Nemzetünk egyik legjelentősebb ünnepe Szent István napja, augusztus 20. Az egyetemes magyarság ezt az ünnepet a földkerekség bármely országában megünnepli és emlékezik első szent királyunkra. A Kárpát-medencében is természetes, hogy megemlékezünk az államalapítóról. De ahogyan másfélék vagyunk, mi emberek, úgy ünnepeinket is másféleképpen tartjuk meg.
Szent István király minden időben, minden történelmi korban, minden politikai rendszerben utat mutatott, a Szent Jobb óva figyelmeztette a magyar nép vezetőit minden időben! A többségük hallgatott rá, de voltak olyanok is, akik csak legyintettek egyet és puszta muzeális darabnak, régi korok letűnt tárgyának tekintettek Szent István jelképeire. Voltak, akik eladták volna a Szent Koronát, mert azt hitték így megszabadulnak Szent István örökségétől. A történelemből tudjuk nem sikerült a kísérletük.
Vannak olyan politikusok, akik Szent István ünnepén „érdekből vagy számításból”, a pulpitusnál magasröptű szónoklatokat tartanak fejből vagy papírból olvasva. Szépen beszélnek, de tetteik inkább másról árulkodnak. A nép előtt mutogatják magukat, de közben éppen a Szent István-i eszmét csúfolják meg, amikor nyelvünk, kultúránk, hagyományaink és megmaradásunk zálogát dobják el, vagy csak félrerakják a polcra és a fontossági sorrend legvégére hagyják. Nekik csak az aktuális helyzetkép a fontos, az őket megtapsoló tömeg, a róluk készült fénykép és az újságcikkek az udvari sajtóban. Ünnepeink tele vannak sokszor ilyen önjelölt politikusokkal és csak jönnek és mérgeznek. Elhitetik magukról a szépet, de a közösség csupán másodlagos számukra. Pedig, ha csak beleolvasnának Szent István királyunk Intelmeibe, életébe – akiről egyébként magasztos dolgokat mondanak el – minden bizonnyal megütné a szemüket pár fontos kifejezés és gyakran használt idézet. Mondjuk például a következő: „Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” De sorolhatnánk és idézhetnénk első szent királyunk Intelmeiből számos más gondolatot is. A lényeg a tett, a cselekedet, a szolgálat közösségért, valamint az ősök tisztelete.
A hagyományok ugyancsak fontosak népünk, nemzetünk életében. Ragaszkodunk a régihez, de ha újítani kell rajtuk, először megfontoljuk és lehet kétszer is megfontoljuk, hogy mitévők legyünk. Az István a király című rockopera 30 éves jubileuma kapcsán is új köntöst kapott. A klasszikus darabot újraértelmezték és szinte kiforgatták önmagából a mű elbeszélést és látványosnak szánt, de sokszor inkább megbotránkoztató jelentekkel dúsították fel. Vajon ezt követeli meg a modern világszemlélet? Tényleg arra van szükségünk, hogy lépten-nyomon megfeleljünk a nyugati szellemnek és a liberalizmus különböző, szélsőséges változatainak? Valóban nem vagyunk egyformák, de akit felelős posztra helyeztek és a közösség előtt szerepel, annak a felelőssége hatványozottan kidomborodik. Hagyományaink, történelmünk megcsúfolása most nem idegen néptől származik, hanem a sajátunkétól…
Szent István király üzenete azonban nem halványul el és mindenkinek szól. Még azoknak is, akik csak „micisapkának” titulálták a Szent Koronát; még azoknak is, akik igyekeznek minden lehetőséggel véreskezű uralkodónak beállítani; még azoknak is, akik „csak” beszélnek róla és csak beszélnek, beszélnek…
Az üzenet pedig egyszerű: „Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: “Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.”
Megmaradásunk záloga Szent István királyhoz való ragaszkodásunk és hűségünk lehet, érezzük át tehát ennek a súlyát augusztus 20-án. Akkor is, amikor felhúzzák a nemzeti lobogót; akkor is, amikor a Szent Jobb körmenetet látjuk és részt veszünk az ünnepi misén; akkor is, amikor az éjjeli boltozatot a tűzijáték fényei világosítják be; és akkor is, amikor felcsendül az „Isten, áldd meg a magyart!”
Karaffa Attila
