A „mártír” szó valójában tanút, keresztény értelmezésben vértanút jelent. A vértanúságot tulajdonképpen az Isten ügyéért való teljes odaadásként, életünk Istennek való teljes felajánlásáként értelmezzük. Így azok is Isten mártírjai, tanúi lehetnek, akiknek hitükért nem kell erőszakos halált halniuk, mégis egész életüket Isten és embertársaik szolgálatára, az igazság és szeretet érvényesülésének képviseletére áldozzák.
Ilyen mártírként tekinthetünk Esterházy Jánosra is, aki önzetlenül áldozta fel életét embertársaiért, bátran közdött az emberi jogokért, igazságosságért és a békéért. Kezdettől fogva kiállt a magyar kisebbségi egyenjogúsága és autonómiája mellett, és figyelmeztetett a Csehszlovák Köztársaság kisebbségekkel szembeni asszimilációs törekvéseire. 1936-tól az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnökeként lépett fel és fáradhatatlanul tovább küzdött a jogtalanságok és a nacionalista elnyomás ellen. A Kassára bevonuló Horthy Miklós kormányzótól azt kérte, hogy ugyanazokat a jogokat biztosítsa a Magyarországra kerülő szlovákoknak, mint amelyekért ő küzd a Szlovákiában maradó magyarok számára: „Mi, ittmaradt magyarok ígérjük, hogy kezet adunk az itt élő szlovák testvéreinknek és velük együtt dolgozunk egy szebb jövőért. Az ideát lévő magyaroktól pedig kérem, hogy az idecsatolt szlovákok nemzeti érzéseit tartsák a legmélyebb tiszteletben, engedjék meg, hogy ugyanúgy élhessenek itt, mint ahogy azt mi magunknak odaát követeljük.” (Kassa, Esterházy János beszédéből Horthy Kassára való bevonulásakor, 1938) A Jozef Tiso által vezetett szlovák fasiszta bábállam idején Esterházy rendíthetetlenül küzdött a nemzetiségi és emberi jogokért. Ő volt a pozsonyi parlament egyetlen olyan képviselője, aki nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló 1942-es törvényt. Erről így nyilatkozott: ,,Szégyenletes dolog, hogy egy kormány, amelynek elnöke és miniszterelnöke jó katolikusnak vallja magát, zsidó lakosságát Németországba deportáltatja, a hitleri koncentrációs táborokba. Azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.” (Pozsony, parlamenti megnyilatkozás, 1942) A háború embertelensége idején is a keresztény hit buzgó megvallója, az üldözöttek önfeláldozó és bátor védelmezője volt minden veszély közepette. Sok zsidó család köszönheti neki megmenekülését. Felemelte szavát mindennemű (nemzetiszocialista és kommunista) diktatúra és jogtiprás ellen. A gróf 1945-ben Nyugatra menekülhetett volna, de nem hagyta el övéit, pedig az oroszok Pozsonyba való bevonulása előtt már attól kellett tartania, hogy elhurcolja a Gestapo. Ő azonban tudatosan vállalta a mártíriumot, amint arról egy korábbi írásában prófétai szavakkal vallott:
„Ha szenvednünk kell magyarságunkért, panasz és zokszó nélkül tesszük ezt, mert mentül szilárdabban állunk ilyen körülmények között, Isten adta jogaink alapján annál értékesebb tagjai leszünk a nagy magyar közösségnek és annál eredményesebben tudjuk majd szolgálni Isten segítségével örök magyar céljainkat.” (Esti Újság 1939) 1945. április 20-án lefogatta az őt békés szándékkal felkereső Esterházyt, és átadta őt a szovjet katonai rendőrségnek. Több társával együtt Moszkvába hurcolták. Egy kirakatper során szovjetellenes fasiszta tevékenység címén kényszermunkára ítélték, amelyet 1949-ig, Csehszlovákiába való visszatéréséig végzett. A Gulág poklában is erőt meritett hitéből és fogolytársait is bátoritotta. A Szlovák Nemzeti Bíróság így aztán 1947. szeptember 16-án – távollétében – Esterházyt kötél általi halálra ítélte. Esterházy grófot azonban végül is nem végezték ki, hanem a halálos ítéletet elnöki kegyelemmel életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Több szlovákiai és csehországi börtönben is raboskodott, mígnem hosszú szenvedés után a mirovi börtönben 1957. március 8-án halt meg.
Esterházy János egész életét magyarsága, keresztény hitvallása, demokrata volta határozta meg, a 20. század bátor, önfeláldozó magyar politikusai közé tartozik.
A Rákóczi Szövetség és a felvidéki magyar társadalmi szervezetek 2007-et Esterházy-emlékévvé nyilvánították, hogy felhívják a figyelmet Esterházy János szellemi nagyságára, aki az önfeláldozás nemes példáját nyújtotta az egész magyarság és minden jóakaratú keresztény ember számára. Keresztényként és magyarként is valóban tanúságtévő életet élt. Példát mutatott arra, hogyan őrizzük és erősítsük a keresztény magyarságot. Utat akart mutatni a magyarság számára, amely a Szent István-i eszmeiség építőkockáival volt kikövezve. Őt is utolérte a próféták sorsa, bátor kiállásáért és megingathatatlan erkölcsi állásfoglalásáért gyalázták és támadták a keresztény-és magyargyűlölő erők, s végül elhallgattatták, ám életpéldája ma is tisztán ragyog előttünk.
Esterházy János mártíriuma adjon nekünk erőt, hogy mindig kiálljunk az igazság s az igazi értékek mellett, ahogy azt ő minden veszély közepette sem habozott megtenni.
Dr. Karaffa János
