Maradiság a kereszténység(ünk)?

2021. 08. 02.|Tags: |

Talán furcsának tűnik a címválasztás, de az elmúlt időben több helyen is azt szeretnék az emberekbe sulykolni, hogy a keresztény-konzervatív eszméket vallók maradiak. A „felvilágosultak” támadása a kereszténység ellen a verbális úton történő hadviselés mellett, bizony már-már fizikai agresszió határát súrolja. Gondoljunk csak bele, hogy Lengyelországba a templomban imádkozókra támadtak rá nemrégiben.

Meghívó a X. Felvidéki Ministráns Olimpiára

2021. 07. 11.|Tags: |

A Szőgyéni Római Katolikus Plébánia, a Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Polgári Társulás nevében szeretettel hívom Önt és az egyházközségében szolgáló ministránsokat az X. Felvidéki Ministráns Olimpiára, amely 2021. augusztus 11–14. között kerül megrendezésre Szőgyénben. A rendezvény pontos helyszíne a Csongrády Lajos Alapiskola.

Szenvedélyesen szerette magyar nemzetét és Egyházát – Végső búcsút vettek Karaffa Jánostól

2021. 07. 04.|Tags: |

A dunaszerdahelyi Szent György-templomban tartott engesztelő szentmise keretében vettek végső búcsút június 30-án Karaffa János pozsonyeperjesi plébánostól. A szentmise főcelebránsa Orosch János nagyszombati érsek volt, homíliát Marton Zsolt váci megyéspüspök mondott. A szentmisét követően az elhunyt lelkipásztor földi maradványait a dunaszerdahelyi központi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Hazatért Teremtőjéhez Karaffa János atya

2021. 06. 24.|Tags: |

A Pázmaneum Társulás megrendülve tudatja, hogy ThDr. KARAFFA János pozsonyeperjesi plébános, egyetemi lelkész, a Pázmaneum alapító elnöke életének 48. évében és áldozópapságának 25. évében szentségekkel megerősítve 2021. június 23-án Mennyei Atyjához távozott.

Választ küldött Ferenc pápa a felvidéki magyar katolikusoknak s áldását adta ránk

2021. 05. 17.|Tags: , |

Tavaly, a XXXI. Komáromi Imanap s az év folyamán megrendezett Imakilencedek kapcsán a Pázmaneum Társulás az elmúlt évekhez hasonlóan ismét Üdvözlő Nyilatkozatot fogalmazott meg Ferenc pápának, kérve áldását a felvidéki magyar katolikusokra és magyar főpásztor kinevezését részükre. Nem végeztünk ugyan széleskörű aláírásgyűjtést a veszélyhelyzet miatt, de az imanapokon résztvevők köréből néhány száz aláírás így is