket őriznünk kell és továbbadnunk Az evangélium befogadása és hirdetése nagylelkűséget és a másikkal szembeni toleranciát kíván. Ha ezt megértjük, nálunk is bekövetkezhet a pünkösdi nyelvcsoda, és a megbékélés hangján szólva megérthetjük egymást, bármilyen nyelven beszéljünk is, bármilyen vallási közösséghez, felekezethez tartozzunk is.

De hogy valósulhat meg mindez a gyűlölet, az erőszak világában – kérdezhetnénk? Amikor ma is –akárcsak a középkori vallásháborúk idején- sokszor Isten nevében képesek egymást gyilkolni az emberek?

Egy háborús történet képei közel hozhatják hozzánk ezt a misztériumot. Sztálingrádban történt, 1942 decemberében. Az orosz hadsereg már áttörte a német frontot, és bekerítette a Sztálingrádban rekedt német hadtestet. Folyt az élethalálharc heteken keresztül. Az ott levő német katonák egyike Kurt Reuber evangélikus lelkész volt. Ő mindig küzdött a hitlerizmus ellen, ellenezte a háborút, de behívták katonának és az orosz frontra küldték. Közeledett karácsony. A német katonák a földalatti pincékbe bújva harcoltak, már az életbenmaradás vagy megszabadulás minden reménye nélkül. Ebben a kétségbeesett helyzetben a lelkész szeretett volna mégis valami karácsonyi reményt önteni szakasza katonáinak szívébe. Jól tudott rajzolni, és titokban nekilátott egy karácsonyi kép megrajzolásához. A kép Máriát ábrázolja. Ott ül mezítlábasan, karjában a szunyókáló kis Jézus, arcát gyermekére hajtja és kezével védően öleli. Az anyát és gyermekét pedig, mintegy oltalmazóan, betakarja egy nagy fátyol. A kép bal oldalára a lelkész ezt írta: 1942, Weihnachten im Kessel (Karácsony az erődben). A jobb oldalára pedig nagy betűkkel a következő három szót: LICHT, LEBEN, LIEBE: fény, élet, szeretet. A sötét pincében is: Fény! A leselkedő halál közepette is: Élet! A háború gyűlölet-orgiájában is: Szeretet!

Amikor eljött a karácsonyest, a lelkész az egyik üres pincehelyiség falára függesztette a képet, gyertyát állított eléje, és odahívta a többi katonát. Mikor ezek meglátták a szelíd fénnyel megvilágított karácsonyi képet, mozdulatlanul úgy álltak ott, mintha elkábultak volna. Csak nézték, nézték ezt a tüneményt: a fényt a sötétségben, az élet reményét a halál mezsgyéjén, a szeretet üzenetét a gyűlölet közepette. Amikor végül a német hadtest feladta az ellenállást, akkor a lelkész hadifogságba esett, és meghalt egy szovjet fogolytáborban. De egyik társának később sikerült a képet visszavinnie Németországba. Berlin egyik templomában, a Kaiser Wilhelm-emléktemplomban helyezték el, és mind a mai napig odajárnak az emberek imádkozni a Sztálingrádi Madonnához. Másolatait a berlini katedrálisban, a coventry-i katedrálisban és a volgográdi katedrálisban állították ki, mint a második világháborút egymás ellen vívók megbékélésének jelképét. Talán nem véletlen, hogy abban a városban dőlt le 1989-ben a “gyűlölet fala”, ahol ezt a képet őrizték. A Fény, Élet és Szeretet győzött gyűlölet, erőszak és halál fölött!

A valóság felfedezése, amely az erőszak valósága, az első lépés a béke és a kiengesztelődés felé. A békesség országa nem általunk, emberek által, hanem csak Isten erejéből és az Ő segítségével valósulhat meg. Bennünk túlságosan sok a rivalizálás, és annyira függünk az erőszaktól, hogy saját erőnkből nem tudnánk megvalósítani ezt. A Biblia látomásokban és képekben új eget és új földet vázol fel, amelyet Isten teremt majd meg az utolsó napon.

Isten az emberiség egészéből teremti meg a béke közösségét, a szeretet családját. Ezt kell meglátnunk és elfogadnunk, ha valódi békességszerzőkké szeretnénk válni. Vezessen utunkon a „Fény, Élet, Szeretet”, hogy valóban szívből ki tudjunk engesztelődni egymással!